Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – VII.

Természetesen az esti program hatására nem keltünk korán, ugyanis a helyzet az, hogy finn srácokkal és csajokkal piálni és szórakozni nem könnyű mulatság, vagyis másnap lehet hogy másnaposak leszünk… 🙂 Hát lehet, hogy velünk is ezt történt… De nagyjából ezt sejtettük is, úgyhogy a vasárnapot eleve lazulsónak terveztük, sőt nemcsak lazulósnak, hanem olyannak, amikor főzni sem kell, hanem elmegyünk együtt ebédelni.

Viktor a baráti köre kapcsán ismeretségbe került egy fiatal sráccal, akinek van egy nagyon menő étterme Oulu belvárosában, amit ma meg fogunk látogatni. Tudni kell a finnekről, hogy a nemzeti gasztronómiájuk eléggé szűkös kínálatot mutat – így a finnek nagyon nyitottak a különböző nemzetközi ízekre: az olasz pizzákra, a közel keleti kebabokra, imádják a thai és távol keleti ízeket, de lehetne még ezt a sort folytatni. Ahova Viktor a mai ebédet szervezte, az egy kínai étterem, de nem az a fajta, mint amit mostanában itthon „kínainak” aposztrofálunk, hanem egy autentikus konyháról van szó, ami Kína három főbb gasztronómia területéről hoz ételeket az étlapra:

• a dongbei konyha: édes, sós, fűszeres, ropogós és savanyú ízvilággal dolgozik
• a you konyha arra törekszik, hogy a zöldség és a hús ízét megőrizze, minél kevesebb fűszer hozzáadásával érje el
• a szecsuáni konyha köztudottan fűszeres, csípős, felhasználva az édes és a savanyú elemeket.

Ha nem Viktor irányít bennünket, akkor nem biztos, hogy odatalálnánk a helyszínre – mert nincs túl promózva az étterem – egy régebbi bevásárló központ valahanyadik emeletén fekszik, de amikor felérünk, akkor már kisimul az arcunk, mert nagyon klassz a hely. Ahogy a fotókon is látjátok, óriási belső tér van felettünk és alattunk is, csendes és diszkrét a hely, nagyon kedvesek és udvariasok a kiszolgáló lányok. A hely nemcsak kiváló ételeikről, hanem alkoholos és virgin koktéljaikról is híres a városban – úgyhogy mi is ezzel kezdünk.

Levest csak Fruzsi és én eszünk, de őszintén én minél jobban ki szerettem volna maxolni az ízeket – úgyhogy nem csak levest ettem, hanem mindenkinek belekóstoltam a fogásába… Mondanom sem kell, fantasztikus volt mind.

És íme a főételek a teljesség igény enélkül, mert nem akartam annyit fotózni:

Persze ez nem egy szponzorált bejegyzés, csak gondoltam, megosztom Veletek azt, hogy milyen klassz helyek vannak ebben az északi városban is – pláne azért, mert így több ezer kilométer távolságból hihetnénk azt, hogy a finnek csak rénszarvast meg mindenféle bogyókat esznek, miközben nem…

Ha valaki az olvasóim közül Ouluban jár, akkor ezt a helyet csak ajánlani tudom:

Golden Flower Oulu

Ha már kaja és Finnország, akkor hozok még egy finomságot, amit azonban mi készítettünk Viktorék kertjében, hétfő délután.

Vörösáfonyás finn őzpörkölt bográcsban készítve, burgonyafánkokkal

Ez egy kollektív főzés volt, mert a bográccsal és a húsokkal mi Viktorral foglalkoztunk, a köret elemeit pedig Eszter és Fruzsi kreálta a konyhában, miközben a család apraja-nagyja élvezte az együttlétet, iszogatott, cseverészett.

Nos a sztorit kezdjük a hússal. Viktor valahogy megismert egy Finnországban élő, de magyar vadászt, akiktől többféle vadhús alkatrészt tudott vásárolni – úgyhogy a képen látható szépen előkészített őzhús is Tőle származik. A szépen feldarabolt csontos húsokat én még egy kicsit tovább apróztam, de nem volt sok dolgom, az alapanyag gyönyörű volt.

A kertben tüzet csiholtunk, majd a bográcsban magyar szalonnát kezdtem pirítani, amire ment a feldarabolt vöröshagyma, amit szépen megdinszteltem. Amikor már látszódott, hogy rendben vagy a hagyma, akkor érkeztek a húsok, amiket addig hőkezeltem, amíg szép pörzsréteget nem kaptak.

Amikor már az összes csontos hús megkapta a barnás pörzsréteget, akkor érkeztek a darabolt paprikák – amiket kicsit megfonnyasztottam. Pár perc után érkeztek a fűszerek: boróka bogyó, kömény, só és bors illetve szegedi piros paprika, amiket össze is dolgoztam a húsokkal, amik már kezdtek is egy kis levet ereszteni. Ettől függetlenül egy kevéske vizet is öntöttem a pörkölt alapba, hogy a paprika meg ne keseredjen.

Szóltam Fruzsikának, hogy lassan szükség lenne a vörösborra is, majd kihozott egy dobozos bort… Úúúristen, mondtam én. Dobozos? De aztán láttam, hogy ez nem valami sz@r lőre, hanem igazi jó minőségű, puligiai, egy nagyon finom Primitivo bor – úgyhogy mindent megbocsátottam. 🙂 Olyan másfél, két deci ment a bográcsba (közben pedig belém is, mert nagyon szeretem ezt a borfajtát) – majd elkezdődött a hosszú-hosszú főzés.

Én időnként ki-ki mentem, felügyeltem a bográcsot, öntöttem alá vizet, ha igényelte – közben pedig benn játszottunk. A lányok előkészítették a burgonyafánkokat, amiket kellett egy kicsit keleszteni is – majd szépen telt az idő. A húsoknak kellett közel három órányi hőkezelés, de a végére szépen bepuhultak, a csajok pedig kisütötték a bugonyafánkokat. De valami még kellett, amit már a főzés legelején meg akartunk lépni. Ez pedig a vörösáfonya – puolukkahillo – lekvár használata, amit a főzés végső fázisára terveztem. Tudni érdemes, hogy a finnek nagyon sokszor a húsételek mellé bogyós gyümölcsöket vagy gyümölcs lekvárokat, szószokat tálalnak – mi pedig az őzpörköltet szerettük volna különlegessé tenni. Így is történt, kb két evőkanálnyi vörösáfonya lekvárt kevertem a pöribe, hagytam még, hogy az ízek összeérjenek, majd bevonultunk a házba – és nekiestünk az ételnek.

És hogy milyen lett? Hát fantasztikus. És nem azért mert mi készítettük, hanem azért, mert szuper volt az alapanyag, jó volt a tűz és a füst, kiváló volt a bor és nagyon jól hozta az ízeket az áfonya is. A köret baromi jó ötletnek bizonyult, mert a pörkölt szaftosságát kiválóan ellensúlyozta – de szerintem ezt nagyjából a képek is mutatják. 🙂

Nem is tudom, hogy ez most magyar vagy finn étel lett – de talán nevezzük fúziós pörköltnek. 🙂