Málta – 2025/2026 – Szilveszter – VII.

Vasárnap és egyben az utolsó nap. Ma reggel összepakoljuk a bőröndöt, majd a cuccokat leadjuk a portán. Nagyon-nagyon ráérünk, mert csak este 10 után indul a gépünk – vagyis van egy teljes napunk még elköszönni Máltától.

Mai első célpontunk Marsaxlokk, ahova Bolt-taxival megyünk ki. Ma van a hivatalos halpiac, ami állítólag kihagyhatatlan esemény ebben az aranyos kis halászfaluban. Így is lenne, ha nem lenne ott az a rengeteg gagyi árus is, de sajnos ok is ott vannak. Gyakorlatilag az egész belső öböl egy nagy piactér, rengeteg sátorral és még több emberrel.

Próbálunk valami ésszerű módon hömpölyögni a nem kicsi embermennyiséggel, meg tudjuk csodálni a tényleges helyi hal kínálatot – ami tényleg lenyűgöző. A helyiek szépen állnak sorban, vásárolják a vasárnapi és hét eleji ebédnek valót – mi turisták pedig bambuljuk őket. Olyan déli, olyan mediterrán a forgatag: hangos, színes, szagos.

Öböl vizén vidáman ringatóznak a színes, mutatós halászhajók, amik a mai napig Málta jelentős halfogását biztosítják a sziget lakosságának. Szerencsére az idő is nekünk kedvez, nincs eső, kellemes a hőmérséklet is. Sajnos azonban a halas standok után jön a rengeteg kínai, vietnami és egyéb gagyit áruló sátrak tömege, egy-két helyi, máltai szuvenir árult leszámítva.

A vízen is zajlik az élet, aki szeretne, az kisebb-nagyobb csónakos kirándulásra mehet el – de számunkra ez nem annyira vonzó, úgyhogy csak mászkálunk.

Egy helyi büfében megkóstolunk egy halas, máltai szendvicset, mert ez eddig még kimaradt. Nagyon finom, tartalmas, ízletes – innen pedig sokkal elviselhetőbb a tömeg látványa is.

Hívok ismét egy autót, megyünk vissza a városba. A cél most a történelmi Birgu félszigete, ott pedig az Inkvizítor palotája. Ahogy az épület neve is mutatja, ez nem egy túlzottan vidám helynek ígérkezik, de bent hála istennek azért nem annyira nyomasztó a látvány. A nagy és magas kőfalak egy kellemes kis belső udvart fognak közre, ahol citrom fák árnyékában épp valami filmes vagy marketinges csapat tart valami meetinget, ahol még nekünk is jut egy-két kisebb sütike, finom kávé is – úgyhogy jól tudjuk magunkat érezni.

Maga a tárlat azért mutatja, hogy hol vagyunk – kicsi és még kisebb cellák sorakoznak egymás után, a nagyobb termekben végig lehet követni, hogy mik is zajlottak itt – szóval azért van rajtunk egy kis lelki nyomás is.

Kiérve a palotából, rábeszélem a csapatot, hogy menjünk be a mögöttünk levő sikátorokba, amik valójában csak a szélességükkel nevezhetők annak, mert egyébként nagyon szép, polgári épületeket jelentenek. Látszik az, hogy ez Málta elitebb rétegének a lakhelye lehetett. A szűk utcák azonban nem is annyira keskenyek, mert a bátor helyiek simán bejönnek ide autóval, miközben a kerekek vagy a tükrök alig férnek el a szűk helyeken.

Innen lesétálunk a marinába, a yacht kikötőbe, ahol a katari és szaúdi korona hercegek, filmes és egyéb hírességek (pl Verstappen) yacht-jai sorakoznak egymás mellett. A legutolsó, legnagyobb hajó már akkora, hogy a fedélzeten egy helikopter leszálló is helyet kapott…

A félszigetnek ezen részén áll a Szent Angelo erőd, amelyet anno a török szultán sem tudott elfoglalni. Brutális ez az épület együttes, jó magasra is kell felmenni a lekopott kőkockákon. Kiderül, hogy szerencsére ide is jó a korábban megváltott jegyünk, úgyhogy mászhatunk egyre feljebb. A látvány odafentről lenyűgöző, a falak több méter vastagok, alattunk az öbölben jönnek-mennek a hatalmas teherhajók.

Szép lassan le is sétálunk az erődítményből, a lenyugvó napocska kíséretében ismét elballagunk a gyönyörű yacht-ok mellett, majd visszamegyünk egy katedrálishoz, ami korábban épp zárva volt.

Ez a Szent Lőrinc plébánia templom, ami a klasszikus lovagrendi imahely volt. A templom jelenleg is telis-teli van máltai keresztekkel, állítólag a XVI. században nem is volt rajta/benne hagyományos kereszt – szóval egy igen érdekes templomban vagyunk.

Mire kijövünk, már majdnem be is sötétedik, én hívok egy Bolt-ot, majd a szálloda közeléhez állítom be az érkezés helyét. Azt találtuk ki, hogy még egy búcsú vacsit megejtünk a tengerparton, majd már a csomagokkal kisuhanunk a reptérre.

Így is tettünk, jót is ettünk, még egy kicsit lazultunk a máltai kora estében. Ami a lezárásban a legjobb volt az az, hogy végre ehettünk igazi máltai kardhalat sütve illetve grillezve. Nos ez a hús olyan király, olyan ízes – hogy ennél jobb befejezését ennek a hétnek el sem tudnék képzelni.

Már csak annyi marad, hogy átvesszük a csomagokat, majd 20 perc taxizás után már ott is vagyunk a reptéren – éjfél után pedig már a fagyos budapesti reptéren keresgélhetjük Peti barátom autóját, mert Őkelme elfelejtette, hogy hova is állt meg…. 🙂