Levesek

Póréhagymás, sült zöldséges lazacleves

Ez a leves a finn lazacleves alapjaira épül, de annak egy továbbgondolt, újszerű változata.

Hozzávalók:

  • egy fej vöröshagyma
  • kb fél szár póréhagyma
  • egy zacskó fagyasztott zöldség keverék
  • 8 szem szegfűbors
  • 3 babérlevél
  • 2 db halleves kocka
  • kb 40 dkg lazac filé
  • só és bors, kapor
  • víz
  • tejszín

Elsőként a hagymát dinszteljük meg, majd a hagymás alapba belmorzsoljuk a halleves kockákat, beleszórjuk a fűszereket, felöntjük vízzel, amit fel is forralunk. A póréhagyma kb felét felkarikázzuk, majd ezek is mennek a leves alapjába. Egy másik serpenyőben a fagyasztott zöldségeket kiolvasztjuk, majd egy kicsit le is pirítjuk.

A lazac filéről levágjuk a bőrt, majd a filé mindkét oldalát egy kicsit lepirítjuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor kb azonos méretű kockákat vágunk.

A levesünk alapjába beleszórjuk a lepirított zöldségeket, egy kicsit később pedig a lazac kockákat is. Kaporral, sóval és borssal még ízesítjük a levest, majd a végén tejszínnel krémes, selymesebb levest hozunk létre.

Ez pedig a végeredmény: