Svájc – Luzern

Az esti szolid szülinapi party, az elfogyasztott délolasz primitivo bor és prosecco hatására igencsak jót aludtunk, de aztán arra is rájöttünk, hogy a friss svájci levegő és a tehenek szolíd kolompolása is jócskán segített a kiadós alvásban. Nekiálltunk reggelizni, ami során természetesen helyi gruyére sajt került a kenyereinkre, majd megittuk a Kézi által gyártott szuper kávékat – közben pedig nappali fényben is megcsodálhattam a konyhában lévő festménykémet, amit még tavaly ajándékoztam svájci barátaimnak. 🙂 (Őszintén jó érzés egy-egy enteriőrben látni a hobbim ilyenfajta megjelenését…)

Háziasszonyunk sajna egész héten dolgozni fog home-office-ban – így Ő kimarad a kiruccanásokból, de mi négyen beülünk az autóba – és elindulunk Luzernbe. A háztól a kanton székhelye 35 km-re van, vagyis túl nagy útra nem kell készülnünk. A táj most is lenyűgöző, az idő szeszélyes, hol szemerkél az eső, hol kisüt a nap – de összességében azért hűvös van. Luzernben az autót ledobjuk egy belvárosi parkolóházba, majd indul a séta, a városnézés.

Hát így elsőre nem gyenge a kezdés… ugye?

Luzern (németül Luzern, franciául és angolul Lucerne, olaszul és rétorománul Lucerna, a helyi dialektusban Lozärn) svájci város, az azonos nevű kanton és körzet székhelye, Középsvájc társadalmi, gazdasági és kulturális központja. A Luzerni-tó (Vierwaldstätti-tó) északnyugati végénél fekszik. A Luzernt körülvevő Pilatus és Rigi hegyek, valamint a tó festői szépsége korán, már 1840-től a turizmus fellegvárává emelte a várost. Több más híd mellett a világ legrégebbi fedett fahídjai, a Kapellbrücke és a Spreuerbrücke kötik össze az óvárost (északi rész) és az újvárost (déli rész).
Forrás: Wikipédia

Mászkálunk a belső utcákban, megnézzük a városházát, veszünk Ádinak svájci gumikacsát – majd kiérünk a tóhoz.

Fölöttünk magasodik a Pilatus hegy, előttünk pedig a csodálatos tó, ahol lehetne evezni, hajózni, de mi csak egyszerűen csodáljuk a látványt.

A 2118 méter magas Pilátus-hegyen van a Pilatussee tó, amely egy monda szerint Pontius Pilatus nyugvóhelye, ezért a középkorban szigorúan tilos volt megmászni. 

A Pilátustó legendája szerint Pilátust Tiberius császár láncra verette, amiért elítélte Jézust. Pilátus ezt követően öngyilkos lett és testét a Tiberis (Tevere) folyóba dobták. A folyó áradásokkal tiltakozott, ezért kivették a holttestet és a Rhône folyóba dobták. Miután itt is bajt okozott, ismét kivették és egy kicsi távoli tóba dobták a Pilátus-hegy oldalában, amely viszonylagos békét hozott. Így ez a kis tó maradt Pilátus lelkének végső nyugvóhelye, de a víz tükrének legapróbb megzavarása is hatalmas viharokat ébresztett.
Forrás: Wikipédia

Felsétálunk egy utcán a Oroszlánemlékműhöz (Löwendenkmal , Bertel Thorvaldsen, 1819), de a mellette lévő gelccser parkot már nem nézzük meg, mert egyszerűen fájna kifizetni a belépőjegyet – nem érezzük arányosnak a látványt és a pénzecskét.

A katedrális lábánál iszunk egy kis söröcskét, Ádám sütizget. Bár hétfő délelőtt van, sokan kávézgatnak mellettünk, mediterrán jellegel zajlik az élet. Megnézzük a templomot, ahonnan ismét egy másik perspektívából láthatjuk a belvárost és a tavat – majd ismét esni kezd. Vicc ez az idő, de Kézi szerint ez itt tök normális.

Szép lassan visszasétálunk a folyóhoz, mert amit igaziból látni szerettünk volna, az a két fedett fahíd, amiket nem lehet kihagyni.

A Kapellbrücke Európa legrégibb és második leghosszabb fedett fahídja, a hosszúsága 204,70 méter. 1365-ben épült, a Reuss folyó két partján elterülő ó- és újvárost kötötte össze. Az eredeti építmény hosszabb volt, és a jelenlegieken kívül a Péter-kápolnát is összekötötte a Hofkirchével. A meder feltöltése során ezt a kb. 75 méternyi részt 1835 körül lebontották. Az oromzatán 111 db háromszögletű festmény található, amelyek a svájci történelem fontos jeleneteit ábrázolják.
1993. augusztus 18-án a híd tűzvésznek esett áldozatul, amelyet feltehetőleg egy eldobott cigaretta okozott. A tűz elpusztította a híd nagy részét és 78-at a 111 kép közül. 30 képet 1998-ig sikerült restaurálni. A hidat újjáépítették, és 1994. április 14-én újra megnyitották a gyalogosforgalomnak.

Amit még nagyon szerettünk volna megnézni – mind a négyen – az a Sammlung Rosengart Galéria, ahol Pablo Picasso és Paul Klee alkotásai tekinthetők meg nem kis számban, de ezek mellett Cezanne, Monet és egyéb festők is helyet kaptak a falakon. A tárlat fantasztikus, pláne úgy, hogy megnézhetjük azokat a fotókat is, amit a családtagok készítettek Picasso-ról, ahogy alkot, ahogy lerajzolja vagy lefesti a család hölgytagjait – vagyis azt a kapcsolatot, ami közöttük kialakult az évek során.

Kiérve megint esik, de megint csak kb tíz percig. Mire ismét a folyóhoz érünk, már süt a nap – mi leülünk egy teraszra, itt a kajaidő. Gondolom, sejtitek, hogy én nem a salátát, hanem a burgert ettem… 🙂

A teraszon ücsörögve szembesülünk azzal, hogy szép nagy kört mászkáltunk, több mint 8 km-t sikerült tekeregnünk a városban le és fel. Úgy döntünk, hogy nem feszítjük túl a húrt, már csak Ádám miatt sem – mert azért Ő csak egy autista, úgyhogy „hazafelé” vesszük az irányt. A lakásban indul egy óriási társasjáték party, szisszenek a sörök és borok – közben pedig folyik a diskurzus a világról a politikáról, szóval sok-sok mindenről. Közben nézegetjük, hogy a völgyben egy hőlégballon hogyan lavírozgat a házak felett, miközben gyönyörűen megy le a nap… Nem semmi, ugye?