Málta – 2025/2026 – Szilveszter – VI.

Nos reggelre már egész jó lett a bokám – kész voltam a mai nagy sétára. A cél: Mosta, Mdina és Rabat. Az út a Hop on Hop off kék vonalán fog megvalósulni – haza pedig reményeim szerint Bolt-al fogunk utazni.

Szép és napos az idő, de azért meleg nincs, olyan tavaszias – vagyis rétegesen kell öltözni. Ennek ellenére felmászunk az emeletre a buszon, de összességében nincs hideg – amire azonban nem számoltunk, azok az ülések. Amikor leülünk, akkor alaposan megnézzük az felületet, ami tök száraz. Hisszük mi és utastársaink is. De ahogy megyünk, az ülőlapok el kezdik szép csendben kiengedni az előző este csapadékát – így mindenki úgy száll le, mind aki teljesen bepisilt… Nagyon gáz, de mindenki röhög saját magán.

Mi kb egy órás út után szállunk le Mosta településen – és mindannyiunknak csurom víz a feneke. Maga a város tök olyan, mintha Mexikóban, Pueblában lennénk – legalábbis az emeletes buszról nézve. Anno ugyanígy városnézésen voltunk egy emeletes busz tetején – most pedig szinte ugyanolyan az érzés.

Amiért leszálltunk a buszról, az a helyi dóm (La Rotunda) meglátogatása – aminek a kupolája ( a 39 méteres átmérővel ) a negyedik legnagyobb a világon.

A templomot a község lakói építették az eredeti Tumas Dingli-féle templom köré. 1833 és 1871 között épült George Grognet de Vassé (1774–1862) francia származású helybéli építész tervei alapján, aki a római Pantheont vette alapul.
1942. április 9-én egy 50 kg-os bomba felrobbanás nélkül lepattant a Rotunda egyik tornyáról, majd néhány perccel később egy másik átlyukasztotta a kupolát, és végiggurult a templomban tartózkodó 300 ember között szintén anélkül, hogy felrobbant volna. A vallásos helyiek ezt csodaként élték át.

A kis csapat többi tagja felmászik egy csigalépcsőn a kupolába – én ezt azért kihagyom. Lenn olvasgatok, hallgatom az AI idegenvezetőmet, míg fentről integetnek Esztiék. Monumentális a kupola átmérője, tényleg lenyűgöző. Nagyon érdekes, hogy szinte napra pontosan egy éve abban a római Pantheonban voltunk Eszterrel, ami mintaként szolgált ennek az épületnek a megépítéséhez.

Megnézzük a bombát az egyik teremben, ami 42-ben beszakította a kupolát – tényleg nem kicsi ez a vas…

Őszintén, túl sok látnivaló nincs, mint maga az építészeti alkotás – úgyhogy szép lassan kimegyünk a napsütésbe. Kint tényleg szépen süt a nap, de olyan erős a szél, hogy a szomszéd kávézóban a kávés csészét és sörömet majdnem elviszi a szél. Eszünk tízórai gyanánt egy-egy húsos batyut, amit egy helyi péknél veszek a csapatnak, majd buszra szállunk. Na nem a tetőre, hanem a hátsó ülésekre – amik viszont tök jó melegek, mert ott van a motor, ami meg is szárítja a sejhajunkat.

Rombolunk tovább a busszal – messziről már klasszul látszik a város, Mdina.

Mdina volt hosszú ideig Málta fővárosa, ma a legkisebb helyi tanácsa, csak az erődített várost foglalja magában. A Máltai főegyházmegye érseki székvárosa. Lakossága 258 fő (2005). Föníciai neve Malet (feltételezések szerint menedék), ebből származott a latin Melita. Az arabok Medinaként (erődített város) ismerték, ebből rövidült a mai név. Olasz neve Città Notabile, amelyet Szicília királyától kapott hűségéért. Ma Csendes Városnak is nevezik.

Maga a megérkezés elég látványos, egy kis hídon léphetünk be a történelmi falak közé. A kapunál gyakorlatilag alig lehet átjutni, mert vagy a Trónok harca rajongói fotózkodnak ezerrel, hanem a lovas kocsik miatt sem, mert kb két percenként jön egy újabb és újabb. Nem kicsi a tömeg, hanem óriási. Bent már kicsit enyhül a nyomás, szépen szétszóródik a sok-sok turista, de lovas kocsikra ezután is figyelni kell.

Benézünk egy nagyon szép, kétszintes üzletbe, ahol a helyi üvegművészek alkotásai nézhetők és vásárolhatók meg – óriási kínálatban. Mi elindulunk random, majd a katedrálisnál kötünk ki. Veszünk jegyet ide és a másik múzeumba is – és most jutottam el oda, hogy kedvezményes jegyet vehettem, az életkorom miatt. Mivel novemberben átléptem a 60-as küszöbszámot, így itt Mdinában már idősebbnek számítok… Nem is tudom, hogy örüljek vagy bánatos legyek. Minden esetre még emésztem…

A múzeum olyan múzeumos, a Katedrális pedig olyan katedrálisos. Nagy idegen, hogy átlátszó műanyag székek sorakoznak az oltárral szemben – de itt is megy tudjuk csodálni, hogy mennyi mikulásvirág van ezekben a máltai templomokban. De nemcsak az az érdekes, hogy mennyi ilyen növény van ezekben a katedrálisokban, hanem az is, hogy milyen szép pirosak és egészségesek. Ami még szintén nagyon érdekes, az a rengeteg növényi csíra gombolyag – ami minden ilyen épületben az oltár előtt zöldell. Hogy miért, azt még nem tudjuk.

A katedrálison kint két óra van, az egyik mutatja a pontos időt, a másik egy kamu óra – ami arra szolgál, hogy az ördögöt megtévessze… Az ördög ugyanis annyira hülye, hogy óra alapján zavarná meg a misét – így viszont baromira át van verve… 🙂

Innen pedig indul a történelmi séta az ódon utcácskákban. Kiérve a várfalra, gyönyörű látványt nyújtanak az alattunk elterülő földterületek, a távolban látható Mosta települése – de azért itt is meg kell küzdeni a tömeggel, mert rengetegen vagyunk.

Miután megnéztünk mindent, amit érdemes és amit szerettünk volna, ezután kisétálunk a másik városkapun – majd átsétálunk Rabat városába, ami gyakorlatilag összenőtt Mdinával.

Rabat Málta legnagyobb területű helyi tanácsa a nagy sziget nyugati részén. A város a Dingli-plató peremén áll. Lakossága 11 462 fő. Neve arab eredetű, elővárost jelent, ugyanis Mdina külterületeként jött létre. Külterületei Tal-Virtù, Għajn Qajjet, és ide tartoznak Baħrija község, Kunċizzjoni, Landrijiet, Tas-Salib, Nadur és Mtaħleb is.

A tömeg itt sem kisebb, de a látvány sem rosszabb. Ez kvázi fiatalabb városka, mint Mdina, de azért nem sokkal. Szuper kis utcácskák tarkítják, igazi mediterrán kis terecskékkel, templomokkal. Én egy kicsit már érzem, hogy a lábamnak most kellene egy kis pihenő – de a kis csapat még meg akar nézni egy pince vagy ciszterna rendszert, ami lépcsőzéssel járna. Én leülök egy kávézó teraszára, Eszterék pedig még töltődnek élményekkel.

Közben kezd a napocska elbújni, ezzel egyidőben a hőmérséklet is csökken – már elő kell venni a pulóvereket.

Délután négykor indulna a buszunk vissza Sliema-ba, de elég nagy kerülővel – először nyugati, majd északi irányba. Én próbálom a csipet-csapatnak javasolni, hogy ne küzdjünk másfél órán át, inkább menjünk taxival – de leszavaznak. Mivel sokan vannak a buszon, így csak a tetőn van hely, ahol viszont most már rendesen hűvös van. Nem ragozom, de szénné fagyunk, bár próbáljuk összehúzni magunkat. A látvány egyébként jó lenne, de egy idő után már nagyon fázunk.

Sebaj, csak befutunk Sliema-ba, de ahelyett, hogy bemennénk a tök jó meleg szállodában – mi még beülünk egy parti bárba, inni koktélt. Jéggel… Hát normálisak vagyunk mi? Persze hogy nem.

Jól van na, a vége azért nagyon-nagyon jó lett. Arcsi foglalt egy asztalt a Lina’s-ba – ahol már szinte törzsvendégként fogadnak bennünket. (És itt végre jó meleg is van…) Az étel, a személyzet, a hangulat valami fantasztikus. Peti barátomnak eleve olyan varázsa van, hogy pár perc múlva már azt is tudjuk, hogy a felszolgáló srác milyen nemzetiségű – de ez a személyes fogadtatás is Neki köszönhető, mert Ő mindenkivel megtalálja a hangot, mindenkivel beszélget, sztorizgat. Mondanom sem kell – degeszre esszük magunkat (előételek, főételek), az italok pedig szintén hozzák az elvárhatót.

Őszintén szólva én már hulla vagyok, szét is fagytam egy kicsit – én alig várom, hogy ágyba kerüljek, a többiek a lobby-ban még nyomnak egy játék partit. Baromi jó és baromi fárasztó nap volt, de van még egy napunk, mert bár holnap reggel kicsekkolunk a szállodából – de a gép csak este 10-kor indul, úgyhogy lesz még mit nézni…