Grill ételekKedvenceimLevesek

Sült paprika krémleves

A helyzet az, hogy a cím nem is teljesen jó, ugyanis nemcsak hogy sült a paprika, hanem inkább grillezett…, de mivel nem mindenki rendelkezik ilyen klassz grillsütővel, mint én – így maradok a sült megnevezésnél, mert simán a konyhában is meg lehet csinálni ezt az ételt.

Nos mi is a legfontosabb összetevő? Hát a paprika. Életem párja nagyon rajta van a témán, most is szólt, hogy kápia paprikával dolgozzak, mert az sokkal húsosabb, teltebb ízvilágú mint a kaliforniai vagy a palermo paprika – úgyhogy elő is vettem három, termetes kápiát – amiket a grillrácson átsütöttem, ahogy a fotókon is látjátok.

A sütésnek, a grillezzésnek ilyenkor az a lényege, hogy a paprika bőre rendesen fekete legyen, mert ilyenkor szabadulnak fel azok a szuper íz és illatanygok, amik majd meghatározzák a levesünk aromáját. A paprikákat hagyjuk kihűlni, ugyanis ilyenkor a bőr tök könnyen leszedhető, majd marad a szaftos, finom kápia hús.

Maga a leves készítése rém egyszerű. Egy lábasban vörös- és fokhagyma kombót dinsztelünk, majd beledobunk egy fagyasztott alaplevet, ami szépen majd felolvad. Két szem burgonyát pucolunk meg, majd darabolunk fel – ennek az a lényege, hogy egy kicsit a leves sűrűbb, tartalmasabb legyen. A krumplidarabok mennek a levesbe, amihez keverünk még szegedi őrölt piros paprikát és fűszereket is. Só, bors, kevéske római kömény, őrölt gyömbér, egy pici chili adja meg az ízvilágot – de szintén a sűrítés miatt még egy fél doboz darabolt paradicsomot is öntök a leveshez.

Most már csak fedő alatt készre kell főzni a levest, majd amikor már szuper illat lengi be a kobyhát, akkor jöhet a botmixer, amivel kérmes állagúra pürésítjük az ebédünket.

Nálam a krémlevesekhez mindig kell valami levesbetét – de most nem volt kedvem nagy melóba fogni – úgyhogy most egyszerűen egy grillsajtot daraboltam fel, majd ezeket a csíkokat egy serpenyőben aranybarnára pirítottam.

Ha egy igazi tavaszi, ízes, illatos levesre vágysz, akkor jó helyen jársz, mert ez a kaja ilyen. Ha javasolhatok valamit, akkor ezt próbáld ki – mert fantasztikusan finom és tartalmas… 🙂