Kerékpározás -22 C-ban, majd egyéb élmények az elköszönés szellemében
Ahogy írtam is, Pello-ban, északon elmaradt a FatBike túránk, mert akkor úgy éreztük, hogy ez már túlzás lenne. Nos az én kisfiam azért ezt nem hagyta annyiban, úgy gondolta, hogy csak ki kellene nekünk próbálni ezt az élményt, úgyhogy az utolsó napunk reggelére befoglalt nekünk két bicajt. A szerdai nap nem volt annyira hideg, ugyanis “csak” mínusz 9 C volt, de csütörtök reggel csodaszép, felhőmentes napra ébredtünk, ami általában a hideget is jelzi. Esztikém kérdezte is, hogy mennyi lehet a hőmérséklet, de őszintén nem mertem megnézni…
Megreggeliztünk, majd elkezdtünk alaposan felöltözni. Viktor közben azért csak megnézte, hogy milyen a hőmérséklet, majd jókat röhögött, hogy így még királyabb lesz a tekerés. Azt mondta, hogy az első öt perc a gáz, utána már akklimatizálódsz a vázon, úgyhogy utána már tiszta élvezet lesz az egész.
Kb 20-25 perc alatt értünk ki egy ipari telephelyre, ahol a sok raktár meg egyéb csarnok között megtaláltuk a céget, akiket kerestünk (Outdoors Oulu). Egy fiatal csajszi fogadott bennünket, kicsit kikerekedett a szeme, hogy két ilyen öreg csóka próbálkozik a FatBike-al itt náluk, de azért nem parázott sokat. Nagyjából elmondta, hogy miként működik egy ilyen – elektromos – fatbike, majd a telefonos térképen megmutatta hogy kb merre érdemes tekernünk. Az udvaron tekertünk egy pár kört, beállítgattuk az ülés magasságokat, majd a gyerekek elmentek az autóval, mi pedig belevágtunk az újabb nagy kalandunkba.
Az első élmény a kerékpár nyomaték rásegítése volt, mert nagyon klasszul működött. Őszintén, én alapvetően a hagyományos kerékpározásban hiszek, de ebben az extrém helyzetben nekünk óriási segítség volt. Ahogy elkezdtünk tekerni, az elektromos motor azonnal rásegített a mozgásra, de aztán próba képpen én ki is kapcsoltam a cuccot, akkor már éreztem is, hogy mennyit is kellene ebben a havas, jeges környezetben szenvedni. Első kanyarban eltekertünk vagy 3-3,5 km-t, majd megálltunk egy kicsit. Próbáltam a telefon térképén megnézni, hogy merre kellene mennünk, de ezt elmondani tök gyors és könnyű, mínusz 22 fokban már nehezebb mutatvány. Kesztyű levesz, kabát cipzár lehúz, telefon kihalász, fagyott újakkal keresgélés, közben a lehelet/nyál/takony ráfagy az arcodra/bajszodra/szakálladra. A telefon szintén nem annyira örül, hogy kiveszed a közepesen meleg zsebből, így olyan lassú, mint a hátramenés. Ha megtaláltad a keresett infót – persze hogy nem – akkor az eldermedt kezeddel és ujjaddal művelet visszafelé is megismételhető.
Viktornak annyiban nem volt igaza, hogy nem az első öt, hanem az első tíz perc volt szörnyű, de utána a fázó ujjaim egyre jobban megszokják a helyzetet. A félpuhára fújt extrém széles gumik csodálatosan mennek a havon, a jégen – semmi gond nincs azzal, hogy milyen speciális a helyzet. Azt azért látom a kedvesem szemén, hogy nagyon élvezi a helyzetet, de azt is, hogy nem meri elmondani, hogy mennyire fázik. Rajta már dupla kesztyű van (egy szövet és egy síkesztyű), dupla zoknit vett fel, de bakancsba jött, mondván hogy abban jobb tekerni mint a hótaposóban – de ez ez azért nem tűnt jó választásnak.
Az egyébként nem túl bonyolult környéken azért sikerült egy kicsikét el is tévednünk, de a Google térkép is össze- vissza mutogatott mindent. 54 perc tekerés után úgy döntünk, hogy beülünk egy kávézóba átmelegdni. A helyzet az, hogy Viktor két órányi időtartamra foglalta le a fatbike-okat, de egy óra tekerés után már nem ülünk vissza a nyeregbe.
Viktor nagyon jókat mosolyog rajtunk, de a szíve mélyén szerintem nagyon büszke ránk, hogy 54-56 évesen vagyunk ennyire hülyék, hogy bele megyünk egy ilyen extrém helyzetbe. A házban már vár bennünket a forró szauna, két csodálatos kör szaunázás vár ránk, ami tényleg visszahozza a vérkeringésünket. Viktorék szaunája az emeleten van, van egy ablaka is az utcára/tóra, ahonnan tök jó bambulni a fagyos finn tájat, miközben szétfősz a melegben.
Fruzsika is nagyon díjazza, hogy kipróbáltuk az extrém hidegben való bicajozást, majd a szauna után egy finn finomsággal kedveskedik nekünk – a nevére már nem emlékszem – de egy édes, krémes hab van egy zsömle szerű péksütiben, és ami vissza is hoz bennünket a való világba.
Viktor azért még tartogat számunkra élményt, ez pedig a nyáron már kipróbált Ooni pizza sütés, de most ezt is a -22 C-ban fogjuk realizálni. A ház előtti placcra Vik kigurítja az Ooni sütőt, beizzítja a pelletet, és a baromi hideg ellenére pár perc után már majdnem ötszáz fokot mutat a lézeres hőmérő. Viktornak van egy kis műhely/iroda/kanlak funkciójú helyisége, ahol – lévén itt is van fűtés – nincs annyira hideg, és ahol a gyerekek kinyújtják és előkészítik a már 24 órája pihentetett pizza tésztát. Fantasztikus pizzákat eszünk, kb 1,5 perc alatt sül készre egy-egy tészta. Nagyon élvezzük a helyzetet, eszegetünk, iszogatunk, kicsit már mindannyian az elköszönésre hangolódunk.
De van még egy programunk, amit közben én Messenger-en pontosítgatok. Miután Tiplit még elvisszük a kutyafuttatóba, nos utána taxiba vágjuk magunkat, majd egy sörfőzdébe megyünk, a “naïlo” brewing co.-hoz. Ahogy már egy páran sejtitek, ez az a sörfőzde, amit Czura Bence, egri születésű fiatalember neve fémjelez, és ami mára Finnország egyik meghatározó kézműves sörfőzdéjévé kezd válni. Tegnap délután a Prisma szupermarketben már egy saját polcrészen láttuk a naïlo jellegzetes “ ï “ betűjét és az egyedi designt, amit már Bence elmondásából tudunk, hogy a barátnője, Anna (Zajícova) kreatív munkájának az eredménye.
Bence rögtön a lényegre is tör, bont egy jó pár sört, bemutatja nekünk a technológiákat, mesél a szűrőkről, a dobozoló gépükről, a tartályokról, mindenről, ami egy ilyen sörfőző üzem mindennnapjaiba beletartozik. Látjuk rajta, hogy nagyon örül, hogy magyarul beszélhet – de le sem lehetne lőni, annyira szereti azt, amit csinál, amit itt felépített a párjával. Mi végre ihatunk a spéci söréből, ami a magyar Piros Arany felhasználásával készült, és amiben a lime tompítja az esetleg harsogóbb ízeket. Meséli, hogy itt Finnországban is nagyon kedvelt ez a sör, a többiről már nem is beszélve. Bence egy igazi sör művész ( Anna pedig vizuális), aki sokféle ízzel kísérletezget, és aki a krafter sörök újabb trendjeit is követi, irányítja. Iszunk nagyszerű savanyú meggysört, ami köszönő viszonyban sincs az itthon vásárolható édes sörökhöz, de összességében meg vannak dolgoztatva az ízérzékelőink a többi sörtől is. Bence egy gumi csizma, rövid nadrág, pulcsi kombóban pörög nagyon kedvesen, de az eltelt idő és megivott sörök miatt indulásra adjuk a fejünket – lévén holnap hajnalban azért indulunk haza.
Még azért belinkelek ide egy cikket, ami Bencéről és Annáról szól:
A reggelről és a repülésről sokat nem írok, mert egy sztenderd repülőút volt egy helsinki átszállással, majd a napsütéses Budapesten landolunk. A Finnair ismét leszerepelt előttünk, ugyanis a finn precizitás ellenére ismét eltűnik a feladott bőröndünk, ami még most, szombaton is valahol Helsinkiben keresi az utat Eger felé. Hogy ma este megkapjuk-e, az nagy kérdés, de hogy egy út során kétszer is elvesszen a feladott csomag, az szerintem nagyon gáz.
Kedveseim. Nagyon remélem, hogy az elmúlt 10 nap történései egy kicsit nektek is közelebb hozták a finn népet, a finn tájat és a finn gondolkodást (Sisu) hozzátok is – mert a célom ez volt. Nagyon más ország, nagyon máshogy gondolkodnak dolgokról, rengeteg pozitív, átvehető dolguk van – de a téli sok sötét, a hideg azért megrogyasztja az ember lábát…
Aki pedig érdeklődik egy személyes élménybeszámoló iránt, azzal találkozhatunk majd áprilisban:
https://facebook.com/events/s/telen-nyaron-finnorszag-hegyva/318951266751819/
Köszi, hogy velem, velünk voltatok! 🙂
