Utazások / Élménybeszámolók

Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – III.

A szerdai nap is szép napos időnek ígérkezett, sőt a finn nyarakhoz képest még meleg is volt – napközben 25 C körül mászkált a hőmérő. A mai napra azt találtam ki, hogy bemegyünk a belvárosba, mászkálunk a piactéren, a vásárcsarnokban, majd átsétálunk vagy kocsival átmegyünk a Pikisaari szigetre, amely a korabeli Oulu ipari övezete volt, most olyasmi, mint egy skanzen és művésztelep egyben.

Oulu (svédül: Uleåborg) Finnország hatodik legnépesebb városa. Lényegében a legnagyobb vidéki város a dél-finnországi részeket kivéve, nagy vonzáskörzetű regionális központ. A Botteni-öböl partján, az Oulu-folyó (finnül: Oulujoki) torkolatánál helyezkedik el, ami a kereskedelem szempontjából régóta fontos hely. Neve a számi nyelvből ered, jelentése „árvíz” (de egyéb etimológiai elképzelések is vannak).
Teljes népesség	200 526 fő
Finnország hatodik legnépesebb városa, és évek óta az egyik legdinamikusabban növekvő nagyváros az országban. Ami kiemeli a többi város közül, az a fiatalos korösszetétel, ami a diákok és munkavállalók folyamatos beáramlásának, valamint a hagyományosan magas születésszámnak köszönhető. Lakosainak átlagéletkora 36,8 év.

Forrás: Wikipedia

Így is tettünk, a főtéren vagy egy viszonylag nagy parkoló, ott ledobtuk a kocsikat, majd a vásárcsarnok felé vettük az irányt. Mi személy szerint nagyon szeretjük ezt a helyet, mert minden nap finom leveskéket főznek, kvázi minden nap mást. Most ismét a klasszikus hallevesüket készítik, sokan is ebédelnek a helyiek közül – de mi szinte most reggeliztünk, így ezt most kihagyjuk. Érdekes információ, hogy a finnek nem nagyon vagy csak keveset reggeliznek, viszont 11 órakor már mindenki ebédel – így nem csoda, hogy most is tele van az éttermi rész.

Természetesen megcsodáljuk a vásárcsarnok előtt álló Toripolliisi szobrot, ami egy igencsak mélynövésű rendőr bácsit formáz – és amely igen népszerű a helyiek és turisták körében is. A szobrot Kaarlo Mikkonen készítette 1987-ben, és azóta Oulu egyik nevezetessége lett.

A téren zajlik az élet, rengeteg zöldséges árulja gyönyörű portékáit, de elsétálunk a kedvenc halsütödénk előtt is – megcsodálva a friss kínálatot. Itt apró tengeri halakat, lazac filéket, kolbászokat, húsgolyókat, zöldségeket és krumplit grilleznek mindenféle formában – mondanom sem kell, sokszor ettünk már ezeken a standokon.

Megmutatjuk az ősöknek a régi sóházakat, amik ma már egyéb funkciókat látnak el: van itt népszerű söröző, menő és drága étterem, ékszer és csecsebe üzlet egyaránt. Anyukámék kicsit nehezebben veszik azt az akadályt, hogy itt a belvárosban a kerékpárosok és a gyalogosok egy adott térben mozognak – nekem is komoly figyelem kell ahhoz, hogy ebből ne legyen konflikt közöttük. Azt azonban látom, mindketten nagyon élvezik, szép az idő, vidámak a finnek és mi is, szuper a környezet. Eszünk egy-egy fagyit ( 1 gombóc 3,4 € !!! ), kicsit pihengetünk, nézzük a nyüzsgő tömeget. A szüleim azt mondják, hogy bírják a sétát, úgyhogy a színház és a könyvtár között-mögött húzódó hídra sétálunk – figyelve persze arra, hogy baromi sok bicajos húz el mellettünk.

A szigeten szintén van egy kedvenc helyünk, ez pedig a Sokeri-Jussi Tavern, amely egy nagyon régi ipari épület lehetett, csupa gerenda és fa – és baromi hangulatos. Mi már Esztivel többször is voltunk itt, gyalog és bicajjal is, ettünk itt szuper erdei gombás-rénszarvas levest is – szóval nagyon szeretjük ezt a helyet.

A szigetről az egyik kis faházban kapunk egy érdekes bemutatót. Ez egy mini múzeum, a Tengerész háza múzeum. Belépéskor a cipőt vagy leveszed, vagy veszel rá zacsit, a két népviseletbe öltözött finn menyecske aranyosan és kedvesen terelget bennünket. Itt tesznek be nekünk egy filmet a sziget történetéről, amiből megtudhatjuk, hogy Oulu a kátrány gyártásból gazdagodott meg – ez pedig ezen a szigeten készült. A múzeum nagyon kicsi de informális, szépen bemutatja a korabeli finn életvitelt, eszközöket. Ja és a kiállítás tök ingyenes…

Ahogy már írtam, a sziget manapság inkább művészek lak- és alkotóhelye, de nagyon sok menő apartman is található itt a szigeten – amit alaposan végig is sétálunk. (Le a kalappal az őseim előtt, mert tényleg körbejártuk az egész szigetet.) Végül a Sokeri-Jussi-ban csak leülünk, iszunk egy-egy üdítőt, majd visszasétálunk a kocsikhoz.

A házba visszatér kicsi csaptunk, Fruzsi már lassan végez a melóval – a héten végig home office-ban dolgozik – úgyhogy ebédelünk egyet, majd Ádit és a két kisnyugdíjast a házban hagyjuk a kutyákkal – mi négyen pedig visszamegyünk a városba.

Először beugrunk a plázába, mert szeretnék egy puukko-t (autentikus finn kés) vásárolni – és a gyerekek tudnak egy jó üzletet, ahol esetleg találunk nekem valót. Találunk is, de úgy vagyok vele, hogy elsőre nem veszem meg – sőt Aksu (Viktor legjobb barátja) azt javasolja, hogy hagyjam inkább a vásárlást majd Rovainemi-re, mert ott van az ország legjobb ilyen lelőhelye, úgyhogy még hagyom érni a dolgot.

Ha már itt vagyunk a belvárosban, akkor elsétálunk Fruzsi munkahelyére, a rendelőbe, ahol dolgozik. Így magyar fejjel van egy képünk egy orvosi rendelőről, ugye? Nos felejtsd el. Ez egy földszinti, nagy portálokkal (de lefóliázott felületű) rendelkező, tök világos, színes, vidám hely. A váró egy olyan tér, ami akár szépség szalon is lehetne, de hajaz egy menő informatikai irodára is – a vizsgálók pedig szintén színesek, modernek – eszedbe se jutna, hogy ide betegek jönnek. Van egy vérvételi szék/fotel, ami konkrétan rózsaszín… Annyira más, nem olyan mint itthon egy orvosi rendelő – ja mert a finnek nem annyira stadionokra, hanem oktatásra és az egészségügyre költenek… de ne politizáljunk…

Na de amiért valójában visszajöttünk a városba az egy kiállítás, ez pedig Andy Warhol Ouluban. Tudni érdemes, hogy Oulu készül a 2026-os Kultúrális Európai Főváros címre, ebből adódóan egyre több erre hajazó esemény van a városban, egyre több épület szépül és újul meg – sőt talán fapados járat is fel fog jönni ide északra mihamarabb – úgyhogy pezseg a város.

Nagyon jó a gyerekekkel így együtt nézelődni, mert nekik már Warhol egy régebbi kort képvisel, mi pedig el tudunk mondani neki egy-két olyan információt, ami teljesebbé teszi a kiállítás élvezetét. A kiállításról kijőve Viktor még javasol egy helyet, ahol még mi sem jártunk Ouluban (persze sok ilyen van), de amit nem szabad kihagyni. Kvázi meglepetés, de elvisz bennünket egy hentes üzletbe – egy Húsimádó menyországba.

A pultban egy nagyszakállú finn viking pakolászik, lassan a zárásra készülnek – de a pultok így is roskadoznak a szebbnél szebb húsoktól. Az érlelő szekrényekben sorakoznak a gyönyörű marhahúsok, a pultban bárány, rénszarvas, sertés, borjú – szóval minden van. A polcokon olyan eredeti szószokat találunk, amiket még Mexikóban vettünk (pl salsa verde) – itt pedig a fenti északon csak levehetjük a polcról. A kínálat még egy világvárosban is megirigyelhető lenne, itt pedig tényleg lenyűgöző. Persze a táskák most is hamar megtelnek, viking barátunk csendben somolyog – majd húzunk haza a családhoz és a két kutyushoz.

Hajnalig nyomjuk a társasjátékot a házban, anyuék már hamarabb elmentek aludni, holnap pedig ismét egy érdekes nap vár ránk.