Utazás Svájcba

Igen, ismét útra kelünk – mert mi már csak ilyenek vagyunk. Van nekünk egy nagyon jó barátunk, akit 38 (!!!) éve ismerünk – és aki a párjával jelenleg Svájcban él. Kézi és Zsüdi igazi világpolgár, éltek már a tengerentúlon több helyen is, hosszabb ideje már Európa a bázis – most éppen Svájc, de ki tudja hogy hova fogja még Őket sodorni az élet… Mivel ilyen rég vagyunk barátok, ha tehetjük vagy Ők tehetik, akkor megkeressük egymást – és most épp mi találtuk ki, hogy kimegyünk hozzájuk autóval. Az apropó nem csak az volt, hogy ismét világot lássunk, hanem az is, hogy Kézi Ádám fiunk keresztapja, és ez még egy nagy lökést adott ahhoz, hogy ezt a szálat még erősebbé tegyük – na nem mintha szükség lenne rá, mert mindketten nagyon csípik egymást. 🙂

Szóval itthon kitaláltuk, hogy végre nem repülőre szállunk, hanem autóba ülünk – és kirándulunk egyet Svájcba, ahol egyszer régen már jártunk – de az olyan régen és olyan röviden történt, hogy lesz mit felfrissíteni.

Nagyjából azt találtuk ki, hogy valamelyik szombaton és vasárnap autózunk ki – lévén a hétvégén kamion stop van, így a nem rövid (1200 km) úton legalább nem a teherforgalom teszi tönkre az idegeinket. Azt már előre megbeszéltük, hogy kb félúton alszunk majd egyet oda illetve vissza is, vagyis csak az út 2-2 nap lesz, de jó társaságban, jó autóval, jó autópályákon gyorsan pörög az idő. Először én azt kommunikáltam Kézi felé, hogy vagy három napot leszünk Náluk, de Ő közölte, hogy ne legyünk ökrök, ha már ennyit utazunk, akkor nézzünk is szét alaposan – vagyis abban maradtunk hogy hat napot héderelünk a lakásukban, közben pedig kirándulunk egy csomót.

A mi kis családunk ha autóval megy egy hosszabb útra, akkor az a szokás, hogy Eszter kivonul a konyhába, majd elkezd virslis rudakat gyártani ipari méretekben, majd ezeket a rudakat esszük a tankolós és egyéb megállások során. Ez főleg a síelések során alakult ki nálunk a gyerekekkel, de annak ellenére is megmaradt, hogy Ők már elhúztak itthonról… 🙂 Most így hármunkra egy cipős doboznyi rudacska és három quiche készült el, ami ki is tartott szépen az úton. (A képeken jól látszik egy-két rúd hiánya – ezek menet közben el-el tűnő darabok, kvázi sülési veszteségek… )

A szombati etap Eger-München út volt a maga 800 km-es távolságával, ami azért még kezelhető számunkra. Pénteken még lemostam az autót, mondván nyár van, süt a nap – meg egyébként is Svájcba megyünk, ahol olyan tisztaság van, hogy kvázi az utcáról lehetne enni. Aha…, reggel csurom víz minden, egész este esett – ja és útközben is…, végig. Ez már az én formám. Sebaj legalább a forgalom elviselhető – na nem azt mondom, hogy nincs sok autó, de látva a másik oldalon lévő 15-20 km-es dugókat, mi még szépen haladunk.

Mivel Münchent alapból nem akartuk megnézni, így a város külsőbb kerületében találtam egy nagyon klassz szállodát – amit szívesen is ajánlok, mert nagyon pöpec volt, ár-érték arányban pedig szintén hozta az elvárhatót.

Másnap egy szuper reggeli várt bennünket a földszinten, megnéztük a közelben lévő Allianz Arena-t, ha már itt vagyunk – majd a lovak közé csaptam.

Tök jó a német autópályákon a kvázi korlátlan száguldozás lehetősége – de amikor szakad az eső, akkor ez az opció inkább elúszni látszik… vagyis csak szolidan bánunk a lóerőkkel, hömpölygünk a tömeggel a célunk felé.

A második etapot már rövidebbre terveztük ( 407 km) pont azért, hogy ne vasárnap estére érkezzünk meg, hanem legyen még idő elalvás előtt egy kicsit dumálni, piázgatni. Így is lett, délután háromkor már üdvözlő pohárral a kezünkben nézhettük a lenyűgöző tájat a lakás teraszáról…

Fontos azért megemlíteni, hogy Svájc nem uniós ország, ami azért okozhat apróbb kellemetlenségeket. Az egyik a határ, ahol elvileg ellenőrizhetnek – de valójában erre kicsi az esély. Mi a pár nap alatt ki-be lépkedtünk Svájcba és az EU-ba, de egyetlen egyszer sem kellett igazolványt vagy bármit is elővenni, vagyis erre nem kell nagyon parázni. Amire figyelni kell, az a telefonálás és a net. Én Telekom-os vagyok – vagyis azt gondoltam hogy egy német anyacéggel bíró mammut vállalat szerződik majd valamelyik svájci telcsi céggel – de nem. Ha netet akarok, akkor 72 órára a 2 GB net háromezer valahány konvertibilis magyar forint, de ha beszélni akarok, akkor több mint 500 pénz percenként a hívás díja. Szóval Svájcban okosan telefonálj (vagy inkább sehogy) és vegyél magadnak netet, vagy használj Wifi-t.

Ami még fontos, az a sebesség kérdése. Hasonlóan a finn élményeinkhez, itt is az a helyzet, hogyha 80 km/h van egy táblán, akkor mindenki annyival megy, ha 30, akkor annyival. Tök mindegy, hogy AMG Mercid vagy Masserrati-d van – senki sem megy gyorsabban. Ahogy Finnországban, itt is gyorsan ráálltam erre a mentalitásra – de összességében elmondható, hogy az autóm még sohasem fogyasztott ilyen keveset, mint ezen az úton… Egy másfél tonnás, csomagokkal megpakolt Kia Sportage (1,6-os, benzines) 7,1-es átlag fogyasztást eredményezett – pedig hazafelé a németeknél azért egy kicsit még feszegettem az autó határait… 🙂

A település, ahova érkeztünk egy 1400 fős kis falu, de olyan svájci formában. A több mint 800 éves kis falu az idők során elkezdett fejlődni, modernizálódni, egyre több emeletes és társasház is megjelent az ingatlan palettán, mára pedig egy rakás modern, nagyobb alapterületű, nagy teraszos társasház épült a domboldalra, ahonnan lenyűgöző látvány nyílik a településre, a környékbeli szántókra, tóra és a környékbeli hegyekre. Mindeközben a svájci paraszti élet változatlan formában ott van mindenhol – vagyis tőlünk 50 méterre a doboldalon legelnek és kolompolnak a tehenek éjjel és nappal, a falu közepén kisebb kolompokkal a nyakukban eszegetnek az egyik gazda birkái – de mindenhol traktorok, mezőgazdasági gépek jönnek-mennek. A látvány olyan lenyűgöző, hogy Ádám fiam két napig szinte csak az alattunk lévő „terepasztalt” nézte – már amikor a kégliben voltunk, de mi magunk is hosszasan néztük a település mindennapi életét. Én például reggel és délután azt figyelgettem, hogy mikor és melyik szántót vagy legelőt művelik éppen, miként szárítják és forgatják a levágott lucernát – szóval hogy miként dolgoznak reggeltől estig a helyi gazdák.

Mert melóznak ám a gazdag svájciak, nem csak a bivaly erős frankot forgatják a padláson, hanem dolgoznak ezerrel, ez látszik. Tisztaság, rend és fegyelem van, a szabályokat be is tartják, nem a kiskapukat keresgélik – ellentétben velünk. Na nem moralizálok, mert nem ez a feladatom – csak az elkövetkező napok látványa is azt erősíti, hogy lehet jól és gazdagon, tehetősen élni – de azért tenni is kell.

Nos mára ennyi, holnap megyünk a kanton fővárosába, Luzernbe kirándulni – úgyhogy lesz mit mesélnem, gyertek majd velünk.