Utazások / Élménybeszámolók

London 2022/2023 – II.

December 31, szombat – és mi a Camden városrészben ébredünk, Londonban. Este még rátettem minden vackunkat töltőre, hogy bírják majd az eszközeink napközben a terhelést – de természetesen ez ennél egy kicsit bonyolultabb a sztori. Mint sok más országban, az Egyesült Királyságban is más az elektromos rendszer és konnektor hálózat, mint itthon – így még az utazás előtt vagy alatt érdemes gondoskodni átalakítóról. Én is keresgéltem a neten, már olyan 2-3 ezres körül lehet kapni ilyen konnektor átalakítókat, de közel ennyi a szállítási költség is – úgyhogy én is tököltem vele egy darabig, majd abban maradtam magammal, hogy vagy a reptéren vagy a ködös Albionban veszek egy ilyen készséget, összességében ott sem lesz rosszabb. A lényeg a lényeg, hogy aki hasonló cipőben jár az a reptéren tud ilyen okosságot venni, sőt ebben van egy süllyesztett aljat és 2 db Usb kimenet is, vagyis ezzel meg tudod oldani a töltési problémákat.

A telcsim nyolckor csörög, mert 9.30-ig van reggeli – azt pedig kár lenne kihagyni. Már az első reggelen úgy ébredünk, hogy fáj a lábunk. Tegnap sikerült több mint 10 km-t gyalogolnunk úgy, hogy metróztunk is vagy 15 km-t. Sebaj, lesz ez még rosszabb is – tudom én előre… 🙂

Nos lemegyünk az alagsorba reggelizni, de előtte még egy kis ingatlanos szekció. A britek érdekes módon építkeznek, az épületeik jó része úgy épül, hogy az utcaszint alatt még van egy szint, ami ugyanúgy ablakokkal és ajtókkal van ellátva az utca és az udvar felé is, de valójában nem az utcát nézheted az ablakokból, hanem a lejáró rézsű oldalfalát vagy a nagy semmit. Praktikus, de helyenként és időnként nyomasztó lehet így élni – de például a mi reggeliző helyünknek ilyen értelemben tök mindegy, végülis ide enni jövünk. Ravasz helyi építész barátunk még annyi trükköt tett a dologba, hogy egy kiugró, üveggel fedett részt is kialakított itt a föld alatt, így még több fény jön be, így nem annyira nyomasztó a történet. (A hotel utcai képén a főbejárat melletti kis lejáró például a mi reggeliző helyünkhöz vezető kis lépcsőrész… )

Nos jöjjön egy igazi brit reggeli. Az asztalon van egy pár kis papírka, rajta tételek, amiket ki lehet pipálni miközben a menyecske megkérdezni, hogy milyen kenyérből kérjük a pirítóst. A tojást kérheted rántottaként vagy tükörtojásként, a többi opció: bab, paradicsom, kolbászka, bacon. Jó magyar szokás szerint én mindet kérem rántottával, mert kíváncsi vagyok – meg éhes is. Látjátok, nem kicsi adag reggeli – ehhez még eszek vajas pirítóst, cheddar sajtot – szóval nem maradok éhes. A bab így reggelire érdekes kombináció, de anno Mexikóban még egyéb merészségeket is elkövettek ellenünk – így összességében nagyon bejön nekem ez a napindító.

Összeszedjük magunkat, indulunk a metró felé – kint természetesen szakad az eső. A King’s Cross megállóhoz igyekszünk, próbáljuk nem elüttetni magunkat a zebránál, ami szintén kicsit fura nekünk, mert a két oldali átjáró egymáshoz képest el van tolva… Nem értjük, de sebaj. Az utunk a British Library mellett vezet a Euston road-on, be is nézünk az udvarra, majd rábeszélem Esztit, hogy menjünk is át ezen a szakaszon. Egy csomó helyi polgár nyomul a főbejárat felé, mondom is életem párjának, hogy nézzük már meg, hogy hova mennek…

Bemegyünk mi is a főbejáraton, majd elámulunk. Kívülről is óriási és lenyűgöző az épület, de bent sem kicsi, sőt, brutál nagy. Kiderül, hogy van egy kiállítás, amit meg is tudunk nézni – ingyenesen – a címe: Treasures of the British Library. Nem semmi kéziratokat láthatunk, van itt egy csomó eredeti, több száz éves Biblia, vannak Leonardo, Michelangelo rajzok, de a Beatles kézzel írt dolgaiban is gyönyörködhetünk a tárlókban.

Bolyongunk egyet a nagy épületben, míg Eszter meglátogatja a mellékhelyiséget, addig én nézegetem az épület alaprajzait, makettjeit, majd látom, hogy a belső udvar és tér alatt, 4 vagy 5 emelet mélységben több millió könyv és kézirat pihen, szerintem a világ egyik legnagyobb könyvraktára felett sétáltunk az előbb. (Hasonlóan a magyar Széchenyi könyvtárhoz, itt is minden megjelent irodalmi vagy egyéb kiadvány egy-egy példánya bekerül a rendszerbe, ami lássuk be, nem kevés lehet…)

Még jó, hogy ide nem is terveztünk bejönni, mégis láthattuk ezt a csodát. A helyzet az, hogy mi Eszterrel sokszor így utazunk, hagyjuk magunkat elcsábítani, szeretünk letérni a sztenderd utakról – így néha olyan dolgokat is láthatunk, ami nem feltétlenül a turisták által kedvelt hely. Elsétálunk a Pancras Hotel előtt, majd lemegyünk a metróba. Irány a Big Ben és annak környéke, illetve a Westminster Abby.

Azt hiszem, aki Londonban jár, az ide eljön – ideje és vérmérséklete szerint megnéz amit lehet. Mi is beállunk a nem kicsi sorba, megváltjuk a jegyet az Apátságba, majd kapunk egy-egy magyarul is „beszélő” kütyüt – legalább másfél órát töltünk benn, és őszintén le vagyunk nyűgözve. Egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy ide el kell jönni, ezt vétek lenne kihagyni.

Innen átsétálunk a Trafalgar-ra a Parliament St-en, próbálnánk megnézni a Downing Street 10-et, de a sok rács és biztonsági szar miatt ez gyakorlatilag lehetetlen. A térre érve Eszti azt javasolja, hogy sétáljunk át a The Mall-on – ami maga vagy 2 km hosszú – a Buchingam Palace-hoz, közbe ejtve a St James’s Parkot – de én itt már nagyon unom az esőt. Értem én hogy Angilában sokat esik, de most éppen szakad, nem kicsit – nagyon. Mire odaérünk a királyi palotához, már szénné áztunk. Néhány fanatikus turista lézeng még a kapuk előtt, csinálunk mi is egy-két fotót, de őszintén alig várom, hogy száraz helyre jussunk. Mivel metró legközelebb csak a Victoria-n van, így még egy séta vár ránk – de megéri, mert találok egy kafa helyet.

Úgy hívják a mentsvárunkat hogy Market Halls Victoria – és gyakorlatilag egy három szintes, 8 éttermet, 3 bárt magába foglaló street food hely. Végre leülünk, leszedjük a vizes kabátjainkat, iszunk sörikét és cidert – majd kiválasztjuk az ebédünket. Idő közben kiderítem, hogy van egy nagyon klassz tetőterasza is a helynek, saját bárral, miegymással – de az időjárás nem igazán alkalmas most a teraszozásra.

Mire kipihenjük magunkat és jól is lakunk, addigra majdnem négy óra van. Úgy döntünk, hogy haza metrózunk – majd pihenünk egy kicsit az esti buli előtt.

Hú, nagyon jó volt egyet a szállodában pihizni. Gyakorlatilag délelőtt-délután ismét sikerült egy tíz kilométeres utat a lábunkba pakolni – és előttünk még az éjszaka. Kilenc órakor úgy döntünk, hogy hajrá, szilveszterezzünk. A cél a Soho, ott is a St Martin’s Court – ahol végre megtaláljuk a The Round Table pub-ot, amit már előző nap is kerestünk. Tudni kell, hogy a világon működik egy angol típusú karitatív szervezet, egyesület, a Round Table – ami szervezetnek hosszú évekig én is tagja, elnöke, nemzeti titkára is voltam. Nos ez a pub egyike a világban azoknak a helyeknek, ami az általunk vallott elveket is viszi tovább – így az én szívem óriásiakat dobbant itt. Esztivel kiülünk a teraszra, végre nem esik az eső – élvezzük a hely szellemét, a hely söreit, az egyre növekvő nyüzsgést.

Egy idő után átsétálunk a Trafalgar-ra, lévén oda terveztem a szilveszteri bulit – de annyian vannak már 11 órakor is, hogy alig lehet mozogni. Abban maradunk, hogy tök fölösleges itt ácsorogni egy órát még, inkább sétálunk a buli negyedben. Átmegyünk a Covent Garden Market-hoz, ami egy kicsit nyugisabb hely. Gyönyörű a környék és a Market is, iszogatnak, lazulnak még egyet a helyiek itt is.

Tovább ballagunk, azt találjuk ki, hogy talán a Waterloo hídnál nézzük meg a tűzijátékot – mert ez azért nem annyira egyszerű művelet. A helyzet az, hogy brit barátaink belépőjegyet szednek azért, hogy láthasd a tűzijátékot, egy csomó utcát pedig lezárnak – a bobby-k pedig szigorúan betartják a rendet. Bennünket azért annyira nem hoz lázba a tűzijáték, de ha már itt vagyunk, akkor csak megnéznénk. Találunk is egy szuper helyet, a Strand és a Lancaster sarkán, ezen a kafa téren. Innen kvázi látjuk a hidat és reménykedünk – sok száz emberrel együtt – majd látjuk a produkciót is. Nem árulok zsákba macskát – senki nem látott semmit, néztük az eget, hallgattuk a zajokat – és semmi… 🙂

Ami nekünk feltűnt, hogy itt nem divat piálni az utcán. Mi ilyenkor – mármint szilveszterkor – viszünk magunkkal pezsgőt, ahogy most is tettünk. Elő azonban alig mertük venni, mert senki sem ivott nyilvánosan – talán csak az utolsó másodpercekben változott a helyzet, mert akkor már egy-két versenyző elővette a dugi piát. Sebaj, mi pezsgőt bontottunk – élveztük a hely szellemét. Mivel a nagy produkcióból semmit sem láttunk, így a tömeggel együtt elkezdtünk hömpölyögni a Strand st-en, iszogattunk, de feltűnt, hogy nagyon normális a tömeg – piás versenyzőt alig-alig láttunk. Pesten a buli negyedben az angol fiataloknak nagyon rossz hírük van – na most innen erősen hiányoztak, illetve nagyon nem. 🙂

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, jó volt látni egy másik város ünnepi hangulatát – nem kicsit fáradtan két óra körül landoltunk a szállodában, ahol egyből ágyba is dőltünk.