London 2022/2023 – I.

Hát igen, megint utazunk, megint utaztunk. Akik követnek a FB-on, azok már láthatták, hogy a szilvesztert és az új év első napjait a ködös Albionban töltöttük – ugyanis egyszerűen nem bírtam a fenekemen ülni. Már december elején pedzegettem életem párjának, hogy tavaly milyen jó volt egy idegen helyen, egy idegen országban évet zárni (Utazás Lappföldre) – de nagyjából lepergett a drágámról minden célozgatásom, na meg munka is volt bőven, úgyhogy nagyjából folyamatosan halasztódott a döntés.

Magamban azért dolgozott az a kisördög, mindig is nagyon szerettem volna Londonba vagy Skóciába utazni, úgyhogy azért keresgéltem szállásokat – és annak ellenére, hogy ilyenkor minden baromi drága, néhányat találtam is. Ismét próbálkoztam a kedvesnél – de Ő úgy gondolta, hogy tél is van, meg hideg is, meg ott mindig esik az eső – szóval felejtős a dolog. Mire ide eljutottunk, addigra az “olcsóbb” kéglik el is tűntek a kínálatból – úgyhogy ad acta tettem a dolgot. Viktor fiunkkal beszélve viszont azt a tanácsot kaptuk, hogy próbálkozzunk még, mert ilyenkor sokan csak lefoglalják a helyeket, majd lemondják – és láss csodát, a korábbi egyik kiválasztott szállásom újra felkerült a Bookingra. Eddigre már Esztike is meglágyult, egyre jobban kezdte beleélni magát abba, hogy csak utazunk megint.

A nem kis év végi hajtást időnként repcsijegy foglalással és a szállás véglegesítésével törtem meg – de az már elsőre tiszta volt, hogy néhány komoly kompromisszumot is érdemes meghozni. Mivel Karácsony és Szilveszter időszakában nem olcsó utazni, így a fapadosok is mélyebben a zsebünkben turkálnak ilyenkor, úgyhogy a végén a abban maradtunk, hogy nem adunk föl bőröndöt, sőt nem is viszünk magunkkal – vagyis csak egy-egy hátizsákkal vágunk neki az útnak, ami a mi esetünkben komoly logisztika volt. A gyerekeink azt mondták, semmi para – Ők szinte midig így utaznak – de mi szeretünk legalább egy-egy gurulós bőröndöt magunkkal húzni, amikben persze egy csomó tök fölösleges cucc marad az út végére – úgyhogy most ezt újragondoltuk.

A másik komoly dilemma a gép indulása volt. Volt egy olcsóbb hajnali hatkor, egy sokkal drágább délelőtt illetve egy közepesen drága este. A végén abban maradtunk, hogy felkelünk inkább hajnalban – reggel pedig már Londonban csatangolhatunk, haza pedig az esti géppel indulunk – így szinte még egy napot tudunk hozzácsapni a túrához.

Nos minden összeállt, indulás december 30-án hajnalban, majd a hazaút 4-én, este 8-kor. Hajnali kettőkor csörög mind a két telcsi, biztos-ami-biztos. Főzök két életmentő kávét, zuhi, még egy-egy finomítás a cuccokon, majd autópálya. Autó ledob a Holiday parkolóban, biztonsági szarakodás a reptéren, később útlevél ellenőrzés. Most jövünk rá, hogy legutóbb 2018-ban használtunk útlevelet, amikor Mexikóba mentünk – úgyhogy ez most nekünk egy kicsit új érzés. Fapados járat lévén az ülőhelyért is kellett volna fizetni, de én a véletlenre bíztam a dolgot – de így is egymás mellett ülhettünk. 🙂

A gép Luton-ba érkezett, ami annyiból volt kedvezőbb, hogy állítólag itt nem lesz sztrájk – mert az utazásunk előtt már érkeztek a hírek, hogy a reptereken és a vasúton is várható sztrájk… Hurrá! Nos Esztivel mi nem vagyunk olyan ijedősek, úgy gondoljuk, hogy a problémák azért vannak, hogy azokat megoldjuk. A reptéren egy info pultban megvesszük a városba szóló vonat és busz jegyet, annak ellenére hogy már kvázi elkezdődött a sztrájk. Azt azonban látjuk a cetliken és plakátokon, hogy 4-én már csökkentett üzem lesz, 5-én pedig fullba nyomják majd a vasutasok – az bennünket azonban már nem annyira érint. Szóval felszállunk egy rövidke buszútra, ami elvisz bennünket a vonathoz, majd a Thameslink járatával besuhanunk a fővárosba. Tényleg suhanunk, mert tök szuper és tiszta a vonat, van rajta korrekt wc, csomagtartó rekeszek tömkelege – szóval élvezetes a trip. A végállomás a St Pancras állomás, ami a King’s Cross-on van, ami pedig a szállásuntól kb 250 m-re. Na jól foglaltam kéglit? 🙂

Ha már ide érkezünk, akkor javaslom, hogy keressük meg a Harry Potter rajongók egyik fellegvárát, a Platform 9 3/4-et, na nem mintha mi olyan nagy HP fanok lennénk – de a családban van egy-két egyed, aki rajong ezekért a sztorikért. Nagyon keresni sem kell a helyet, mert egy csomó csíkos sálú, hülye kalapos egyértelműen mutatja az irányt, a vágányoknál pedig már a tömeg is látszik. Lehet itt fotózkodni, bohóckodni, van itt shop is természetesen – de a rettenetesen hosszú sorba eszünk ágában sincs beállni.

Maga az állomás nem semmi. Van egy újabb, korszerűbb szárnya és van egy régebbi, csodálatos része is, ami természetesen szervesen kapcsolódik a metróhoz is. Sétálunk egy nagyot az állomáson belül és kívül is, kiderül, hogy London egyik legrégebbi és legmenőbb szállodája is itt van (St Pancras Renaissance Hotel – Marriott) – ami előtt végig ott parkolt egy rózsaszínű McLaren sportkocsi… szerényen.

Mivel a szállást csak 13 órától lehet elfoglalni, így azért csak odasétálunk, és megkérjük a tök kedves recepcióst, hogy hadd hagyjuk már ott a két hátizsákot – de természetesen már nem mi vagyunk az elsők, már egy jó pár bőrönd ott sorakozik. Nézegetjük a térképeket – valódit és virtuálisat is – majd úgy döntünk, hogy kipróbáljuk a metrót, elmegyünk a Viktoria megállóhoz, majd onnan a Westminster Katedrálishoz, ami nem összetévesztendő az Apátsággal. Útközben a Euston állomáson még eszünk egy pár falatot is, ami az első szembesülésünk azzal, amit nagyjából már tudtunk is – vagyis azzal, hogy Londonban enni-inni nem olcsó mulatság lesz.

A metró úgy működik, hogy nem is kell jegyet venni, egyszerűen a PayPall-os bankkártyát vagy a telcsit oda kell érinteni a terminálhoz, majd kimenetelnél ugyanezt kell tenni – este pedig a londoni Bkv összesíti a megtett utat, oszt és szoroz, majd leemeli a max 7,7 fontot. Már az elején szeretném elmondani, hogy ugyanúgy jártunk, mint már többször Finnországban is, hogy abszolút készpénz mentesen jöttünk-mentünk-ittunk-ettünk, nem volt nálunk sem euró, sem font, sem dollár – semmi… Angol fontot gyakorlatilag csak egyszer, egy adománygyűjtő ládában láttunk az egész út során…

Szóval Victoria Station – London. Az eső szakad, mi pedig sétálunk. Az utca és a környék hozza az elvárhatót, a londoni taxik és emeletes buszok jönnek-mennek mindenhol – az épületek lenyűgözők, a forgalom egyelőre ijesztő. Nem az, ahogy lüktet a város, hanem az hogy számunkra fordítva. Bár mindenhol ki van írva, hogy Keep right vagy Keep left, de a több mint ötven éves berögződést nehéz egyből eldobni – őszintén kell hozzá nekem vagy három nap. Sebaj, szokjuk a helyet, élvezzük a város hangulatát.

Megtaláljuk a Katedrálist, ami kívülről nagyon díszes, kisméretű téglából épült – belülről azonban inkább érdekes. Bár fotózni bent nem volt szabad, de egyet azért csak lőttem – szóval látszik, hogy a templom alsó szintje díszes, világos, felette azonban nyers, dísztelen, szinte fekete. Ücsörgünk egyet, Esztikém felolvas, idegenvezetést tart nekem, majd suhanunk tovább.

Metróval vissza az Euston Station-ra, majd séta a szállásra. Végre átvehetjük a szobát (Mabledon Court Hotel), ami szerintem London legkisebb hotel szobája, mert van vagy 10-12 m2 – de közben tudom, hogy ebben a városban sokan ilyen kis lukakban laknak. Egyébként minden rendben van, rend és tisztaság fogad bennünket, a személyzet nagyon kedves. Megint egy megjegyzés – előre. Volt bennünk egy kis para, hogy a britek esetleg nagyképűek, lekezelőek lesznek velünk “keleti”, gyengén beszélő külföldiekkel – de az út teljes során olyan kedvességgel, segítőkészséggel szembesültünk, ami meglepő volt számunkra – úgyhogy ezúton is elnézést kérünk az előítéletünk miatt.

A fürdőszoba szintén nagyon kicsi, a kézmosó csak klasszik brit, külön van hideg és meleg csap is – ami lássuk be teljes agyrém. Azt azonban már itt is látjuk, hogy az angolok még akkor is ragaszkodnak a hagyományaikhoz, amikor nincs rá valós magyarázat – de ezt aztán el is fogadtuk tőlük. Ők már csak ilyenek…

A kis pihenő után már kint sötétedik, mi pedig a Soho felé vesszük az irányt. Nincs konkrét cél, hagyjuk, hogy varázsoljon el bennünket a város – ami aztán meg is történik.

A Soho elvarázsol bennünket. Nem kevés ember van az utcán, annak ellenére, hogy megint esik az eső. Bemegyünk egy helyre ( The Montagu Pyke), ahol látom, hogy a Pink Floyd, a Led zeppelin és más menő együttesek tagjai is jártak már, próbálunk leülni – de esélytelen. Sodródunk a tömeggel, jobbnál jobb pub-ok, éttermek, szórakozó helyek váltják egymást, majd átmegyünk a Chinatown-ba is. Itt be is megyünk az egyik pub-ba (Waxy’s Little Sister), először kint iszogatunk, majd a szakadó eső beterel bennünket a belső terekbe. Felmegyünk az emeletre, élvezzük a londoni pub-ok hangulatát, én sörözök, Eszti csapolt száraz cider-t kóstol. Van egy kézzel kezelhető étel és itallift, a rutinosak azzal rendelik meg a piákat, ég a kandallóban a tűz – kint pedig a szakadó eső ellenére zajlik az élet. Tök hihetetlen, hogy tegnap ilyenkor még Egerben ücsörögtünk, most pedig a világ egyik legmenőbb városának a szórakoztató negyedében lazulunk – na erre vágytam… megérkeztünk. 🙂

Ismét megyünk, most a cél a Trafalgar Square, ahova alapvetően terveztem a szilveszter estét. Átmegyünk egy szuper karácsonyi vásáron, itt is hömpölyög a tömeg, terjengenek az illatok, mindenki eszik-iszik.

Viktor fiam rámír, hogy a közelünkben van egy Round Table söröző, keressük meg. Hát nem jön össze, mert kicsit rossz a cím, de másnap javítjuk a hibát… A téren és a környéken zajlik az élet, a helyiek már készülnek a másnapi bulira, a balett intézethez érkeznek az elegáns vendégek, a téren megnézzük a norvégok által adományozott karácsonyfát – szóval élvezzük London óévi forgatagát.

Egy idő után megkeressük a Charing Cross megálló lejáróját, metróra szállunk – és a szállodához megyünk. Hullák vagyunk – de mindketten úgy gondoljuk, hogy megérte. Szuper helyen vagyunk, holnap óriási buli lesz – mi pedig a részesei lehetünk, és ez baromi jó érzés.

Folytatás >>>