Húsételek

Mascarponés, darált húsos penne

Mascarponés, darált húsos penne

308

A konyhánkban és a blogomon is többször visszatérő alapanyag volt már a sajtmártás, melyet most is alapként gondoltam felhasználni, de némi kis csavarral. Ez volt a mascarpone…

Egy nagy serpenyőben olíván elkezdtem három gerezd fokhagymát pirítani, majd jöhettek az apróra darabolt vöröshagyma darabok is. Amint kezdtek pirulni, jöhetett a darált sertéshús, melyet jól összedolgoztam a hagymás kombóval, majd gazdagon fűszereztem: só, bors, bazsalikom, oregánó, petrezselyem. Közepes lángon hagytam, többször is alaposan megkavartam az egészet. Amikor már kezdett klassz íze lenni a húsos alapomnak, akkor még feldobtam az ízt egy kis finom sonkával, melyet vékony csíkokra vágtam.

Időközben feltettem a penne tészta főzővizét, melybe szoktam egy kevéske fűszert is szórni – ha másért nem, már csak azért is, mert olyan klassz illat van így a konyhában.

Az elkészült húsos alapot egy tálba kikanalaztam úgy, hogy az olajos leve maradjon a serpenyőben. A serpenyő ment vissza takarék lángra, jöhetett a mascarpone, a reszelt sajt, a főzőtejszín – só, bors, két gerezd kinyomott fokhagyma, és hagytam egy kicsit rotyogni az egészet. Mivel egy kicsit sűrűbbnek éreztem, mint amire vártam volna, így tejjel kicsit lazítottam az állagon. Mire a sajtmártás elkészült, kész lett a tészta is – úgyhogy lehetett tálalni.

A tányérra halmoztam a pennét, jöhetett a darált húsos alap, ráöntöttem a mascarponés sajtmártást, és megszórtam még reszelt sajttal is. Látványos, kellemes illatú és laktató ebéd – biztos siker a családi asztalnál.

288

289

291

292

295

297

296

300

305

307

308

Vélemény, hozzászólás?