Sertés oldalas grillezése
Az előző posztban leírt pácolást követően a húsok egy napot a hűtőben pihiztek, majd szombaton késő délután elkezdődött a tényleges grillezés, fröccsözés, sörözés – majd a habzsi-dőzsi, az év vacsorája…
Még világosban, de már a késő délutánban voltunk benne, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje elkészíteni a tűztérben a parazsat – úgyhogy a férfinép nekiállt mesterkedni a tűzzel. Úgy terveztem, hogy a bepácolt húsokat elősütöm, előgrillezem – hogy kapjanak egy klassz kis pörzsréteget. Így is tettem – a négy megtermett csontos húst az izzó parázs felé pakoltam a grillrácson, majd egy jéghideg Tóth Ferenc rozé fröccs mellett vártuk, hogy szép kérgesre piruljon a húsok mindkét oldala.
Amint úgy éreztem, hogy már megfelelő a húsok kérge, egy tepsibe pakoltam őket, majd egy kevés vizet töltöttem alájuk, alufóliával letakartam a tepsit – és sütőbe tettem az egészet. Kb egy óra és húsz percet volt benn a sütőben, finoman párolódott a négy csontos hús – a páclé, a fűszerek és a grill kéreg megtette a hatását: egy majdnem kész, puha hús került megint a grillre, ami pedig feltette a műveletre a koronát.
Míg a hús párolódott a sütőben, addig sem csak a fröccsözéssel, sörözéssel múlattuk az időt, hanem elkészítettük a kencét, ami a grillezéshez kell majd, illetve a csapat többi tagja megcsinálta a köretet:
Az egyik köret coleslaw saláta volt, vagyis amerikai káposztasaláta, ami Tamás fiam mesterműve, a másik pedig egy mediterrán paradicsom saláta volt pirított kenyér kockákkal – de ezt majd egyszer részletesebben bemutatom.
Kence. Nem jut most jobb név az eszembe, úgyhogy adok egy kis esélyt a trolloknak – szívjátok a vérem – én most így fogom hívni. Szóval a kence az a mártás, amivel az oldalasokat kenegetjük a grillezés közben – vagyis nem elég az átható, finom pác, jön még egy barbecue jellegű szósz, ami majd rákaramellizálódik, belesül a húsainkba.
A konyhában egy serpenyőben cukrot karamellizáltunk, majd fokhagyma pépet dobtunk bele, öntöttünk bele ketchup-ot, Eszter fűszeres paradicsom sűrítményét, két kanál mustárt adtunk hozzá, na meg worcestert – hagytuk, hogy egyet rottyanjon – és már kész is volt. Ha lett volna nálunk folyékony füst, az sokat dobott volna rajta – de nekünk ott volt az igazi füst, úgyhogy spongyát reá.
Tehát vissza a grillhez. Ez sokszor a nap fénypontja. Az egész csapat már kezd éhes lenni, sejtik, hogy valami nagyon jó készül – és Ők is hozzá teszik egy kicsit magukat. Osztjuk az észt, megy a froclizás, a story-zás – fogy a fröccs, a jéghideg sör, és mindenki jól érzi magát a parázs mellett. A húsokat kenegetem a mártással, forgatom őket, időnként a villával egy-egy darabot lecsípek az arra érdemeseknek – és már tudom: állat jót készítettünk.
Két asztalt kell összetolni a népes csapatnak, már megjelentek az égen a csillagok – mindenki ráhangolódott a vacsira, és amikor a késsel felvágom a bordák mentén a húsokat, akkor a lágyan kifolyó, krémes szaft már mutatja, hogy jó úton jártam. A húsok kívül karamellizáltan kérgesek, belül pedig omlósak, a páclé belül ad egy különleges ízt, kívül pedig a barbecue rákontrázik – a könnyű köretek pedig viszik a pálmát.
Esküszöm, az első tíz perc tök csendben telt – ritkán él meg ilyet az ember… Mindenki élvezi az ízeket, aztán beindul mindenki kereplője – és hajnalig megy a szócséplés, fogy a sör, a fröccs, lecsúszik egy-egy pálesz – szóval mindenki jól érzi magát.
Szerintem ha tehetitek, próbáljátok ki – megéri.
😀