Portugália – élménybeszámoló I. – Lisszabon
Ismét sokat gondolkodtam, hogy írjak-e az utunkról, de már a kinnlétünk ideje alatt is olyan sokan követték a FB bejegyzéseimet és annyi, de annyi élmény ért bennünket – hogy úgy gondoltam, csak elemesélem ennek a több mint kilenc napnak az élményeit. Általában Eszterrel kettesben vagy a családdal szoktunk utazni, most azonban egy párral mentünk nyaralni, ahol az egyik fél a legjobb barátom, aki szó szerint egy világutazó, aki érti és imádja a borokat, egy igazi gourmet, aki imád étterembe járni, igényesen és profin süt és főz, a párja pedig szintén nagy utazó és nyitott személyiség. Nos így négyesben vágtunk neki az útnak, majd együtt élveztük a városokat, az ételeket, a borokat és összességében Portugáliát.
Azt már az elején el kell mondani, hogy maga az út szervezése sem volt egyszerű – lévén hogy két éve itt van ez a fránya covid, de a végén csak leküzdöttünk sok-sok akadályt. Az indulás napjáig az sem volt teljesen biztos, hogy elég-e a kétszeri oltás és az uniós oltási igazolvány, de a reptéren bebizonyosodott, hogy a portugálok már nem kérnek PCR vagy egyéb teszteket, de az igazolványokat azonban mindig alaposan átnézték az út során.
Az útról csak annyit, hogy hajnalban kellett indulnunk, majd Frankfurtban sajnos hat órát kellett várni a lisszaboni gépre – mert csak így találtunk járatot. Ezzel nem is lett volna baj, csak azzal volt, hogy Németország és Európa egyik legjobb légitársasága (Lufthansa) olyan sóher volt, hogy mindkét járaton 1-1 két decis vizecskét és 1-1 kocka csokit kaptunk fogyasztásra, miközben a múltkor a Finnair járatain kávé, juice és harapnivaló is volt a fedélzeten. Egy biztos, ha az elkövetkező időszakban repülő járatot kell választanunk, akkor az a lehetőségekhez képest biztos nem a Lufthansa lesz…
A lényeg a lényeg, hogy délután négyre érkeztünk meg Lisszabonba, majd kigugliztuk, hogy nem érdemes taxizni vagy uberezni a szállásra, hanem ott a metró – amit rögtön célba is vettünk. A föld alatt a jegykiadó automatáknál kiolvastuk, hogy egy út 1,5 €, de lehet vásárolni egy papír alapú, többször is feltölthető bérletet is, amit mi fel is töltöttünk pénzecskékkel – majd a szálloda felé vettük az irányt. A lisszaboni szállást az én nagy barátom foglalta be , lévén Neki van egy értékelhető engedménye a szálloda lánc felől – így egy fancybb szállodában voltunk elszállásolva az első öt nap alatt. A hotel olyan szinten volt trendi, hogy a folyosón hosszú másodpercek kellettek ahhoz, hogy egyáltalán a szoba számokat megtaláljuk, ugyanis nem az ajtón, hanem a földön voltak – úgy tűnt, mintha leestek volna az ajtókról. A szobák nagyon modern és letisztult képet mutattak, a fürdőszoba és a hálószoba közötti üvegfal átlátszó volt – így sok titok nem volt arról, hogy adott esetben épp mi történik a zuhanyzóban vagy a fürdőben. Mi még ilyen helyen nem jártunk, de a maga nemében nagy élmény volt. Az én gourmet barátom még egy üveg üdvözlő borral és gyümölcs tálas bekészítéssel is kedveskedett nekünk – úgyhogy nagyszerűen indult a portugál nyaralásunk.
Egy gyors zuhany után azért elindultunk a városba egy bemelegítő sétára és vacsorára, de azt gondoltuk, hogy a sok ülés után jól fog esni a séta – vagyis nem tömegközlekedtünk. Lesétáltunk a város fő utcáján, ahol a legmenőbb márkák üzletei sorakoznak az árnyas fák alatt – már itt megcsodálhattuk az utak és járdák mintákkal kirakott burkolatait – szóval kezdtünk ismerkedni a várossal. A belvárosban szinte random kóboroltunk, majd egy kisebb téren találtunk egy nagyon hangulatos kávézót/cukrászdát – ahova úgy éreztük, le is kell ülni. A hely neve : A Brasileira do Chiado, és ami már több mint 100 éve szolgálja ki a vendégeket ezen a helyen. A belső tér csupa faragott fa és márvány, a portál öntött vas és üveg – szóval fantasztikus a hely. Mondanom sem kell, ittuk portóit, kávét, élveztük a tőlünk pár méterre profin játszó utcazenészt, néha rácsodálkoztunk a mellettünk elcsillingelő 28-as villamosra – szóval szívtuk magunkba a város hangulatát.
Innen szintén random sétáltunk lefelé egy utcán, ahol egy építkezéssel szemben rátaláltunk egy hangulatos, téglaboltozatos vendéglátó helyre – ahol a végén maga a gasztró csoda várt bennünket. Az éttermet egy hatvanas éveiben járó úriember viszi – nincs sok pincér és személyzet a vendégtérben, de a csóka nagyon szívélyes és profi vendéglátó. Péter barátommal már a bor megrendelésénél egymásra találnak, majd ez a láthatatlan kapocs végig megmarad közöttük. Rendelünk négy elő és négy főételt, de nem azért mert mohók vagyunk, hanem azt találtuk ki, hogy az előételeket közösen kóstolgatjuk – így jobban képbe tudunk majd kerülni a portugál gasztró világba. Volt itt fantasztikus kagyló saláta, rétestésztába göngyölt májpástétom, kóstoltunk padlizsán tatárt, rákokat, kagylót, portugál steak-et – szóval valami iszonytatóan nagyot ettünk. A hely neve: O Portugués Chiado, és ha netalán ebbe a városba jössz, akkor javaslom, gyere el ide enni-inni.
Mire végeztünk a vacsival, már jócskán benne voltunk az éjszakában, de a metró lejárónál, a kis téren olyan street show-ban volt részünk, amitől elállt a szemünk-szánk. Egy full meleg, parókás, görkorcsolyás csóka és egy lánynak tűnő tűznyelő csajszi üvöltő zenére olyan utcai bulit rendezett, hogy alig tudtuk ott hagyni a tömeget. A metróba lemenet ért ismét egy érdekes élmény, ugyanis a mozgó lépcső a domb tetejéről indul, majd olyan hosszan megy a föld alá, hogy menet közben csak nézel. Lassan 22 órája vagyunk talpon, úgyhogy pihi szobában, majd holnap indul a mérhetetlen séta Lisszabon utcáin le és fel…
