Svájc – Gruyéres és Bern
Ahogy tegnap is írtam, a szerdai nap olyan otthonülős, lazulós volt – mert tartottunk attól, hogy Ádám fiunk túlzottan elfárad – és akkor rosszabbul járunk. Jó is volt ez így, a közeli kisvárosban elintéztünk egy-két apróságot, bementünk a helyi szupermarketbe, vettünk egy rakat csokoládét, sajtot magunknak és a rokonoknak, ismerősöknek – majd hatalmas Carcasson társajáték csatát vívtunk, közben fröccsözgettünk, sörözgettünk.
Hasonlóan Finnországhoz azt éreztük, hogy a boltokban valamivel magasabb az ár, mint itthon, de sajnos nem annyira, mint azt a fizetések indokolnák. Persze ha már bemegyünk egy étterembe, sörözőbe vagy bárhova, ahol már hozzá is nyúlnak az alapanyagokhoz – nos ott már horror szintű az árképzés. (Egyébként nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy mennyi de mennyi párhuzam van a finn és a svájci életben, társadalomban… értsd nyugalom, rend, fegyelem, tisztaság, kiszámítható állami rendszer, stabil egészségügy, szabályok abszolút betartása, stb. )
Nos bedobok egy esti képet a teraszról, hogy miként nézett ki a mi kis élő „terepasztalunk”…

Csütörtökre azt találtam ki, hogy menjünk el a fővárosba, Bernbe – mert láttam róla nagyon szép fotókat, és azt gondoltam, hogy Zürichben már voltunk, nézzünk meg egy újabb várost magunknak. Kézi azt javasolta, ha már addig elmegyünk, akkor nézzük meg Gruyéres-t is, ami onnan még egy jó pár kilométer – de nagyon megéri. Ok, megszületett a terv, amit rögtön meg is módosítottunk – vagyis először megyünk Gruyéres-be, majd onnan hazafelé megnézzük Bernt.

Nem volt rövid az út, de a svájci autópályákon nagyon jól lehet haladni. Ezek az utak klasszul átszelik az országot, a forgalom egész elviselhető – a sebesség azonban keményen limitált. A 120 az tényleg annyi, itt nincs száguldozás – ellenben így nagyon precízen ki is lehet számolni az odaérkezés időpontját. Svájcban azonban nem csak autóznak a helyiek, hanem nagyon sokan még mindig vonatoznak is, mert a svájci vasút nagyon-nagyon pontos, nagyon tiszta és gyors. Korszerű szerelvények szelik át az országot, nem csak a kevésbé tehetősek használják a vasutat, hanem az üzleti élet szereplői is.
Ahogy a térképen is látjátok, a célállomásunk már majdnem a genfi tónál van – ha több időnk lett volna, akkor még Montreux és Lausanne is képbe került volna – de így legalább van miért még visszatérni. 🙂
Mit is érdemes tudni Gruyéres-ről?
Gruyères (Németül: Greyerz; Fribourg-i dialektusban: Grevire ) svájci település Fribourg kanton déli részén. A Saane völgyének felső részén elterülő középkori település fontos turisztikai célpont, hírnevét öregbíti a helységből származó sajtfajta, a Gruyère is. Gruyères a kanton egyik jelentős idegenforgalmi központja. Turisztikai látványosság a középkori városka és a kastély, melyben jelentős múzeumi gyűjtemény található, és egész évben számos kulturális program színhelyéül szolgál.
Tehát itt készül svájc egyik híres sajtja és maga a vár és a városka is gyönyörű. Hát lássuk:














Hát mintha megint egy mesekönyvbe sétáltunk volna bele. A városka fenn van a hegyen, annak egy völgyében, ahol csodálatos épületek között bolyonghatunk. Rettentő sok a turista, de annyira nem zavaró, hogy ne lehetne élvezni a látványt. Beülni szinte sehova sem lehet, mert az ijesztő árak ellenére mindenhol fogyasztanak – elsősorban fondue-znek a vendégek. Én is nagyon rákattanok erre a vonalra, de esélytelen asztalra várni – úgyhogy egyelőre elengedem a történetet.
Feljebb megyünk a vár irányába, de mielőtt az megnéznénk, két különleges látványosság fogad bennünket. Az egyik egy múzeum, a másik az ehhez kapcsolódó bár. Gruyéres nem csak az építészetéről és sajtjárók híres, hanem egy Oscar-díjas művészről: H. R. Giger-ről is (Hans Rudolf Giger), aki több híres film mellett a Nyolcadik utas a halál vizuális effektjeit is tervezte.
Hansruedi Giger, született Hans Rudolf Giger (Chur, 1940. február 5. – Zürich, 2014. május 12.) svájci festő, képzőművész, szobrász. 1980-ban megkapta az legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat A nyolcadik utas: a Halál című sci-fi földönkívüli lényének megalkotásáért.
Nos ennek a sokoldalú művésznek áll itt a múzeuma, vele szemben pedig egy bár, ahova szinte bejutni sem lehet… Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy kb egy perc alatt le tudunk ülni, majd megpróbáljuk feldolgozni a látottakat.











Itt nem egy mesekönyvben érezzük magunkat, hanem inkább egy kicsit horror élményünk van, amit a dübörgő zene is alátámaszt. Egyébként nagyon extrém a hely, de a szemben lévő múzeum sem kínál mást…








Innen megint visszatérünk a való világba illetve inkább a történelembe, az elmúlt időkbe.










Hát mit mondjak, fantasztikus a hely. Körülöttünk a lenyűgöző svájci hegyek és itt ez csoda kis városka… Szóval le vagyunk nyűgözve. A hegyről lefelé még természetesen találkozunk egy csomó kolompló tehénkével, majd elindulunk Bernbe.


Bern (franciául Berne, olaszul Berna) Svájc de facto fővárosa, egyben Bern kanton székhelye. 2007 év végi adatok alapján lakosainak száma 128 925, amivel Svájc negyedik legnépesebb városa Zürich, Genf és Bázel után. Bern mintegy Svájc közepén fekszik az Aare folyó partján. Az óváros a folyó egyik hurokszerű kanyarulatában fekszik, innen terjed ki a város minden égtáj felé néhol egészen 12 kilométer távolságban is. A városközpont az UNESCO világörökség része. Az óváros széles utcáin 16. századi motívumokkal díszített kutak találhatók. A csillagászati órával is felszerelt óratorony (svájci németben Zytglogge-Turm), amely 1191 és 1256 között a nyugati városkapu volt, szintén mesterműnek számít.
Kézi barátunk rutinosan visz be bennünket a belvárosba, konkrétan a Casino melletti parkolóházba. Innen indulunk egy sétára, először a Parlament felé. Ilyen közelről még alig látjuk az épület teljes tömegét, de később, messzebbről már jobban lehet érzékelni a monumentalitását. Belecsöppenünk egy televíziós riportba, ahol feltehetően egy helyi politikust faggat egy riporter csaj.










Átsétálunk egy nagyobb téren, ahol kistermelői piac zajlik éppen, majd beérkezünk a tényleges óvárosba, ami a világörökség része. A város most nagyon nyüzsög, ugyanis a hétvégén egy fesztivál lesz, amire éppen pakolnak ki a gasztrós és italos csapatok, épülnek a színpadok. Nagyon érdekes, hogy a mobil vécék itt nem műanyagból készülnek, hanem fából – ezáltal kicsit jobban illenek egy történelmi belvárosba.









Megnézzük az óratornyot, Eistein volt lakását, elmegyünk a városházához – szóval klasszik turista szisztéma szerint mászkálunk. Visszatérve a folyó kanyarulatához már a Parlament épülete is megmutatja a látványos arcát. Alattunk négy-öt emelet mélységben zúg az Aare folyó, a Parlament alatti részen egy szabadstrandon rengeteg ember napozik, fürdőzik. Kézi meséli, hogy lent is fantasztikus a hely, szuper a víz – bár azért sejtjük, hogy a hőfok azért egy kicsit nekünk necces lenne.









Nos nem volt olyan sok időnk – és energiánk – Bernre, mint amit a város megkívánt volna, de fantasztikus fővárosnak látjuk. Kicsit bohémabb, mint azok a svájci városok és falvak, ahol eddig jártunk – de szerintünk ez nagyon jól is áll Bern-nek. Kicsit nekünk olyan volt mint Németországnak Berlin, ahol a történelmi helyszínek ellenére egy fiatalosabb, zajosabb, lazább élet zajlik.

Nos mára ennyi volt, behuppanunk az autóba, aztán irány Kéziék lakása. Este eszünk egy nagyszerű – vega – vacsorát, mert a házigazdáink nem igazán húspártiak – de ez közöttünk sohasem okozott gondot. Holnap kvázi az utolsó svájci napunk lesz, van már terv – de majd meglátjátok… ha megírom. 🙂