Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – VI.

A finnek nagyon szeretnek kirándulni, túrázni, imádják az országukat és a környezetüket, a természeti kincseiket. Most szombatra én is hasonlóban gondolkodtam, van nekünk már egy kedvenc helyünk Oulu-tól északkeletre – ez pedig a Koitelinkoski, egy gyönyörű zúgó, vízesés vagy nevezzük is bárminek. Mi Esztivel jártunk itt nyáron autóval, volt hogy kitekertünk ide kerékpárral (25-25 km), voltunk itt télen, vastag hóban – és mindig lenyűgözött bennünket ez a környezet.

Most abban maradtunk a gyerekekkel, hogy mindannyian kimegyünk ide , visszük a két kutyát is – majd sütünk makkarát és élvezzük a látványt, az ízeket. Tudni kell, hogyha egy finn család vagy baráti társaság elindul kirándulni, túrázni, akkor nagyon sokszor visznek magukkal grillkolbászokat (makkara), visznek magukkal fa hasítására is alkalmas kést (puukko), pakolnak be tűzgyújtó eszközt, visznek magukkal fából vájt fa ivó poharat (kuksa) – és az első pihenő során már gyújtják is a tüzet. A kiránduló helyek java részén ki is vannak alakítva ezek a tűzrakó helyek (itt például van 6 vagy 7 ilyen hely), általában a kívánt tűzifa ki is van készítve – vagyis minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy egy társaság, család tök jól érezze magát.

Mi is ezt terveztük, ez is lett a nap fénypontja. Elővettem a frissen vásárolt finn késemet, a száraz nyírfákból vékony apró fákat vágtam, majd a kérgekkel és az apró fákkal illetve a tűzgyújtó vassal pár perc alatt tüzet varázsolok. Néhány perc múlva már ropog is a tűz, bontogatjuk a makkara-s zacsikat, sütögetünk, dumcsizunk, élvezzük a környezetet. A rácson kicsit át is pirítjuk a magunkkal hozott péksütiket – majd mindannyian eszegetünk. Szerencsére nagy szúnyog invázió nincs, mert erősebben fúj a szél – így ezzel nem kell foglalkozni – két sirály csinál nagyobb zajt, de valószínű ők a közelben lévő fészküket félthetik.

Persze most nagyobb túrára nem tudunk menni, mert anyuék azért annyira nem terhelhetők, sőt Mokka is még nagyon kölyök korban van – de kisebb séták azért történnek. Egyszerűen azonban tényleg azt is nagyon lehet élvezni, hogy baromi tiszta a levegő, nincs zaj, csupán a víz zubogását ( és persze a két sirály hangját ) lehet hallani – egyébként full nyugi van. A makkarák nagyon jól fogynak, igyekeztünk többfélté is vásárolni – így van variálási lehetőség is, ki-melyiket szereti jobban.

Azért mászkálunk egy kicsit a számtalan hídon, hidacskán, fából készült ösvények vezetnek mindenfelé – nagyon kalandos tényleg a környezet.

Amikor kimaxoljuk a helyet, akkor kocsiba vágjuk magunkat, majd anyuékat a mökkibe visszük Ádival, mi bulizós szettbe öltözünk – és azt tervezzük, hogy bemegyünk a oulu-i éjszakába.

Most otthon hagyjuk az autókat, buszra szállunk, majd kb 30-35 perc alatt a belvárosba érünk. Először úgy volt, hogy négyesben bulizunk, de a buszon már Viktor írogat a haveroknak – aztán jönnek is a visszajelzések, jönnek még mások is. Nagyon jó érzés azt látni, hogy Viktort és Fruzsit is nagyon befogadta a helyi korosztályuk, elég kiterjedt baráti kör veszi Őket körül – akikkel szerencsére mi is jóban vagyunk. Most is ez történik, a belvárosi Hemingway’s Bar & Cafe teraszára ülünk ki – annak ellenére, hogy tök hűvös van. Én hosszú ujjú ingben vagyok, pulcsi van nálam, a helyi csajok azonban pántos nyári ruhácskákban ülnek kint, a fiúk rövid nadrág és polo/rövid ujjú ing kombóban szórakoznak – lévén nyár van. Leülünk, de bárhogy röhögnek rajtunk, tényleg fázunk – pedig én nem vagyok egy fagyos szent. Sebaj, iszunk sört, iszunk rövidet – röhögünk, nézzük a belvárosi bulizós jövés-menést.

Amikor már szénné fagytunk – a csajok már felvették a vékony bőrkabátjukat, vagyis tényleg hűvösödik – akkor átmegyünk a szembe lévő szórakozó helyre, a mi nagy kedvencükbe, a Mallaskellari – Craft Beer Pub-ba, ahol már jó párszor jártunk. Aki már olvasta a régebbi blog posztjaimat Finnországról, az emlékezhet rá, hogy ennek a sörözőnek van egy nagyon magyar és egri kötődése, ez pedig Czura Bence, akinek a neve fémjelzi a helyet. Bence ma nincs itt, de mi nem hagyhatjuk ki a sörözőjét, de nem csak mi, a finn srácok is ragaszkodtak hozzá, hogy ide is jöjjünk be.

Most éppen 13 féle kézműves sör van a csapon, ami pedig különlegesség, hogy vannak most magyar sörök is – a First Craft Beer is azt hiszem kétféle csapolt sörrel képviseli kishazánkat a kínálatban. A pultnál épp Viktor fiammal diskurálunk, hogy mit is igyak először, amikor a pultból kiszól a pultos lány: „Sziasztok mit isztok, fiúk?” Kiderül, hogy Ő is magyar, négy éve dolgozik már Finnországban. Viktor már többször kért a lánytól sört, de sosem derült ki, hogy mindketten magyarok, mert mindig finnül egyeztettek – ezen jókat nevetünk.

Az asztal egyre kisebb lesz a társaságnak, mert egyre több haverja érkezik a mi kis magyarjainknak. Tök jó érzés, hogy közel hatvan évesen a gyerekeinkkel és haverjaikkal sörözünk, bulizunk 2500 km-re a hazánktól, egy finn-magyar sörözőben… 🙂

Amikor hazaérünk, akkor rámír Bence, hogy miért nem mentünk ki hozzájuk a sörfőzdébe – de most tényleg feszített volt a program, úgyhogy ezt most kihagytuk. Ami késik, nem múlik – megyünk mi még Ouluba, ígérem. 🙂

Hajnali fél kettő körül van már – persze az utcákon tök világos van. Mi már lassan mennénk haza, de Fruzsi szeretne megmutatni egy karaoke bárt, ami a finnek nagy-nagy mániája. Nem a legmenőbb helyre megyünk be, de nem is ez a lényeg. Ezren vannak benn, tényleg egymást követik az amatőr énekesek, de közben mindenki jön-megy, iszik, bulizik, az emeleten és a pincében pedig táncolnak és isznak. A földszinten nem csak a fő karaoke színpad van, hanem zárt, kisebb üveg fülkék is – ahol privátba is lehet óbégatni. Ezerrel pörög a hely – nagyon élvezzük, egy tanulmány lehetne ez is.

Amikor kijövünk, akkor a többi helyen még sorba állnak a fiatalok, hogy bejussanak egy-egy helyre – de mi már fáradtak vagyunk, na meg Mokkát is le kell ellenőrizni a házban, hogy történt-e baleset.

Taxiba vágjuk magunkat, majd nem kevés pénzecskéért hazavágtatunk – jó hír, Mokka kutya ügyes volt, nem pisilt be a házba… 🙂