Isztambul 1. – Évzárás és évindítás Isztambulban – 2023.12.29

Két évvel ezelőtt kitaláltuk életem párjával, hogyha lehetőségünk van rá, akkor kitörünk a szilveszteri kötelező körökből és programokból, és valami mást próbálunk magunknak megszervezni. Az együtt töltött több mit 30 év alatt vettünk már részt rengeteg házibulin, rendeztünk is azt, voltunk elegáns és kevésbé elegáns szilveszteri vacsorákon, rendezvényeken – az utóbbi években pedig egyre többet utcabálokon zártuk az évet – elsősorban Egerben, a Dobó téren. Ebbe kicsit beleuntunk, majd két évvel ezelőtt Viktor fiunkkal kitaláltuk, hogy szilveszterezzünk együtt az északi sarkkör mentén, a svéd-finn határon egy kietlen környéken, egy kis faházban – ami életünk eddigi legkülönlegesebb évzáró mulatsága volt. (Akit részletesebben érdekel, az itt olvashatja a beszámolót.)

Tavaly én már tudatosan ebbe az irányba próbáltam terelgetni életem értelmét, de Ő először egy kicsit kérette magát, majd megszületett a terv: szilveszterezzünk Londonban. Ha valami tudott fantasztikus élmény lenni, akkor ez tényleg annak sikerült – baromira élveztük a várost, a nyüzsgést és azt is, hogy egy ilyen különleges városban zárhatjuk kettesben az évet. (Erről szintén tudtok majd itt olvasni.)

Nos senkit sem érhet meglepetésként, hogy idén sem döntöttünk másként, most az irány azonban a kontinens keleti széle lett, és egy olyan ország, ahol még nem jártunk: ez pedig Törökország, szűkebben pedig Isztambul lett. Most nem kettesben, hanem négyesben mentünk, ugyanis Arcsi barátom nagy szerelmese és ismerője ennek a városnak, Andival (a párjával) pedig már együtt voltak itt – vagyis mi most egy kicsit kényelmesebb helyzetbe is tudunk kerülni – mármint információk terén.

Nos megszületett a terv, megrendeltük a WizzAir jegyeket, közösen találtunk egy nagyszerű szállás lehetőséget a belvárosban – úgyhogy már csak ki kellett várni az indulás időpontját, na meg azért egy kicsit melózni is kellett addig, hogy legyen mit el is költeni…

A gépünk reggel hétkor indult, vagyis volt egy kis para, hogy a két csaj időben fel tud-e majd kelni, el tud-e készülni – mert mi macsók persze ezt simán megugorjuk (a túrót) – de természetesen időben kinn vagyunk a reptéren, minden rendben megy. Az út teljesen sima, a reptér baromi nagy és látványos, az első benyomás nagyon-nagyon pozitív.

A barátom nem egy nagy tömegközlekedő manus, így megbeszéljük, hogy taxival megyünk a városba, ami így is egy órás történet. Isztambul egy kb 15 milliós nagyváros, a külső kerületek, ahol az autópályák futnak, nagyon eklektikus benyomást nyújtanak, de a belváros közelében is van néha olyan érzésem, hogy a taxi sofőr épp egy szervkereskedőhöz fog fuvarozni bennünket, mert annyira tré a környék. Kicsit úgy érezzük, magunkat, mint annak idején Mexikó City-ben, mert ott is ilyen gondolatok voltak időnként a fejünkben. 🙂

A szállodánk (Catch Hotel Sultanahmet) az aranyszarv déli részén fekszik, ami azt jelenti, hogy sok történelmi látványosság séta távolságban van – persze azt azért nekem senki sem merte elmondani, hogy ez a város is olyan dimbes-dombos mint Lisszabon vagy Portó, ahol pont Petiékkel mentünk napi 10-12 kilométereket… és amivel ma én szembesülni is fogok.

A szállás nem egy klasszikus hotel, hanem gyakorlatilag egy utcácska, ahol mindkét oldalon fából készült, több emeletes török lakóházak húzódnak, amiket nagyon igényesen felújítottak és átalakítottak szállodai szobákká. Vannak alagsori apartmanok, földszinti és emeleti szobák is – mi kimondottan a földszintre foglaltunk két szobát. A négy csillagos minősítés nem csak Törökországban, hanem Európa bármely városában megállná a helyét, mert minden nagyon igényes, szép és profi, beleértve a személyzetet is.

A hajnali indulásnak az a nagy előnye, hogy így marad szinte egy teljes nap a város első felfedezésére, az utána következő napokban pedig jöhet a Peti által felállított terv kivitelezése – mert az én barátomról tudni kell, hogy a fejében egy konkrét terv van, amit csakis nekünk épített fel.

A téli ruházatunkon egy kicsit most már lazítunk (12-13 C van napközben), vagyis pulcsi és mellény váltja fel a téli kabátokat. A cél a város egyik legszebb parkja (Sultan Ahmet Parki) és annak környéke, ahol fantasztikus épületek és látvány fogad bennünket. Lehet a fotelből szidni a globalizációt, de azt megélni, hogy hajnalban még Budapesten húzogatod a bőröndödet, délután egy órakor pedig (török idő szerint) már mecsetek árnyékában nézed a hömpölygő tömeget… szóval ezt nehéz még most is feldolgozni. Fantasztikus élmény. A park egyik oldalán az Ayasofia Camii (Haiga Szophia) magasodik, szemben vele a Sultanahamet Camii (Kék mecset) hat minaretje uralja a teret, mi pedig egyszerűen csak ámulunk, bámulunk.

Arcsi barátom megmutatja nekünk a Hürrem Sultan Hammami épületét is, ahol majd tervei szerint klasszikus, szertartásos török fürdőt is fogunk venni – bár látva azt, hogy ez egy 1556-ban épült török fürdő a Haiga Szophia-val szemben van, már tudom hogy nem lesz olcsó mulatság … de az én barátom már csak ilyen. 🙂

Innen tovább sétálunk a Topkapi Palotához (Topkapi Sarayi Müzesi), de most bemenni nem szeretnénk, csak egyszerűen megnézzük a főbejáratot, az előtte fekvő türbét és a környéket. Már tudjuk is Esztivel, hogy eszméletlenül jól döntöttünk, szuper helyre érkeztünk – itt élmény lesz sétálni és szilveszterezni. Lesétálunk egy gyönyörű kis utcácskán (Soğuk Çeşme Sk) amely mentén hasonló épületek húzódnak, mint a szállodánk és persze leülünk egy teraszon – mert tudni kell, hogy Peti barátom is nagy gourmand úgy ételek mint italok terén.

Már a szállodánál is láttuk hogy sok macska van mindenhol, és itt is egy cica foglalja el az egyik ülőhelyet. Én könnyeden arrébb pakolom őkelmét, de ez teljesen lepereg róla, simán visszamászik Eszti mögé – mert az az ő helye. Pár perc múlva több macskosz is érkezik, pláne akkor amikor a kaja is már az asztalon van – és rá kell ébrednünk, hogy aki a macskákat nem szereti, az ne jöjjön Isztambulba, mert itt ők arany életet élnek, senki sem zaklatja az életüket. Megisszuk az első igazi, zaccos török kávéinkat, a frissen facsart gránátalma leveinket, megesszük a kaját – és átesünk az első török müezzin élményünkön is, ami később már szinte természetessé válik számunkra. Aki még nem élte át, annak csak annyit, hogy most már nem élőben megy az imára hívás, hanem hangszórókon árad az ige, nem kicsi hangon, hanem igen hangosan – de úgy hogy egyik minaret felelget a másiknak, vagyis van egy komoly térbeli élménye is a bulinak.

Tovább sétálunk északnak, átvágunk a Gülhane Park-on majd megérkezünk a célhoz, a Yeni Dzsámi-hoz (Yeni Valide Sultan Camii) ami szerintünk Isztambul legszebb mecsetje, már ha lehetne ilyen versenyt indítani. Még útközben belefutunk egy esküvői fotózásba is, ahol nagyon jól látszik, hogy mennyire más is az itteni esküvői viselet.

A hölgyeknek egy ilyen kirándulás során nem árt kendőt hozni, mert nekik csak fedett fejjel lehet bemenni, a cipőket pedig kis szekrénykékbe, fakkokba kell pakolni, mert ezekbe a szentélyekbe csak lábbeli nélkül lehet belépni. Kint az épület oldalában most is látunk hívőket, akik szertartásosan mosakodnak a csapoknál – ezek a látványok egy pár nap múlva már számunkra is teljesen természetessé válnak.

A mecset mellett húzódik Isztambul egyik népszerű látványossága a Mısır Çarşısı (Egyiptomi Bazár) – ahova természetesen nekünk is be kell mennünk.

A tömeg hatalmas, de nem csak turista, hanem rengeteg helyi is itt van. Mindenki nyüzsög, az árusok azt figyelik, hogy milyen nyelven beszélünk, és máris érkezik a hívó szó: „Szia Attila, Hogy vagy, Gyere, Olcsó-nem drága, Budapest”, stb, stb. Nagyon jó fejek az árusok, teával, finom falatkákkal kínálnak – csak vegyél már valamit, de nehéz is ellenállni, pláne ha az ember szeret sütni-főzni, mert itt annyi, de annyi fűszer van, hogy azt befogni is nehéz.

Egy idő után azonban már zavaró az óriási tömeg, elindulunk egy dombon felfelé – a végén már alig kapok levegőt. A domb tetején ott magasodik a Szulejmán-mecset (Süleymaniye Camii), ami szintén egy lenyűgöző épületegyüttes. Alattunk ott húzódik a város, az öböl, a lemenő nap még szebbé teszi a látványt – nem semmi helyen vagyunk.

A mecset egy kicsit komorabb, sötétebb mint az előző, de így is nagyon lenyűgöző. A sötétedéssel egy kicsit a hőmérséklet is kezd süllyedni, a lában már érzni, hogy pihenni kellene – úgyhogy iszunk egy-egy teát (çaj), ami innentől napi szokásunkká is válik, mert annyira jól esik.

Innen már gyakorlatilag csak haza kellene sétálni ami a maga 2,5 km-es távolságával és a dimbes-dombossággal együtt nem kis feladat. Sebaj, nagyon élvezzük, közben eszünk egy könnyed kebabot, látunk Ferrari rendőr autót és sok minden mást is…

A szállásra érve még kiülünk az utcácskánkra, iszogatunk, dumcsizunk, megbeszéljük a holnapi tervet – majd ágyba zuhanunk. Szuper nap volt, lesétáltunk 12,25 km-t, a lépéseink száma közel 17.000 lett, megmásztunk kb 7-8 emeletet – szerintem egy fél nap alatt ez nem semmi. 🙂