Milánó – egy hosszú hétvége margójára

202

Amióta a gyermekeink már lassan felnőtté váltak és amióta a politikai pártjaink szánalmas küzdőterükké degradálták a nemzeti ünnepeinket, azóta mi ha tehetjük, akkor ezeket az ünnepeket a szellemi és fizikai feltöltődéssel töltjük – jelen esetben egy nagyon olcsó repjegyet foglaltam, és már repülünk is Milánóba lazítani.

Az indulás igencsak koránra datálódott, vagyis szombaton reggel 6-kor már indult a repülő, úgyhogy nem kicsit álmosan, de igen lelkesen húztunk ki Ferihegyre, ahol a szokásos becsekkolás történt meg, ami nem nélkülözte a zsebek teljes kipakolását, cipő, öv és pulóver levételét – ami a maga módján érthető lenne, ha a visszaúton nem azt tapasztalnánk hogy talján barátaink pont beletojnak ezekbe a biztonsági intézkedésekbe, és lazán átengednek minden nagyobb tortúra nélkül bárkit. Hát vagy ők nagyon olaszok, vagy mi magyarok vagyunk megint lúzerek – azt nem tudom, de minden esetre elgondolkodtató.

Másfél óra repülés után landolunk Milánó Malpensa repülőterén, ami kb 50 km-re van a belvárostól, vagyis ki-ki pénztárcája szerint keres magának közlekedés eszközt. Mi a vonatos megoldást választottuk ( Trenord, fejenként 12 € ), ami nem összekeverendő a mi MÁV-unkkal, hanem egy csendes, korszerű gyorsvasutat jelent, ami vagy fél, vagy egy órás intervallumban tudja le a távot, attól függően, hogy melyik desztinációt választjuk.

Mi kicsit elbénáztuk a dolgot, így egy óra alatt érkeztünk be a milánói főpályaudvarba, ami azért kompenzált bennünket, mert olyan lenyűgöző méretű és kialakítású, amit nem is gondoltunk. Rengeteg vonat, hatalmas olaszos jövés-menés, óriási méretek és lenyűgöző építészeti kialakítás jellemzi ezt a pályaudvart, de tájékozódni pont e miatt nem túl egyszerű. Mi már ekkor el is döntöttük, hogy a hazaúton nem ezt az indulási pontot fogjuk választani, mert itt hajnalok hajnalán megtalálni azt a vágányt, ahonnan mennünk kell – nem lenne egyszerű.

Nos megtaláljuk a metrót, ahol napi jegyet veszünk ( fejenként 4,5 € ), ami minden tömegközlekedési eszközre érvényes 24 óra intervallumban. Nagyon jó a város metróhálózata, 5 különböző színű vonaluk van, amivel nagyjából beközlekedhető Milánó. Ellenőrökkel nem találkoztunk, de mivel be és kijutni is csak jeggyel lehet – így valószínű nincs is rájuk szükség. 

Gyakorlatilag kevéssé 10 óra után már a kis szállodánkban voltunk, ahova úgy érkeztünk, hogy majd ott hagyjuk a bőröndöt és továbbállunk, de a személyzet annyira jó fej volt, hogy kb 5 perc múlva már a szobánkban lehettünk. Ez nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, pedig másnap is láttuk, hogy nem volt üres a hotel, hanem csak egyszerűen figyelmesek voltak a tulajdonosok. ( Aki esetleg gondolkodik egy milánói utazásban, annak bátran ajánlom a helyet: Hotel San Francisco *** – http://www.hotel-sanfrancisco.it/ )

A szoba tágas, a fürdőszoba mindennel felszerelt, a reggeli gazdag és változatos – és a srácok olyan kávét vagy capuccinót készítenek, ami egy ilyen olasz utazáshoz illik. Egyetlen baja van a szállodának – és ez a wifi. Este amikor a mai kor embere beleájul az ágyba, akkor igyekszik megosztani egy-két élményt az otthon maradtaknak – na ez itt egy kicsit tökölősebb… Ettől függetlenül jó a hely, kb 7-8 perc a metró, de a közelben van busz és villamos megálló is – úgyhogy tényleg szívesen ajánlom nektek.

Első megmozdulásunk egy piac felkeresése volt ( via Fauché ), ami egy szombatonkénti utcai piac valójában – és van itt minden: ruházat, cipő, hal és zöldség, sajt, vagyis érdemes végigsétálni rajta. Mi egy vidám piaci árus csapatnál rögtön meg is “ebédeltünk”, ahol a sült zöldségektől kezdve minden volt – az eladók pedig harsogva, viccelve, jópofán szolgálják ki a vendégeket, mindenkinek oda-oda szúrva egy-egy poént. 

052

053

067

071

Innen ismét metróval, na meg gyalog megnéztünk két modern városrészt – már csak azért is, mert bennünket nem csak a műemlékek, hanem a modern művészetek is lázba szoktak hozni. Úgyhogy megnéztük az Allianz tornyot, az épülő Generali tornyházat, majd a város különböző részeiből is jól látható UniCredit épületet, ami gyakorlatilag egy nagyon klassz találkozói pont is egyben ( Piazza Gae Aulenti ). Itt zenélő szökőkút, rengeteg ember és pezsgés van – minden ami egy turistának vagy egy helyi fiatalnak látványos és érdekes lehet.

076

085

099

117

152

Volt szombatra egy komoly projektünk, amire mindketten nagyon készültünk. Már az indulás előtt próbáltunk online jegyet rendelni, szerezni Leonardo mester Utolsó vacsorája című freskójára ( Santa Maria delle Grazia ) – azonban mindenhol azt írták, hogy 1-2 hónappal korábban kellet volna próbálkozni. Az az igazság, hogy én nagyon el voltam keseredve, mert kamasz koromban rengeteget olvastam úgy Leonardóról mint Michelangelóról – vagyis a képzeletbeli bakancslistám egyik fontos eleme volt ez a falfestmény, ami igazándiból nem is freskó. Szóval még a hét elején próbálkoztunk különböző oldalakon szerezni a 8 €-s jegyekből, de a ravasz milánói utazásszervezők valószínű ezeket felvásárolják, majd horror áron próbálják letolni a torkunkon. Nem ragozom – lehet legálisan jegyet venni, csak ügyesnek kell lenni. Szóval az úgy van, hogy az adott napra tényleg nincs jegy, azonban előző vagy épp az nap vissza-vissza tesznek 10-20 jegyet a rendszerre, vagyis igen gyakran fel kell nézni az oldalra – és a kitartás eredményre vezethet. Én péntek délután tudtam szombat délutánra jegyet foglalni, úgyhogy egyik álmom teljesült.

Itt tudtok regisztrálni  és jegyet halászni: http://www.vivaticket.it/index.php?nvpg[evento]&id_show=63954&idt=744

170

179

182

Másnap minden rábeszélésem ellenére a fő térre, a Dóm irányába vettük az irányt. Próbáltam életem párját meggyőzni, hogy hétfőn menjünk oda, mert akkor sokkal kevesebben lesznek – de Eszterkém így döntött. Nem jól. A Dóm előtt két baromi hosszú sor ácsorog, ahol először véletlenül beállunk a misére érkezők közé, ahonnan kicsit később kiterelnek bennünket a helyi erők, majd a másik sorban állunk még több mint egy órát. Komoly biztonsági ellenőrzés ( köszi Bin Láden ) után csak bejutunk a Dómba, ami aztán mindenért kárpótol. Hogy hirtelen hova tűnt az a sok ember, akivel sorba álltunk azt nem tudom, de ez az épület olyan hatalmas és lenyűgöző, hogy leírhatatlan.

A misének épp most lett vége, még a fülünkben cseng a fiú kórus hangja – és mi csak sétálunk a hatalmas oszlopok között. A belső séta után lifttel felmegyünk a tetőre, ami szintén olyan olaszos megoldás. Vagyis lépcsőkön és feljárókon felterelnek bennünket a katedrális tetejére, vagyis ténylegesen a tetőn sétálgatunk, csodáljuk a városi panorámát.  

202

261

318

356

361

369

Visszatérve a főtérre a Galleria Vittorio Emanuelle II épülete következik, ami úgy mint építészeti alkotás és mint divat fellegvár is nagyon érdekes. Maga az épület az üvegkupolájával lenyűgöző, a luxus üzletek és az itt megforduló helyiek és turisták nagyon színessé varázsolják a helyet.

Megnézzük a híres milánói Scala-t, majd egy vastag pizza illetve egy lasagne elfogyasztása után döntési helyzet következik. Hulla fáradtak vagyunk, menjünk vissza a szállásra vagy pihenjünk valahol egy nagyot. Az ötlet a következő: felülünk az 1-es nosztalgia villamosra, amivel végig csattogunk a fél városon, miközben nézzük a helyieket, a város érdekességeit – és ülünk, vagyis pihenünk.

Kicsit erőt gyűjtve vár rám még egy komoly kihívás: a divat negyed. A via Monte Napoleone a világ egyik nagy divat gyűjtőhelye, aki a divat szakmában számít, az itt van. Mi besétálunk a vasárnap esti forgatagba, majd elámulunk. Nem is az üzleteken, az árakon és a kínálaton, hanem a nyüzsgésen, az embereken, az autókon. Gyakorlatilag itt korzózik egy csomó olyan figura, akiket csak bámulni tudunk. Idős, agyon botoxolt hölgyek fiatal fiúkákkal, idős, napbarnított, zsírgazdag urak fiatal fruskákkal, japán divatmajmok – és még sorolhatnám, ha lennének rájuk szavak. Az úttesten egymást érik a Ferrarik, a Lotusok – talán csak Maseratival nem ciki itt közlekedni, parkolni. Esztike megnézi, hogy mi lesz trendi majd jövőre nálunk – és húzunk haza, mert járni már alig-alig tudunk. 

382

Mielőtt hazaérnénk, előtte egy kis trattoria-ban eszünk egy finomat: Eszti egy pesto-s gnocchi-t, én egy milánói risotto-t, majd mindketten egy-egy grill, haltálat. Nagyon jó esik mellé a ház bora, egy jéghideg chardonnay, majd erőt gyűjtünk az 5-6 perces sétának.

IMG 20160313 185756

IMG 20160313 185842

IMG 20160313 191221

Másnap feltöltődünk egy-egy szuper capuccino-val meg croissant-nal, majd a Castello Sforzesco, azaz a milánói hercegek korábbi rezidenciája következik, na meg a park, a végén a napoleoni diadalívvel ( Arco Sempione ). Még egy kiadós séta következik a belvárosban, ránézünk még a Dómra, majd pihenünk egyet a szállodában – mielőtt az esti Navigli-be mennénk.

405

409

466

486

A Navigli a város egy régi, külső kerülete, ami a korábbi csatorna menti házakat jelentette, ahol a szegényebb rétegek éltek, mára viszont egy laza, szórakoztató, vendéglátó centrummá nőtte ki magát – úgy mint Barcelónában a Barcelonetta. Szóval ide még kimentünk a metróval, majd találtunk egy klassz kis éttermet – ettünk egy-egy vékony pizzát, ittunk egy chardonnay-t, és elköszöntünk a várostól.

517

523

Nagyon jól éreztük magunkat, fizikailag többet nem is tudtunk volna menni – úgyhogy jól lőttük be a három napot. A repjegy és a szálloda is emberi áru volt – a napi étkezésere pedig ügyesen lehet figyelni, így egy ilyen hétvége alig többe kerül, mintha itthon elmentünk volna kirándulni – úgyhogy mindenkit arra ösztönzök, hogy kövesse a példánkat.

Vélemény, hozzászólás?