Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – VI.
A finnek nagyon szeretnek kirándulni, túrázni, imádják az országukat és a környezetüket, a természeti kincseiket. Most szombatra én is hasonlóban
Read moreA finnek nagyon szeretnek kirándulni, túrázni, imádják az országukat és a környezetüket, a természeti kincseiket. Most szombatra én is hasonlóban
Read moreA csütörtöki nap egy kicsit nehezen indul – na nem nekünk, hanem Ádámnak. Szerintünk este túl sokáig voltunk fenn, ugyanis
Read moreA szerdai nap is szép napos időnek ígérkezett, sőt a finn nyarakhoz képest még meleg is volt – napközben 25
Read moreA szerdai napon az egész különítményünk sokáig aludt, de nem csoda, mert az esti-éjszakai út és megérkezés kivette mindenki zsírját.
Read moreIgen, ismét Finnország – és ismét az ország északibb része, Oulu. A történet onnan kezdődik, hogy tavaly Viktor fiunk és
Read moreAhogy írtam is, Pello-ban, északon elmaradt a FatBike túránk, mert akkor úgy éreztük, hogy ez már túlzás lenne. Nos az
Read moreNincs igazán semmi tervünk a következő napokra, talán csak a csütörtök az, ami már kezd körvonalazódni. Nos kedden még teljesen
Read moreHétfő este van, mit este, inkább délután – csak ezt a sötétet nehéz nekünk megszokni… Szóval a strory-mat ott hagytam
Read moreKicsit talán félrevezető a cím, mert első körben még nem is konkrétan Lappföldre érkeztünk, de összességében az a végső célunk,
Read moreHolnap lesz egy hete, hogy visszaérkeztünk Ouluból, de annyi minden történt velünk a napokban (sok-sok jövés menés, munka, egy nagyszerű
Read moreA szombati napunk a mozgás és sport jegyében indult, majd finoman belefutott az éjszakai élet oulu-i megismerésébe, ami már vasárnap
Read more