Palócleves – avagy az ősz színei, ízei a tányérunkon

Az ősz még csak kezdi mutogatni magát – ami nálunk pedig azt jelenti, hogy egyre inkább kívánjuk a forró és tartalmas leveseket. Eszternek két nagy becsípődése van: az egyik a zöldbab, a másik a kapor. Na most kapott is belőle bőséggel – de nekem is nagyon jól esett ez az ebéd.

Mivel most a gyermekeink kétharmada a fővárosban koptatja az egyetem padjait, így szolidabb mennyiséget kellett készítenem, vagyis csak fél kiló sertéscombot vettem a kedvenc hentesünknél. A húst egyenletes kockákra vágtam, majd hagymát dinszteltem meg sertészsíron, amire azután a húskockák mentek. A húsukat fehérre pirítottam, vagyis adtam nekik egy szolid kis pörzsréteget. Ezt követte a szegedi piros paprika – vagyis gyakorlatilag egy pörkölt alapot hoztam létre. Kicsit felöntöttem vízzel, majd fedő alatt hagytam, hogy a húsok elkezdjenek puhulni.

Fűszerként két babérlevelet, három gerezd apróra vágott fokhagymát, sót, borsot, köményt és apróra vágott petrezselymet szórtam a lébe, majd hagytam hogy az ízek átjárják a levesem alapját.

Amint már elkezdett a hús némileg puhulni, akkor a mélyhűtőből kivett zöldbabok kerültek a helyükre – vagyis a fazékba. Öntöttem még vizet a levesbe, majd még egy kicsit a sóval isi finomítottam az ízeken.

Míg a hozzávalók puhultak, addig burgonyákat hámoztam, majd felkockáztam mindegyiket. Idővel ezek is a levesbe kerültek, és már lehetett érezni, hogy a végeredmény nagyon egyben lesz. 

Készítettem egy tejfölös habarást, majd miután a levesben került, egy egész citromot is bele facsartam a lébe -majd kaporral tettem fel az i-re a pontot. A végeredmény egy igazi őszies színű, ízű és illatú, tartalmas leves – ami akár főételnek is megállja a helyét – már aki egy kicsit is vigyáz az alakjára…