HúsételekKedvenceim

Kőlapon sült langalló

Az előző héten a gyerekek langallót készítettek a finnországi otthonukban, majd a fényképet át is küldték – én pedig el is gondolkodtam, hogy milyen régen ettünk mi is ebből a finomságból, úgyhogy rávettem Esztit, hogy izzítsuk be a sütőt. Annyi plusz ötlet jött még be, hogy a karácsony előtt megvett, pizza és egyéb tészták sütésére szolgáló kőlapon gondoltam kisütni a langallót – úgyhogy vettünk szalonnát, kolbászt és tejfölt – a többi összetevő pedig úgyis ott volt a konyhában.

Először előkészítettük a tésztát

Hozzávalók a tésztához, 2 db langallóhoz:

  • 40 dkg liszt
  • 1 dl tej
  • 1 dl víz
  • 1,5-2 ek cukor
  • 20 g élesztő
  • 2 ek olaj

Az élesztőt langyos tejjel és cukorral felfuttattuk, majd a lisztre öntöttük, illetve a liszttel egy kis kovászt készítettünk. Hagytuk egy kicsit pihenni, kb 15-20 percig, kelesztettük a tésztát.

Míg a tészta készült, addig én szalonnát csíkoztam, majd pirítottam, hagymát karikáztam, majd pirítottam és kolbászt karikáztam. A tejfölbe kevertem egy adagnyi fokhagymaport, reszeltem egy csomó sajtot, majd el kezdtük összeállítani a langallókat.

A sütőbe betoltam a kőlapot, majd a hőfokot feltekertem 220 C-ra, majd hagytam, hogy a kő alaposan át is forrósodjon. Tésztát kinyújtottuk, megkentük fokhagymás tejföllel, majd menetek rá az összetevők, aztán már csak a végeredményre kellett várni…