Bor tavasz (Wein Frühling) Alsó-Ausztriában – Krems an der Donau és Wachau
A tavalyi évben az Ingatlan Eger kis csapata Horvátországban töltött egy pár kellemes napot, majd rájöttünk, hogy nem csak dolgozni, hanem lazulni is nagyon jó együtt. Azt már tavaly eldöntötte a csapat, hogy valamikor tavasszal ismét elmegyünk egy pár napra kikapcsolódni valahova, ahol jók a kaják, finomakat lehet enni és inni – majd jött egy szuper ötlet: menjünk Kremsbe.
Mivel ebben a gyönyörű városban tanul az egyetemen a kolléganőnk lánya, így nagyon bennfentes információkkal rendelkeztünk a rendezvényről, majd otthon el is kezdődött a szervezés. Szállást már nagyon nehezen lehetett foglalni, mert túlontúl népszerű ez az eseménysor – de azért csak megoldottuk ezt is, találtunk egy nagyon klassz apartmant a belvárosban. A kibővített csapat elsőként 9 fősnek indult, a végén sajna ez a szám 7-re zsugorodott – de jövőre szerintem nagyobb számú csapat fog érkezni majd Egerből a festői lankás völgyekbe Alsó-Ausztriába… 🙂
A Wachau vagy wachaui kultúrtáj Ausztria 2000 óta világörökségi védelmet élvező 30 kilométer hosszú völgyszorosa a Duna mentén, Melk és Krems an der Donau városok között, Alsó-Ausztriában. A festői fekvésű, nagy múltú szőlőtermesztő táj védelem alatt álló területe 183,87 km², amely magában foglalja a folyamvölgytől délkeletre húzódó Dunkelsteinerwald lankáit, és az északnyugatra elterülő Waldviertel közeli peremterületét is. A táj természeti környezete, települései, azok világi és egyházi építészete (várak, kolostorok, templomok, lakóházak együttese) egyfelől a vidék középkori arculatát őrzi, másfelől az ausztriai barokk építészet legszebb emlékeit vonultatja fel.
Na de kérdés, hogy miről is van szó? Tehát a program arról szól, hogy a kedves vendég vesz egy karszalagot (30 €/fő), amely kettő és fél napig lehetőséget ad arra, hogy a környéken borokat lehessen kóstolni. A program péntek délután indul, majd a szombat és vasárnap 10-től délután hatig tart. Krems ás Melk városai között lévő borászatok nyitják ki a kapujukat, több mint 200 családi pincészet várja a bor iránt érdeklődőket – a non plusz ultra pedig az, hogy több buszjárat is ingyenesen viszi a turistákat és érdeklődőket – s mindezt tényleg 30 €-ért. Teljesen hihetetlen, de végülis igaz.
A mi kis csapatunk végülis péntek reggel indult el Egerből, majd szakadő eső kiséretében érkeztünk meg Krems belvárosába. A szállásnál volt egy kis fennforgás (konkértan nem volt a két szoba előkészítve) – de a végén csak megoldódott ez is. Mivel az égi áldás csak nem enyhült, így a délutáni boros hangolódást elengedtük, elmentünk a városka HBH sörözőjébe, majd egy igazi osztrák vacsorát toltunk sörökkel és rengeteg röhögéssel. De jó is volt ez így, mert az időjósok a szombati és a vasárnapi sétákhoz kiváló időt igértek – és nekünk ez volt a legfontosabb.
Szombaton toltunk egy könnyed kis regelit, majd felsétátunk a sétáló utcán egy kézműves piacra – ami hozta is az elvárhatót. Volt itt friss gomba, méz, lekvárok, sajtok, sonkák és minden más is – a maga finom oszrták módján. Közben zúgtak a harangok is – ugyanis ekkor zajlott a pápa temetése – ami talán még emelkedettebbé is tette a sétánkat.
Azért Esztivel mi nem tudunk kilépni a galériás múltunkból, így ragaszkodtunk hozzá, hogy a borok előtt csináljunk kortárs-kultúr programot is. Kremsben van egy nagyszerű, közép Európában egyedülálló karikatúra múzeum is – úgyhogy ez volt az első cél ezen a napon. A pénztárban hosszas töprengés után vettünk kombinált jegyeket, amik több tárlatra is érvényesk voltak, majd indult a grafikai feltöltődés. A földszinti részen elsősorban poltikai, gazdasági és társadalmi témájú karikatúrák voltak, amik rajzilag baromi jók voltak – de azért nagyon jól kellene tudni németül ahhoz, hogy a teljes átélés meglegyen számunkra. Az emelet azonban nagyon bejött nekünk, ugyanis a Simpson családról szól az egész tárlat – de nemcsak rajzokkal, hanem kicsit interaktív módon is, sok vidámsággal.
Ha már kombinált jegyünk van, akkor még megnézzük az út túloldalán lévő, idén 30 éves Kunst Halle Krems kortárs kiállítását is – ami aztán nem volt egy elsöprő nagy élmény, de hát ezt a konklúziót mindig csak utólag tudjuk levonni…
És mi addig töltődtünk a művészetekkel, hogy sikerült lekésnünk az aktuális buszt, vagyis bénáztunk egy közepeset… Sebaj, taxi majd egy nagyobb séta után már ott is vagyunk az első pinészetben.
Weingut Wutzl - Gobelsburg
A pince előtt már mosolyog ránk a megállító tábla, ami jelzi, hogy végre jó helyen járunk – indul a kóstolás. A hely egy igazi családi vállakozás lehet, két fiatal ember kínálja a borokat, a háttérből egy idősebb úr is szemmel követi az eseményeket, a terem egyik sarkában pedig népviseletbe öltözött hölgy és úr kínálja a mangalica termékeiket, sonkákat, szalámikat és különféle kencéket. Kapunk egy-egy talpas poharat, majd a két srác a kérésünknek megfelelő bort löttyint a poharakba. Nem sokat – ez most nem a berúgásról szól, ez tényleg kóstolás. Természetesen bármikor vissza is mehetünk a pulthoz, válogatunk, kóstolunk – fantasztikus a hangulat. A borok kóstolgatás közben eszegetünk is, előre elkészített falatkák és lehelet vékony sonkák, szalámi karikák sorakoznak az asztalon – aki pedig gondolja, az persze vásárolhat is.
Így elsőre is nagyon szerettük ezt a helyet, nagyon finomak voltak a borok, a kencék és a mangalica termékek is nagyon bejöttek nekünk – de sajnos tudtuk, hogy lassan jön a busz, úgyhogy mennünk kell. A következő település Langenlois lesz, ahol nagyon sok borászat és pincészet vár ránk.
Weingut Jurtschitsch - Langenlois
Ez a családi borászat már nem kicsi, hanem határozottan nagy és szemmel láthatóan menő is. Kvázi a település központjában van, az udvaron dumcsizó, iszogató helyi lakosok igencsak elegánsak, jó részük népviseletben áll a pultok vagy a hordók előtt. Itt a poharakért kauciós díjat kell fizetni (10 €), amit persze majd távozáskor visszakapunk. A kaució azért szükséges, mert ezek már drágább poharak – a kedves vendég pedig így szinte biztos nem fogja összetörni.
Az udvarház egyik sarkában nápolyi pizzákat sütnek – ez persze már fizetős történet. Fantasztikus hangulat van, az asztalok mellett különböző csapatok kortyolgatnak, cseverésznek – az idő gyönyörű, napozunk, pizzázunk, borozgatunk. A pultok mögött a család három vagy négy generációja szorgoskodik – a kicsi lányok és srácok már itt szívják magukba a borászat és a kereskedelem alapjait. A borkínálat nagyon széles spektrumú – itt iszunk először „pet nat” (enyhén szénsavas, naturális) bort – ami Esztinek és nekem is nagyon bejött ezen a hétvégén.
Egy idő után már mi is le tudunk ülni, nagyon élvezzük a helyet és a szitut. Folyamatosan megyünk egy-egy újabb korty borért – egyszerűen nem lehet mellé nyúlni, nincs olyan a kínálatban, ami nem ízlene. Nem csak borok, hanem pezsgők is kóstolhatók – Eszteremnek ez egy kánaán, de a csapat minden tagja egyre jobban élvezi az osztrákok vendégszeretetét.
Nem is tudom, mennyi időt töltöttunk – de ismét indulunk, újabb pincészet vár reánk.
Weingut Grillmayer - Langenlois
Ez ismét egy kisebb borászat, de ahogy látjátok is, nagyon sokféle boruk van. Nagyon érdekes, hogy rengeteg fiatal vendég van itt is, nagyon jó látni, hogy a huszas-harmincas generáció is az igényes borok felé nyitott, nem csak az olyan öregecskék, mint mi.
Nos ebben a helyben sem csalódtunk, de ismét indulni kell – mert hát ez a nap erről szól.
Wein Schach - Langenlois
Ide most nagyobb távot kellett sétálni, de egy ilyen szép településen és ilyen szép időben ez nem gond. Útközben megtudjuk, hogy egy nagyon fitatal borászatba fogunk érkezni, a tulaj az egyetemen tanítja a leendő borászokat – de Ő maga is igen fiatal. A borai szűk mezsgyén mozognak – összesen négyféle tétel van és mindegyik „pet nat”. A borászat magáról úgy ír, hogy Játék új szabályokkal. A pince nincs túlgondolva, teljesen a funkcionalitást tükrözi, a tulaj nagyon csendesen sorolja a főbb paramétereket, látszik és hallatszik a profizmus. Mind a négy tétel baromian bejön nekünk – de utólag látva az árakat, nem biztos hogy egy esti Netflix-es filnézés mellé fogunk ilyen italt inni, de egy családi eseményre már ilyet vennénk.
Teljesen hihetetlen, de lassan menni kellene vissza a központban, mert ha lekéssük az utolsó buszt, akkor gáz van. Visszafelé azért még tervezünk valamit kóstolni – úgyhogy indulás.
Weingut Hirsch - Langenlois
Megérkezve itt is sok vendéget látunk, a tulaj, a főnök éppen jön ki a pult mögül – és sajnos az alkalmazott srác nagyon nem kedves, mondhatni faragatlan. Halál unottan tölt egy kortyot – persze értjük, hogy hosszú volt a nap, de ez a hely sajnos akkor is csalódás. Maga a bor tök finom lenne, de mivel nem felhőtlen a fogadtatás és jön a buszunk is, így gyorsan el is hagyjuk a helyet. Kár érte, de jövöre adunk még esélyt…
Na jó, nem csak a borászok, mi is fáradtak vagyunk. Megnézem az órámat és látom, hogy több mint 15 km-t (!!!) sétáltunk a mai napon. Hulla is vagyok, bevallom. A központban a buszmegállóban rengeteg ember van, meg is jön két busz, ami csurig meg is telik. A higgadt osztrákok a buszon olyanok mint egy gimnáziumi osztály – hangoskodnak, hatalmasakat röhögnek, vadidegenek egymással és egymás mellet énekelnek… Őrület. Baromi szimpatikusak, én sohasem gondoltam hogy ez a visszafogott nép ilyen laza tud lenni.
Kremsbe megérkezve lesétálunk a HBH sörözőbe, ahol van foglalt asztalunk. Egy órával hamarabb érkezünk, azt hisszük, ez úgysem gond, de a terasz és az étterem is fullon pörög, nagy fejvakargatás következik. Hál istennek a felvidéki pincér srác csak csinál nekünk egy asztalt a teraszon – majd élvezzük, hogy végre ülünk. Most látszik csak, hogy tényleg rohad ez a nyugat… (ja, nem). Egy fele akkora városka mint Eger, az idegenforgalmi szezonon kívül minden este megtölt egy ekkora helyet, mint ez a HBH, miközben az teraszon le tud ülni vagy 150, az étteremben meg kb 200 fő. Tényleg nagy a baj nyugaton… (ja, mégsem).
A vacsora nagyon szuper, a társaság nem különben. Annyit röhögünk, hogy belezsibbad a szánk, élvezzük az ízeket, a hangulatot, majd sétálunk is haza szundikálni.
