Kelbimbós raguleves
Egy igencsak megosztó alapanyagot választottam a hétközbeni ebédünkhöz – ez pedig a kelbimbó. Korábban mi csak a „csőben sült” verzióban gondolkodtunk amikor egyszer-egyszer vásároltunk kelbimbót, de az utóbbi időben egyre többször leemelem a zöldségesnél ezt az alapanyagot, mert egyre jobban megszeretem az ízét, az állagát.
Először megmostam a pici fejecskéket, majd a külső levélkéket eltávolítottam. Egy lábasban vizet forraltam, a kelbimbókat enyhén sós vízben kicsit előfőztem – ennek az is volt az oka, hogy nem az összes fejet a levesbe gondoltam felhasználni, hanem más célokat is szolgált az alapanyag másik fele. A levesfőzés a szokásos módon történt, hagymát dinszteltem, majd a lábasba mentek a darabolt zöldségek: gyökér zöldség, karalábé, zeller, amiket víz alatt főztem. Érkezett egy evőkanálnyi szegedi piros paprika, só, bors, majd hagytam hogy a zöldségek átadják az ízüket az alapnak.
Egy serpenyőben közben a felkockázott, sózott, borsozott szűzpecsenye kockákat elősütöttem – ezektől lesz igazándiból ragu a levesünk.
Közben félig megpuhultak a kelbimbók. A csapat egy részét odaadom Eszternek, a másik felét pedig én használom a levesbe. Ezeket a darabokat én ketté vágom, mert így könnyebb lesz enni őket, de a főzőlevet sem szabad kiönteni, mert az is megy a lábasba, mert teli van kelbimbó ízzel.
Nos van már egy alap levesünk, vannak elősütött húsok, vannak előfőzött kelbimbóink – vagyis alakul a cucc. Beledobunk mindent a lábasba, érkezik még apróra vágott répa és petrezselyem zöld, de jöhetnek a fűszerek is. Majoranna, rozmaring és kömény határozza meg a levesünk ízvilágát, de én még vágok újhagymát is a ragulevesbe – de persze mindenki ízlése szerint dolgozhat.
Most már csak a főzés utolsó fázisa van hátra, szépen bepuhul a sárgarépa, összeérnek az ízek, még öntünk a levesbe főzőtejszínt – mi pedig élvezhetjük a tartalmas őszi ebédet az étkezőnkben.
