Karácsonyi töltött káposzta készítése bográcsban, -12 C-ban, a Kiiminkijoki folyó partján

Még itthon kitaláltuk, hogyha kimegyünk Finnországba a gyerekekhez, akkor készítünk nekik (és magunknak is) töltött káposztát – mert azért klassz az a sok lazac meg rénszarvas hús – de azért a hazai íz az csak csak űberelhetetlen…. Persze ez így jól hangzik, de azért vannak elemek, amik odakint nem annyira elérhetők – ilyen például a haraszt, a káposzta levele. Eszterem átszalad a szomszédba, ahol Katiék kimondottan káposztát savanyítanak ipari méretekben, úgyhogy már csak vákuumozni kell őket, mert azért a bőröndben nem biztos, hogy jó lenne, ha kifolyna az aromás lé. Ha már bőrönd, akkor kerül ám oda még más hazai alapanyag is, mert vittünk ki harcsa filéket (ugyanis a finn tesóknál nagyon nehéz édesvízi halat venni), vittünk gyökér zöldséget (mert ez is beszerezhetetlen alapanyag), de került oda szalámi és sok minden más is – szóval a „feladós” bőröndünk úgy nézett ki, mint egy büfé kocsi. 🙂

Nos a gyerekek megtudták, hogy mit tervezünk főzni nekik – erre Viktor fiam kitalálta, hogy készítsük el szabad levegőn, bográcsban a cuccot – mert annak van egy nagy feeling-je. Igaz, baromi hideg volt kinn (-10-12 C), de ettől függetlenül jó ötletnek találtuk mi is, úgyhogy elindultak az előkészületek. Anyukám hozta a receptet, mért, adagolt, fűszerezett, irányította az eseményeket – Eszter pedig kevert, gyúrt, vagyis szép lassan elkészült a töltelék, amit aztán hagytunk kicsit pihengetni.

A csajok – mármint anyukám és Eszter – azt mondták, hogy azért még vennünk kellene sima savanyú káposztát is, Fruzsi pedig jelezte, hogy azt tudunk is majd venni, úgyhogy beautóztunk a belvárosba, persze nem csak vásárolni, hanem mászkálni is. Óriási meglepetés ért bennünket aztán, ugyanis bár már vagy három éve ide járunk – de mi nem tudtuk, hogy az egész belváros alatt egy óriási parkolóház komplexum húzódik. Viktor fiam javasolta, hogy majd ott parkoljak – de nem részletezte, hogy miért is menjünk oda. Hát srácok, ez nem semmi. Azt már korábban is tudtam, hogy a finnek baromira utálják az oroszokat (történelmi okok kapcsán), így mindenhol óvóhelyeket építettek az elővigyázatos finn tesók, amiket aztán polgári célokra használnak nagyon sokszor. Utána nem olvastam, de biztos vagyok benne, hogy ez a hatalmas objektum is ezért épült (mármint óvóhelyként), béke időben pedig sok száz, vagy ezer autó parkolására szolgál óriási profizmussal.

Fenn a felszínen szokásosan zajlik az élet, mi besuhanunk a vásárcsarnokba (Kauppahalli) aminek imádjuk a hangulatát, a kínálatát – majd eszünk is egy-két finomságot, na meg veszünk egy kiló savanyú káposztát is. Bambulunk, élvezzük azt a leírhatatlan nyugalmat, ami a finn hétköznapokat jellemzi, majd visszasuhanunk a Teslával Kiiminki-be.

Otthon már inkább Eszter kerül a középpontba, mert Ő szokta a masszát a harasztokba gyömöszölni, vagy tölteni – szóval Ő ebben nagyon nagy királynő. A bogrács is szépen előkerül, az a bogrács, amit Viktor az állvánnyal együtt Svédországból rendelt kb egy éve… Vicc nem? Olcsóbb a svédektől megrendelni, mint itthonról. Bolond világban élünk… Szóval készülnek a töltelékek, a végén 37 db kerül a bográcsba. Megy alájuk és a tetejükre is káposzta, mi pedig Vikkel felöltözünk, és elkezdjük a tüzet előkészíteni. Nem csak hideg van, hanem fúj a szél is – de hát mi tökös gyerekek vagyunk, nem hagyjuk magunkat, na meg iszunk is rendesen. 🙂

Végre felkerül az állványra a bogrács, ami olyan nehéz, mint az állat. Sebaj, megoldjuk, stabil az egész, megy a mutatvány klasszul. Szépen elindul a főzés, de igyekszünk kis lángot csinálni, mert az úgy király. Persze nem állunk felette, mert tényleg hideg van, kb 15 percenként kiszaladok, ránézek, teszek a tűzre. A délután háromkor már sötétedik – na nem mintha olyan baromi nagy napsütés lett volna, mert itt északon az nem annyira működik. Kb 10 órakor kivilágosodik az ég, majd háromkor már sötétedik, négykor pedig már sötét is van. Nos, így már sötétben végzünk, éhesek is vagyunk, mert a hideg miatt ittunk is rendesen – úgyhogy ideje tesztelni a cuccot.

Minden tájegységben máshogy készül és máshogy fogyasztják a töltött káposztát, mi például nagyon szeretjük úgyis, ahogy kikerül az edényből, de szeretjük egy kicsit lesütve is a tányáron látni – úgyhogy eszünk így is, és úgy is.

Természetesen a töltött káposzta nem csak frissen jó, hanem másnap még jobb, úgyhogy fogyasztjuk is rendesen – Fruzsi és Viktor pedig élvezi rendesen, hogy egy kicsit ide költözött Magyarország a távoli Lappföldre. De nem csak ők örülhetnek, hanem másnap meglepjük Czura Bence barátunkat is, aki Finnország (egyik) legjobb serfőző mestere és aki szintén szűkebb pátriánkból jött ilyen messzire – szóval ő is kap egy adag bográcsos hazai finomságot így az ünnepek előtt – és ahogy aztán mesélte, be is jött neki a cucc… 🙂