Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – II.

A szerdai napon az egész különítményünk sokáig aludt, de nem csoda, mert az esti-éjszakai út és megérkezés kivette mindenki zsírját. A reggeli után autóba ülünk, kimegyünk a tengerpartra illetve a kikötőbe, Kiviniemi-be. Mi már Eszterrel jártunk itt, de annyira hangulatos, kis vidéki kikötőről van szó, hogy szerettük volna megmutatni apuméknak.

Itt is van ám homokos tengerparti rész, van halbolt – ahol időnként igazi finn lazaclevest szoktak főzni, lehet vásárolni frissen fogott lazacot és egyéb halakat, van halfüstölő – és minden olyan bájosan kicsiben, olyan finnesen. A kikötőben lévő, kb 8 m2-es kis mökki-k, házikók szerintem csak arra vannak, hogyha a halászok-horgászok egy kicsit jobban bekarmolnak, akkor legyen hol kipihenni a fáradalmakat. Az egyik ilyen bódé mellett ücsörög vagy hat helyi halász-horgász arc, akik olyan nyíltan bámulnak bennünket, hogy meg kell őket mosolyogni. Szerintem a délelőtti programjuk az lett, hogy próbálták beazonosítani, hogy honnan a viharból jöttünk.

A kikötői bódé/mökki sor mögött a település legmenőbb és legnagyobb lakóházai húzódnak, a hatalmas beüvegezett teraszok nem csak a téli hideg ellen védenek, hanem a milliónyi szúnyog ellen is adnak némi védelmet így nyáron – mert bár sokan nem tudják, de Finnországban annyi, de annyi szúnyog van időnként, hogy az már-már drámai. Mászkálunk, kimegyünk a mólóra, integetünk egyet ott, ahol tavaly Tomival is bohóckodtunk – de sajnos most sem Ő, sem Karina nem tudott kijönni velünk, így kicsit csonkább a családi élmény.

Elmúlt már két óra, mire Viktorékhoz érünk – igaziból az volt a cél, hogy Fruzsit hagyjuk dolgozni és együtt tudjunk majd dumcsizni, főzicskézni. A két kutya kitörő örömmel fogad, indul a buli. A gyerekeknek most már két kutyájuk van: Tipli már egy felnőtt labrador retriever kutyus, akivel jó nagy sétákat tettem már én is a régi háznál és annak környékén, de Tamás fiamnak is nagy élményei vannak Vele, mert imádni való, jól nevelt nagy maci. Most a gyerekek egy újabb kutyussal lepték meg magukat – és bennünket is – Mokka most még egy fekete kis ördög, pörög, rágcsál mindent és mindenkit – de imádni való. Anyukámék el sem tudták képzelni, hogy egy lakásban hogy lehet együtt élni egy vagy két kutyával – most aztán kaptak ízelítőt rendesen. De milyen egy nagyszülő-unoka viszony? Felülír szinte mindent. A szüleim olyan szinten elfogadták a helyzetet, hogy én csak néztem.

Kisfiammal kitaláljuk, hogy a kertben lévő tűzrakó helyen főzünk egy igazi bogrács gulyást, amihez azért még kellene némi zöldség, mert minden más van itthon. Elugrunk a K-Market-be és a mellette lévő S-Market-be is, de sem gyökér zöldséget, sem zellert nem tudok venni. Fruzsi mondta, hogy ne küzdjek vele, de azért nem hagyom magam. Sebaj, érzem magamban az erőt, megoldjuk mi így is – olyan gulyást rittyentünk, hogy a szomszédok szerintem feltépik otthon a hűtőajtót.

Benn a házban megy a diskurzus, a három generációnyi nagyérdemű megbeszéli a világ folyását, olasz prosecco-k szisszennek. Finn barátainknál olyan drága a pia, hogy simán megéri Olaszországból megrendelni a pezsit, a sört Németországból vagy Litvániából szokták nagyobb tételben hozatni – de a bográcsot például Svédországból rendelte a kisfiam. Fura világ, nem?

Mi fiúk elkezdünk PS-ezni, Viktor a fejemre teszi a VR szemüveget, majd kipróbálom a Gran Turismo 7-et is, így egy másik világba kerülök. Jó pár éve még Jyväskylä-ben szintén Viktor mutatta meg nekünk a PS4-en a VR érzést, most ezt tromfoljuk. Baromi érdekes, vannak pillanatok, amikor szinte szédülök – pedig ülök egy széken. Olyan szinten megy az élvezkedés, hogy Eszti is enged az erőszaknak, Ő is rója a versenypályákat szuperebbnél szuperebb autókkal. Végre elkészül a leves, a környéket belepi a füst és a gulyás illata – mi pedig bemenekülünk a szúnyogok elől, benn esszük meg a vacsit.

Viktor is szokott a finn srácoknak és lányoknak pörköltet vagy gulyást is főzni, de amit apa készít, azért az olyan más, olyan Húsimádó-s. 🙂

Mire asztalt bontunk, addigra este 11 óra van, Az utolsó képek a kis mökkin-ket mutatja így lassan éjfél felé – de itt a fenti északon ez tök normális…

És ami még itt tök normális, az az, hogy a kertekben és udvarokban vadnyulak, mókusok és fácánok jönnek-mennek, rohangálnak, az utak mentén pedig rénszarvasokra kell figyelni, mert simán kimennek ám az autók elé… Ez a nyuszi épp a mi szomszédunkban sasolta, hogy mit mászkálunk az Ő placca mellett.