HúsételekSous vide

Ropogósra sült, szuvidált császárhús

A hentesnél a napokban vettünk egy nagyobbacska császárhúst, amit aztán otthon fel is daraboltam. A bőrös felületet egy éles késsel finoman bemetszettem, majd a mozsárban készítettem egy rub-ot.

Őrölt kömény, fokhagymapor, őrölt piros paprika, kakukkfű, zsálya és egy kevéske chipotle chili ment a mozsárba – amiben aztán jól össze is dolgoztam a fűszereket. Egy zsírpapírra dobtam húsokat, majd a fűszerkeverékkel jól bedörzsöltem mindet, aztán sóztam és borsoztam minden darabot.

Elővettem a vákuumozó gépünket, és porciókra osztva levákuumoztam a fűszeres császár húsokat. Jól néznek ki, ugye?

A szokásos lábasomat feltöltöttem vízzel, a szuvid rudat 65,0 C-ra és 4 órás időre állítottam – majd elmentem csinálni a dolgaimat.

Miután letelt a négy óra, egyből sokkoltam a húsokat (én fagyasztóba teszem ilyenkor őket) – majd két nappal később két darabot kivettem a hűtőből. A sütőben készítettem egy nagy adag steak burgonyát, a húsokat pedig nagyon vékony oliva és vaj felett készre, ropogósra sütöttem. Nem kellett neki nagy hőkezelés, mert a szuvid megtette a dolgát, igazán csak a külső kérget kellett elkészíteni.