Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – IV.

A csütörtöki nap egy kicsit nehezen indul – na nem nekünk, hanem Ádámnak. Szerintünk este túl sokáig voltunk fenn, ugyanis Ádám kedvenc társasjátékát (Carcassonne) toltuk le kétszer -és szinte észre se vettük, hogy jóval éjfél után mentünk haza a kis mökkinkbe, ami most hibának bizonyult. Azt is tudjuk, hogy Ádám egy-egy ilyen út során a harmadik-negyedik napon mentálisan elfárad, kell ilyenkor neki egy lazítós délelőtt, utána pedig újra önmaga lesz. Most is így alakítottuk a napot – anyu, apu és én kocsiba ültünk, és bementünk a városba egy kisebb kirándulásra, Viktor pedig átjött a kis házba Esztiért és Ádámért – Ők pedig Viktorék házában lazultak egy nagyot.

Én erre a délelőttre azt terveztem, hogy megmutatom az ősöknek az oului beach-et, ami tényleg egy homokos, szuper tengerparti strand, a hivatalos neve pedig: Nallikari.

Ahogy látjátok ez a homokos föveny egy sziget nyugati sávja, maga a sziget pedig Oulu egyik zöld területe – na nem mintha a városban nem lennének egyébként zöld parkok és erdők. Mi Esztivel már itt is sokat bicajoztunk, úgyhogy bátran állíthatom, hogy nagyon zöld ez az egész terület. A területet behálózzák a kiváló minőségű kerékpár utak, de rengeteg túra és gyalog-futó út is van – a helyiek pedig szívesen használják is. De nemcsak a futókra és gyaloglókra gondoltak a tervezők, hanem rengeteg játszótér, kondipark is megtalálható a szigeten, de Esztivel egy profi íjász centrumba is belefutottunk egyszer, amikor épp a finn íjász válogatott edzett a helyszínen. Nos itt húzódik a strand, a plázs – ide viszem most a szüleimet.

Ledobjuk az autót, érdekes módon itt nem kell fizetni a parkolásért – ami a finn tesóknál ritka lehetőség. Nyári meleg van, a hőmérő kb 28 C-on áll, anyu óvatos is, mert fél hogy meg fog pörkölődni a bőre. Sétálunk egy jó nagyot – a cél a világító torony, ami már a nyolcvanas években lévő szüleimnek szép távnak számít. Időnként azért a bicajosokra is figyelmeztetnem kell őket, de sajna nekik tényleg nehezebb megszokni, hogy erre egy kicsit jobban oda kell figyelni (na nem mintha a finn bicajosok nem figyelnének – de biztos ami biztos).

Ahogy látjátok, nincs nagy tömeg, a vízben lézeng egy-két bátor versenyző – a víz hőfoka szerintem nem lehet több 15 C-nál. Mindegyis, mi nem terveztünk fürdeni, sétálunk, mesélem anyuéknak, hogy a télen a világítótoronynál Esztivel fel is mentünk a jégre – igaz akkor -22-25 C fok volt, a jég meg volt vagy 1 m vastag…

Érdekes, ugye?

Ha már így alakult a nap, akkor megmutatom autóból a város egyes részeit, tekergünk egyet a városrészekben, majd bemegyünk a plázába – anyukám ugyanis nagyon szeret vásárolgatni vagy sokszor csak nézelődni. Bemegyünk egy-két üzletbe, mászkálunk egy kicsit a bevásárló utcában is, majd a drágáim azt kérik, hogy együnk már egy-egy hamburgert… A sarkon van egy Hesburger, ami a finnek saját hamburgerező lánca – ide osonkodunk be. Kérek egy-egy hampurilainen-t (ez a hamburger finn megnevezése) – ami egy kicsit másabb ízvilágú, kicsit majonézesebb, de tök finom.

Szép lassan visszagurultunk a bázisra, ahol Ádi és Vik PS-ezett, Eszter szöszmötölt, Fruzsi pedig dolgozott. Kitaláltuk, hogy nagy programot délutánra se csinálunk – mert másnap hosszabb kirándulást terveztünk, vagyis nem lenne értelme Ádámot nagyon lefárasztani. Azt találtuk ki, kimegyünk a kertbe a kutyákkal együtt – és sportolunk. Na nem komolyan, csak party jelleggel. Fruzsi gyártott egy csomó aperolt, mi felállítottuk a bábukat – és elindult a Mölkky verseny.

A Mölkky (finn: [ˈmœlkːy]) egy finn szabadtéri ügyességi játék. A játékot a finn Tuoterengas cég találta ki 1996-ban. A Mölkky a finn teke (vagy „kyykkä”) játékra hasonlít, de nem igényel akkora fizikai erőt. Népszerűsége egyre növekvő.
A játékosok feladata, hogy a dobófát a mölkky bábuknak dobva azokat feldöntsék, és ezáltal pontokat szerezzenek.
Az a játékos nyer, aki a leggyorsabban összegyűjt pontosan 50 pontot. Ha valamelyik játékos egy dobással átlépi az 50 pontot, akkor a pontjai 25-re esnek vissza. Az a játékos, aki nem talál el egy bábut sem, az nulla pontot kap. A játékosok a zsinórban harmadik nullapontos dobás után kiesnek a versenyből.

A dög melegben – mert az van – lenyomunk vagy 3-4 partyt, amiben az a jó, hogy a füvön teljesen kiszámíthatatlan a játék alakulása, vagyis nagyon jókat lehet közben röhögni. Tipli és Mokka egyszer-egyszer próbál részese lenni a játéknak – értsd el próbálják lopkodni a bábukat, de ezen is nagyon jókat derülünk.

A versengés vége az, hogy a csapat farkas éhes lesz, Viktor beizzítja az Ooni sütőt, ami percek alatt eléri a köze 500 C-os hőfokot, majd elkezdődik az őrült pizza gyártás, amiben Fruzsi és Viktor szinte már mesterszintet értek el. Fru nyújtja a tésztákat, majd pakolja rá a finomságokat, Vik pedig a pit master, süti a pizzákat bőszen. Élvezzük a finn nyarat, isszuk az aperolokat, esszük a kiváló pizzákat – és élvezzük, hogy ha nem is teljes egészében (Tomi és Karina sajna nincs itt velünk) , de nagyjából együtt a család.

Este kicsit hamarabb fekszünk, mert holnap megyünk a sarkörre – szeretnénk személyesen találkozni a Mikulással… igen, nyáron 🙂