Levesek

Kéthagyma krémleves

IMG 2726

Van az úgy, hogy az ember nem akar valami nagyon bonyolult étlet készíteni, hanem az egyszerűségre törekszik. Ilyenkor feltépjük a hűtő vagy a kamra ajtaját, és kitalálunk valami egyszerű és gyors ételt. Most én is ebben a helyzetben voltam, de mivel a héten már ettem francia hagymalevest, így egy kis csavart vittem a receptbe.

Hozzávalók:

  • 4-6 fej hagyma
  • 8-10 gerezd fokhagyma
  • 1,5 ek liszt
  • 1 ek vaj
  • 1/2 l alaplé
  • só és bors
  • kifli és sajt a levesbetéthez

A vöröshagymát kettéosztom, majd az egyik felét apróra, míg a másikat félfejre vágom. Az apróra vágott hagymákat vajon megdinsztelem, amihez aztán jönnek a szintén apróra darabolt fokhagymák – majd kevés liszttel dolgozom össze az alapot. 

IMG 2660

IMG 2661

IMG 2664

IMG 2666

IMG 2668

IMG 2670

IMG 2671

Ezt követően érkezik az alaplé, amivel összefőzöm a fokhagymás, hagymás kombót – azután botmixerrel simára dolgozom a levest. Jöhetnek a félfejre vágott hagyma csíkok, amikkel még főzöm a levest, amibe érkezik a só és a bors is. 

IMG 2673

IMG 2674

IMG 2678

Közben kiflikarikákra sajtot szórok, amiket a sütőben készre sütök.

IMG 2730

IMG 2724

IMG 2726

 

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket:
facebook_1.jpg
insatgram.jpg

Vélemény, hozzászólás?