Olaszország – szubjektív (Vendégposzt #1)

Kedves Olvasóim. Most mondhatnátok, hogy idegen tollakkal ékeskedek – de valójában csak helyet szerettem volna biztosítani a barátomnak, hogy meséljen Nektek az egyik utazásáról – mert ha valaki, akkor Ő igen sok helyen járt már a világban. Péternek a munkája is (részben) az utazás, de az én őrült barátomnak nem elég az, hogy az év kb 150 napját külföldön tölti hivatalos ügyekben, hanem szabad idejében is állandóan jön-megy mindenfelé – de elsősorban az olasz csizma a nagy becsípődése. Most három hétig barangolt ezen a gyönyörű tájon, evett, ivott és beszélt – mert azt Ő nagyon tud. Mindhármat. Szóval érkezik most néhány bejegyzés az én legjobb barátom, Arcsi jóvoltából, remélem tetszeni fog Nektek.

Az én drága barátom sorozatos unszolása ellenére, hogy írjak az útjaimról Svédországtól  Pakisztánig és Finnországtól Ománig eddig nem vált valóra. Mert ki is tudna jobb útinaplót írni, mint az én Húsimádó Tesóm. Most mégis beadom a derekam. De nem napi részletességgel írok, csak egy képekkel illusztrált összefoglalót adok kedvcsinálóként kevés szöveggel (mármint hozzám képest). Mert a képek mesélnek. A képek, amelyek iPhone 12Pro telefonnal készültek kizárólag a szállodai szobám ablakaiból, hol máshol, mint Olaszországban… A szállásokat Németh László, üzleti útjaim szervezője foglalta az általam összeállított útiterv szerint. A kép galéria képeinek elkészítéséhez Canon EOS 70D vázat és Canon 18-135mm f/3.5-5.6 IS lencsét használtam.

Az olasz vörösborok Szentháromsága. Amarone-Barolo-Brunello. Mind egy-egy kóstolósor végi tétel, a csúcs. Eddig volt szerencsém az utolsó kivételével a termőhelyen kóstolni őket. Azon túl, hogy a táj magával ragad (Valpolicella és Piemont), a pince látogatások és a borászokkal való beszélgetések feltárják ezen kiváló borok minden részletét (a hétpecsétes titkok kivételével, persze). Így ez az út most mindenképp hiánypótló. Brunello és Toszkána. A régió legnemesebb (Chianti, Montepulciano mellett) vöröse. Igen, itt is felbukkan a mesebeli hármas szám, csakúgy, mint Pugliában (Primitivo, Negroamaro, Nero di Troia), vagy akár Valpolicellában (Classico, Ripasso, Amarone), amely mostani utazásom központi témája is egyben. Én, a magam részéről idesorolnám, mint a triumvirátus “negyedik tagját” a Doge-k borát is, ami egy igazi különlegesség.

Melyik a kedvenc olasz városom? Melyik nem az…

Folytatása következik… 🙂