Őzgerincben sült sajtos, bacon-ös csirkemell
Őzgerincben sült sajtos, bacon-ös csirkemell
A múltkor a konyhánkban való keresgélés, matatás közben a kezembe akadt egy un. őzgerinc – ami rögtön megindította a fantáziámat. Kutakodtam a neten – és ez született belőle.
A műveletet azzal kezdtem, hogy bontottam egy nagyon szép fehér bort, na nem azért, mert ez szervesen kellett volna a recepthez, hanem a hangulathoz illett nagyon. ( Az Egri Csillag az egri borvidék zászlóshajója, a Bikavér új fehér társa, most én pedig egy Petrény Egri Csillaggal tettem szebbé a napomat, na meg a sütés-főzést. )
Szóval az első fontos művelet, egy csirkemell kifilézése és felkockázása, sózás, borsozás. Ezt követi az őzgerinc kivajazása, majd zsemlemorzsával való megszórása, melyet a bacon-ök egymás mellé rakása követ. Úgy kell a húsokat helyezni, hogy egy kicsit egymást is fedjék, túllógjanak a peremen, amit majd vissza is fogunk hajtogatni. Másik fontos tennivaló, hogy ne csak keresztben fussanak szálak, hanem rájuk merőlegesen, azaz hosszában is – mert ezek stabilabbá teszik az alkotásunkat. Én erre csak utólag jöttem rá, ugyanis amikor kifordítottam az őzgerincből a kész ételt, akkor majdnem eltört – úgyhogy ez fontos tanulság!
Tehát megvan a kibélelt edénykénk, jöhet a kitöltő massza. Kb 3 evőkanálnyi liszt megy egy tálba, ütünk bele 2 tojást, majd tejföllel vagy joghurttal tesszük selymessé, simává a kitöltő anyagot. Hiányzik még valami fontos alkotóelem: a sajt. Mivel az előző főzésünkből maradt még mascarponénk, így én ezt használtam, de utólag az állaga miatt jobb lett volna a sima reszelt sajt. Megszórom az egészet gazdagon petrezselyemmel, majd alaposan összekeverem mindet.
Biztosan látjátok a fotóknál, hogy azért egy kis variálást is belevittem – vagyis készítettem aszalt szilvás változatot is, ami csak annyiban volt más, hogy a húskockák mellé még szétdarabolt aszalt szilvákat is kevertem. Őszintén, a nejemnek és nekem ez a változat nagyon-nagyon bejött, csak az a baj, hogy a három gyerekünkből kettő nem szereti ezt az alapanyagot – úgyhogy ezentúl is kétféle készül majd ebből a klassz ételből.
Szóval a kibélelt őzgerincekbe bekanalazzuk a húsos, sajtos kombót, kicsit össze is nyomkodjuk a tölteléket, majd a bacon lelógó lapjaival lezárjuk a majdani alját az őzgerincnek.
Előmelegített sütő, kb 40-45 perc intenzív sütés, majd amikor már szép aranybarna a bacon, akkor kifordítjuk egy pizzasütő lapra a művünket, és visszatesszük megpirítani az egészet. Kb 10-15 perc, és szintén azt várjuk, hogy szép ropogós és aranybarna legyen a végeredmény.
Mi rizi-bizivel és hideg Egri Csillaggal tálaltuk – melyek gyorsan el is fogytak…