Életünk legkülönlegesebb szilvesztere – Pello, Valkea Lodge, Myllyn Pirtti (Finnország)
Az év utolsó napja eleve különlegesnek ígérkezett, lévén, hogy Viktor nagyon klassz programot szervezett – de a végén űberelt is sok eddigi szilveszterünket.
A reggel nálunk 10 óra után kezdődött, de a napocska is ekkor kezdett kelegetni, amit aztán gyorsan abba is hagyott. Bizonyára sokan tudjátok, hogy Finnország télen eléggé sötét tud lenni – de összességében erre azért mi sem gondoltunk. A helyzet az, hogy itt a sarkkör környékén az este kb 10 óra után fejeződik be, majd kezd a táj egy kicsit kivilágosodni, de konkrétan a nap nem igen hagyja el a horizontot. Gyakorlatilag egy könnyed szürkületi világosság kezdődik el, amely olyan 14-15 óráig tart, amikor is ismét jön a sötétség, ami estére olyan szintű lesz, hogy tényleg csak fejlámpával lehet közlekedni. Így hogy pár napot kell itt tölteni, még elviselhető a dolog számunkra, de hogy ez legyen az életünk része, nos azt nehezen hiszem…
Szóval megreggelizünk, beöltözünk alaposan, majd kimentjük az autót a hó fogságából. Este esett vagy 10 centi hó, ami a -10-12 fokban rendesen rá is fagyott az autóra. Ha már öltözet, akkor ismét elkalandozok. Ha már ennyire északra jön az ember, akkor azért öltözet terén is érdemes felkészülni. Az egyik legfontosabb az aláöltöző, amire érdemes alaposan oda is figyelni. Viktorék Eszternek még Oluluban vettek egy finn merino aláöltözetet, nekem pedig Polgáron sikerült szintén egy norvég szettet venni (féláron) – amivel már kicsit magabiztosabban indultunk az útnak. A gyerekek és az eladó csajszi is azt mondta, hogy ezek a cuccok úgy működnek, mint egy második bőr, vagyis a kabát alá már nem kell 25 réteg pulóver meg egyéb szir-szar. Persze nagyon fontos a vízálló síkabát és sínadrág, egy profi hótaposó vagy magas szárú túra bakancs, sapi, síkesztyű. Ha ezek megvannak, akkor már átázni és megfagyni nem fogunk, hacsak nem vagyunk nagyon ökrök.
Nos a reggeli derengésben elindultunk az autóval Pello-ba ( régi nevén Turtola), ami egy 3.300 lakosú kisváros a finn- svéd határon, és ahol veszünk két üveg pezsgőt az esti bulihoz, mert az valahogy kimaradt a pakolásból.
Innen az utunk egy sí és sportparadicsomba vezet, aminek a neve: Valkea Lodge, és amely a Valkeajärvi tó partján fekszik. A központ tényleg egy síközpont, ami nem csak az egész Finnországban népszerű sífutó pályákat jelenti, hanem itt “alpesi” pályarendszer is van, több felvonóval – persze a szintkülönbségek nem azonosak az osztrák, olasz vagy francia sípályákhoz.
A mai program: motoros szán vezetés, de nem egy gagyi verzióban, hanem profi körülmények között, befagyott távon, erdőben, három órás időtartamban.
A recepción Vik kifizeti a szép összeget, amibe majd nekünk a mai kaland kerül, de őszintén mindannyian úgy gondoljuk, hogy az ilyen napokért (is) érdemes dolgozni a szürke hétköznapokon. A pultos csóka átkísér bennünket egy nagyobb épületbe, ahol a szuper ruháink ellenére kapunk majd spéci öltözeteket és bukósisakokat. A személyzet nagyon kedves és segítőkész, kapunk vastag és vízálló kezes-lábasokat, profi bakancsokat, vastag, egy ujjas kesztyűket és a sisakokat. Átöltözünk, úgy nézünk ki mindannyian mint a Michelin bábuk. Bemutatkozik a mai túra vezetőnk – aki az épület előtt elmondja, hogy mit és hogy kell csinálni, mire kell figyelni. Több mint fél óra ez a kurzus, de őszintén nagyon oda is figyelünk, mert egy- egy ilyen szerkentyű egy vagyonba kerül, ha bénázunk, akkor 700 € is lehet a bünti, a testi épségünkről már nem is beszélve.
Lesétálunk a tóhoz, ahol már parkol egy rakat hómobil. Mi két BRP Lynx Adventutes LX modelt fogunk hajkurászni az erdőben – de azért van bennem para, be kell vallani. 900 cm3-s, 62 LE-s, háromszáz kilós, kétüléses hómobilokról van szó, amik simán mennek akár 100 km/h-s sebességgel is, úgyhogy talán érthető a para. Mivel egymás után megyünk majd, így spéci karjelzésekkel jelzünk egymásnak – és a tó jegén el is kezdődik a tanulgatás. Viktor már gyakorlott, Ők Fruzsival már próbáltak ilyen cuccot, de hál’ istennek én is gyorsan belejövök a mozdulatokba. Eszti a hátsó ülésen a súlypont áthelyezésével szintén tud segíteni, úgyhogy kb tíz perc múlva már a vezetőnk az erdei ösvényekre irányít bennünket. Az én képemről innentől már le sem lehet törölni a vigyort, kb 10 km-t teszünk megy az ősfás ösvényeken 25-30 km/h- s tempóval. A srác nagyon odafigyel ránk, időnként megállunk fotózgatni, de csak akkor, amikor Ő megengedi. Rend és fegyelem van, de értünk és a biztonságunkért van minden. Egy-egy helyen megállunk, kapunk néhány sztorit is a helyről, majd egy faházas részen (ez erdő közepén, a síközponttól kb 10 km-re) megállunk a hómobilokkal. Van itt egy tűzrakó hely, ahol a vezetőnk elkezd a túra késével tűzi fákat darabolni, majd gyújtósokat is vágni. Gyakorlott mozdulatai vannak, még katona korában tanulta ezeket, és gyufa vagy öngyújtó nélkül is két percen belül tüzet varázsol. Közben egy- két dolgot is mesél magáról (alapvetően a finnek nem ennyire beszédesek, de ezek szerint szimpatikus neki a kis csapatunk), közben feltesz teavizet forralni. Kapunk apró süteményeket, fa ivó edénykékben kapunk a végén egy forró, szörp szerű italt, majd csodáljuk a gyönyörű finn tájat és erdőt. A csóka korábban a Nokia-nál majd a Microsoft-nál dolgozott, és ezeket a cégeket hagyta ott hogy túrákat vezethessen.
Egy fél óra lazítás és átmelegedés után ismét lóra pattanunk, a két első versenyző már a 35 km/h- s sávban hajtaná a mobilokat, de én úgy érzem, elég nekem az “öregesebb” tempó is, úgyhogy a következő 12 km-t ebben a tempóban tudjuk le. Idő közben már ránk is sötétedett, ami még izgalmasabbá teszi a befutást.
A központba visszatérve a ruhákat le se adjuk, mert másnap ugyanide jövünk egy újabb élmény bonbonért, úgyhogy kellően fáradtan a mökkinkbe autózunk. A srácok beizzítják a szaunát, iszunk egy- két alapozó italt – én pedig közben főzni kezdek. Azt találtuk ki, hogy szilveszter lévén lencsét fogunk enni, én pedig a blogon már bemutatott osztrák lencse ragut készítem el.
A vacsi és a szauna után jön az elmaradhatatlan társasjáték, majd az az ötlet pattan ki a két ifjú titán fejéből, hogy az évfordulót ne a házban, hanem egy másik helyen töltsük. Az első nap felfedeztük a házunktól kb 7-800 m-re egy zárt, fedett tűzrakó helyet, ahol bárki bármikor süthet-főzhet, hasonlóan az országban található ilyen épületekhez. Igaz, hogy térdig erő hó van a közelben, igaz, hogy nincs benn világítás – ez bennünket nem zavar.
A már -12 C-os hidegben és a tök sötétben átcipelünk két hátizsáknyi kaját és piát, majd egy fejlámpa és a lobogó tűz fényében beindul a finn szilveszterünk. Kb 10-15 km távolságra szinte senki sincs a közelünkben, fölöttünk a csodálatosan csillagos égbolt ragyog, körülöttünk hófödte fák hullámoznak – Viktor pedig szabad tűzi hot-dog-okat gyárt. Éjfél közeledtével felbontjuk a pezsgőt, a YouTube segítségével idehozzuk a Himnusz dallamait, majd felhívjuk a 2.500 km- re levő rokonokat, akiknek még majd csak egy óra múlva jön el az új év. Sajnos a tiszta égbolt és a hideg ellenére sem jelenik meg nekünk a várva-várt északi fény, de hát talán majd ma… 🙂
Mire idáig jutunk, addigra szépen be is üt a hideg, Viktor kezében a dobozos sör már kásás állapotú, de mi is egyre többet toporgunk, pedig a házikóban elvileg melegebb van mint kint. Majdnem kettő óra, mire ágyba kerülünk, de olyan napon vagyunk túl, amit szerintem még évekig fogunk emlegetni.
