Utazás Lappföldre
Kicsit talán félrevezető a cím, mert első körben még nem is konkrétan Lappföldre érkeztünk, de összességében az a végső célunk, úgyhogy abban maradtam, hogy hagyom így a főcímet, mert holnap már úgy is ott leszünk, az az igazi végcél.
Hogy miért is megyünk mi a magyar light-os télből a valódi finn télbe, arra a következő magyarázatot tudom Nektek adni – bár akik rendszeres olvasói a blogomnak, azoknak ezek már nem lesznek full új infók. Nos Viktor, a középső fiam és a menyasszonya két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy ebben a csodálatos országban fogják az életüket folytatni – vagy véglegesen, vagy nem… Ez nekünk, szülőknek elsőre nem volt egy túl pozitív hír, mert hát ez az ország eléggé messzire van tőlünk, nem csak messzire, hanem nagyon északra is, ahol hideg is van, meg sokszor sötét – de mit lehet tenni, rendes szülőként próbáljuk a fiatalok életét a magunk módján inkább támogatni. (Aki többet szeretne tudni az előzményekről, az itt a blogon, a jobb oldali sávon talál még finnországi élménybeszámolókat, abból többet is megtudhat az eddigi ismerkedésünkről Finnországgal.)
Nos az előző évek utazási során java részt nyáron illetve ősszel voltunk kinn a srácoknál – én pedig már akkor is mondtam, hogy tök király ez az ország nyáron, de milyen lehet igaziból itt a tél? Viktorék sok érdekes élményt megosztottak velünk az itteni téli életükről, de én azt találtam mondani Eszternek, hogy mit szólna hozzá, ha kijönnénk ide szilveszterezni, ezzel kicsit mi is belekóstolnánk az igazi finn télbe, a gyerekek pedig mehetnének bulizni a haverjaikkal, míg mi Tiplire vigyáznunk. Viktor és Fruzsi az ötletemet abszolút támogatta, sőt újabb ötlettel álltak elő. Miért nem megyünk kicsit még északabbra (???!!!) egy mökki-be, ahol együtt tudunk majd ismerkedni a finn téllel és ihatunk glögiket, salmiakikat, pezsgőket az évforduló kapcsán. Rögtön egy magyarázattal is kell folytatnom, hogy mi is az a mökki?
Nos ez egy igazi finn specialitás, gyakorlatilag a világtól elzárt, kicsi, hétvégi ház. Az eredeti megnevezés kesämökki vagy lomamökki volt ( kesä – nyár, loma – szabadság), ugyanis a finnek a nyarakat ilyen kis faházakban töltötték, ami szokás aztán az idő során kicsit át is alakult. Egy igazi mökkiben alapesetben nincs villany, nincs víz és lehetőleg egy tó partján van, de egy fontos tényezőnek kell megfelelni – tök távol legyen mindentől és mindenkitől. Az emberke a mökkiben a folyó ügyeit egy külön kis épületben intézheti, ennek a neve puucee vagy huussi, ami a mi klasszikus budinkra hajaz. Az idő múlásával a mökki kultúra olyan szinten kinőtte magát a finn tesóknál, hogy ezeknek a házikóknak külön piaca van, aminél tényleg nagyon fontos elem, hogy hány kilométerre van tőle a következő mökki (értsd jól, annál drágább egy mökki, minél nagyobb ez a távolság…)
Szóval Vik befoglalt nekünk egy ilyen mökki-t Oulutól északra, a sarkkörön valamivel túl, a finn-svéd határon. Tehát ide fogunk utazni négyesben, ugyanis hála a Karácsonynak – na nem a Gergelynek 😌 – a gyerekek itthon voltak három-négy napot, és így együtt is tudott lenni az egész család Egerben.
Szóval szerda reggel korán ébred a család, én főzöm a kávét, Vik már a csomagolás utolsó fázisaihoz jutott – szép lassan készülődünk. Viszonylag jó járatot sikerült foglalni a Finnair-nél, Helsinkiben csak egy órát kell várni az átszállásra és elvileg délután négyre már Ouluban tudunk lenni. Elvileg… Most már tudom, hogy ez a szó az egész napunkat meg fogja határozni, el fogja …-ni egész rendesen.
Már az este is necces volt, mert ónos eső esett, ami klasszul le is fagyott, de reggelre szerencsére ez átment sima esőbe, ami azért kicsit javította a helyzetünket. Fruzsit felvettük az anyukájánál, persze mindenhol egy kicsit könnyes volt az indulás, az elköszönés. Most mi otthonhagytuk Ádámot, mert bár lazák vagyunk, de azt mi sem mertük bevállalni, hogy egy autista sráccal induljunk neki ennek a tripnek – de a múltkori bolognai utunk ennek a kompenzálása lett volna Őkelme felé.
Tomit Pesten kidobtuk, mert Ő meg a suli és a meló miatt nem tudott jönni, majd időben leparkoltunk a reptéren. A becsekkolás elvileg jól ment, de csak azért elvileg, mert csak egy-egy pultnál ment a csomagok feladása, útlevél ellenőrzés, COVID oltottság és COVID teszt ellenőrzés, ami simán egy órát elvett az életünkből. Igen, sajnos 28-a után a finn beutazáshoz kötelező legalább egy antigén teszt is a kettő vagy három oltás mellé, amihez egy aranyos kis story is tartozik. A fiatal és egyébként nagyon csinos finn miniszterelnök Sanna Marin egy hivatalos rendezvényen kontaktba került egy utólag koronás tüneteket produkáló politikussal, majd a miniszterelnök asszony este elment bulizni egy diszkóba, ahol hajnal négyig olyat bulizott, hogy csak na… Hogy a koronát sikerült-e elkapnia, majd azt szétszórnia, az már más kérdés, de azért fél Finnország azon derült, hogy másnap pedig kicsit “be is zárt” az ország, ami persze túlzás, de ami utólag a reptereken teljes káoszt okozott.
Mi ebből a káoszból már Pesten is kaptunk egyet, ugyanis kiderült, hogy a gépünk késve indul… Hogy mennyivel? Hát egy órával. Ja hogy így lekéssük az átszállásunkat? A pultban a menyecske lazán annyit közölt, hogy úgyis megy óránként Oluluba gép (nem igaz), olyan ez mint a busz (na ez sem igaz).
Sebaj, a lényeg hogy együtt vagyunk, utazunk, majd lesz valami. Már a leszállás előtt érkezik a sztyuvi, szól hogy épp most késtük le a gépünket, de no para, Ők majd átfoglalnak nekünk. Elvileg. Mert gyakorlatilag csak Viktoréknak sikerült ezt megtenniük, az én Finnair-es applikációmban innentől az van, hogy már négykor landolok a célunkon. Elvileg.
Leszállunk, majd könnyed rohanás következik a helsinki-i nemzetközi repülőtéren, ahol már ismerős helyek mellet futunk el úgy, hogy kézi bőröndök és síkabátok nehezítik a sport teljesítményünket. Elfutunk egy baromi hosszú sor mellett, amiről pár perc múlva kiderül, hogy ebben a sorban kell majd nekünk is ácsorogni… több mint egy órát. Nem elvileg, hanem tényszerűen. Mindenki próbál egyeztetni a légitársaság embereivel – teljesen esélytelenül. Minden hivatalos emberke csak vonogatja a vállát, de sajnos ők sem tudnak semmit.
A lényeg az, hogy mindenkinek át kell esni a szokásos vizsgálaton, de ez által egy csomóan le is késik a járatukat – köztük mi is. Ma már másodszor. Eddig sokat utaztunk mindannyian, de soha sem késtünk le gépet, ma meg már másodszor. Végre elfogadják a COVID szarjainkat, kilépünk a transitból, megkeressük a gépünk indulási helyét, majd Viktor intézkedik. Most már tényleg átfoglalja a jegyet, ami eddig minden ígéret ellenére nem történt meg. Megtörténik a beszállás, végre a gépen vagyunk, amin alig van utas. Nem hogy fél házzal, hanem negyed házzal megy a repülő, ami sokkal menőbb, mint amivel eddig jöttünk. Mi Esztivel a Business class osztályon kapunk helyet, tök érthetetlen módon Viktorék hátra kerülnek. Végre indulunk – elvileg. Mert valójában nem!!! Bakker, egy órát ülünk étlen-szomjan míg a pilóta és a másod pilóta fűzi a csinos styuvit, sőt pisilni is elmegy… A gépre senki nem száll fel, csak ülünk – még szerencse hogy hoztam magammal az iPad-et, és tudunk filmet nézni. Egy óra múlva végre elindulunk, végre felszállunk. Elvileg. Mert valójában elvisznek bennünket jégteleníteni, ami legalább egy új esemény. Két futurisztikus szerkentyű többször is lemossa a szárnyakat, másodszor olyan zöldre, mintha Shrek repülne aznap. Na csak felszállunk, majd egy óra múlva landolunk is.
Kicsekkolás után már csak át kell venni a két feladós bőröndöt, elvileg. Mert néhány szerencsétlen utastársunkkal egyetemben nem kaptuk meg a csomagunkat. Bakker, négy órát késett a gépünk, elment az egész nap, holnap indulnánk Lappföldre a mökki-be – erre az összes meleg cuccunk valahol szambázik Helsinki és Oulu között. Ember sehol a reptéren, mindenki áll mint … a lagziban. Viktor és Fru kitölt egy rakat online adatlapot, hogy milyen színű és formájú volt a hülye bőröndünk, majd elmegyünk Tipli kutyáért. Gyönyörű helyre érkezünk a finn éjszakába, én fotózgatok, a gyerekek elhozzák a kutyust, majd végre “hazaérünk”.
Csütörtök reggel végre jön az SMS, hogy megvan a két csomag – mehetünk érte. A gyerek elmennek érte, hogy ne húzzuk az időt, ne félj Finnair, az ügy még nincs lezárva. 🙂
Gyors bevásárlás a K-Market-ban, gyors csomagolás és pakolás a kocsiba, majd indulás északra. A kocsiban annyi a cucc, hogy alig van hely. Mi négyen és egy harminc kilós kutya van az utastérben, de viszünk egy tonna kaját, meleg cuccot – na meg egy-két üveg piát is… Fruzsi vezet, tök szuperül. Egyre intenzívebben esik a hó, de a szöges gumi és a kiváló finn utak mindent biztosítanak. A közel 270 km alatt majdnem végig kivilágított úton suhantunk 80-100 km/órás tempó mellett szakadó hóesésben. Nincs kátyú, kiválóak az utak szinte mindenhol, tök biztonságos így autózni. Persze már tök sötét van, mire megérkezünk (17 óra van igazándiból), de lenyűgöző a hely.
Egy könnyed vacsi után még sétálunk egyet a környékben, de fejlámpa nélkül elveszett emberek lennénk. Ha lekapcsoljuk a lámpákat, akkor ijesztő a sötétség, ijesztő, de mégis lenyűgöző. Bedobok most egy-két friss fotót, de holnap majd folytatom az élményeket. Nem elvileg, hanem tényszerűen. 🙂