Dél-Olaszország VI. – Monopoli, Polignano a Mare, Trani, Bari

Az utolsó, de teljes értékű napunk Pugliában – ugyanis este még Bari-ban alszunk, a reptér mellett – majd hajnalban röppenünk is haza, de addig van még egy igencsak tartalmas napunk.

Petiékkel azt beszéltük meg, hogy reggel kilenckor találkozunk a ház előtt, de alig érünk le időben, majdnem elaludtunk. A szálláson nincs reggeli, viszont egy közeli kávézóba kell mennünk (Barumba Caffe), ahol a házinénik elmondása szerint akár hét adagnyi reggelit is bevághatnánk – ugyanis annyi fős az apartmanunk. Persze mi csak egy-egy melegszenyót tolunk csak be, de kávéból azért kimerítjük a keretet. Eszti meg Arcsi is nagy kávés, úgyhogy Ők simán repetáznak. A terecske, ahol ülünk nagyon élénk, most indul az élet, egy csomó nyugdíjas kisöreg itt issza meg az elő espresso-ját, itt találkozik az öreg haverokkal. A szállodák beszállítói hozzák karton számra a borokat, szépen lassan nyitogat az összes terasz – de a szállodák ablain is egyre többen sasolnak kifelé, szóval indul az élet.

Mi most nappali fényében nézzük meg Monopolit, lemegyünk a kikötőbe, onnan indítjuk a sétát. Bejárunk egy csomó kis sikátort, találunk már ismerős helyeket, veszünk apróságokat – sőt, egy csóka rám is köszön. Ő a tegnapi étterem tulaja, ja de itt van a tesója is, ja mert hogy épp az étterem előtt szambázunk… Nagyon megörülünk egymásnak – ezek szerint nem voltunk túl rossz vendégek… 🙂

A katedrális előtt áll egy AMG Merci, feldíszített esküvői autó – lengyel rendszámmal. Hát persze hogy bemegyünk – nyilvános a szertatrtás – csendben nézegetjük egy kicsit az eseményeket, majd folytatjuk a sétát. Már majdnem dél van, mire elköszönünk a várostól – indulunk egy csoda helyre, Polignano a Mare a cél.

A városka elsősorban arról híres, hogy hatalmas sziklákra épült, ezek a sziklák pedig a tengerre futnak ki, a habzó hullámok felett magasodnak – sőt ezek közé ékelődik egy strandszakasz is, ami gyakorlatilag a város központjába nyúlik. Gyönyörű természeti képződmény, amit a helyi olasz lakosok olyan szinten beépítettek, hogy a sziklákon több emelet magas házak, teraszok, sikátorok futnak – ezzel egy nagyszerű stílust adtak a városnak. Na itt azért van turista rendesen, el sem tudom képzelni, hogy mi lehet itt a főszezonban. Különleges élmények keresőinek lehetősége van hajóval is megnézni a városi partszakaszt és a tengeröblöt – de mi most ezt kihagyjuk, mert annyi időnk most nincs. Nagyon klasszat sétálunk, sikátorból be és ki, időnként fotózkodunk egy-egy tengerre néző teraszon, Petiék kicsit shoppingolnak is.

Már fél három van, mire egy kafa étterem teraszához érünk – ez a hely kimondottan tengeri ételekre szakosodott (La Terazza). Rendelünk finom helyi fehér bort, ásványvizeket, de persze az én barátom már rendeli is a fekete kagylókat – mielőtt mi észbe kapnánk. Persze nagyon jól esnek előételnek a friss főzött kagylók, de utána még eszünk mást is, pl fekete tortellinit garnélákkal, pisztáciás, kagylós, rákos spagettit vagy szintén kagylós gnocchi-t, vagyis megint sikerül majdnem túlrendelni magunkat.

Aki ebbe a városba eljön, annak el kell menni egy terecskére, ahol a város világhírű szülöttének a szobra áll – ez a híresség pedig Domenico Modugno. Gondolom, fogalmatok sincs, hogy Ő ki is valójában? Nos Ő volt a szerzője és az énekese a “Volare” számnak (na meg rengeteg olasz slágernek), amit be is dobok ide…

Sajna a szoborhoz most nem tudunk közel menni, mert épp felújítják az olaszok a teret – pedig azt terveztem, hogy eléneklem egy két sorát majd a világslágernek, amit itt nagyon sok turista meg szokott ejteni. El is kezdtem én az éneket, de így egy béna kerítés mellett nincs ihlet – úgyhogy a nagy acapella most elmarad.

Kis csapatunk azt azért még megszavazza, hogy a strandra is lemegyünk, ezt nem lehet kihagyni. A délutáni erős szél és hullámzás ellenére elég sokan vannak lenn a parton, sokan úsznak a vízben, pedig azért nem meleg a tenger. A látvány innen lentről sem semmi, felettünk magasodik a város, közben zúg a tenger. A teraszokon a turisták bennünket lesnek, mi meg őket. Szép lassan azért elindulunk a belváros felé, majd a Via Roma-n sétálva még elolvashatjuk a világhíres sláger szövegét, ami az utca felett van belógatva és amit persze este kis is világítanak. Autóba vágjuk magunkat, majd Baritól északnyugatra megyünk.

A város neve: Trani, és arról híres, hogy van itt egy nagyszerű erődítmény meg egy katedrális is. Sokak szerint ez Dél-Olaszország legszebb tempolma, de vannak olyanok is, akik szerint egész Olaszország legszebb és legkülönlegesebb szakrális építménye áll itt. Sajnos az erőd már zárva van, a templommal meg az a baj, hogy épp felújítás alatt áll. Azért be tudunk jutni, az altemplom most is látogatható, de a tényleges katedrálisba nem tudunk felmenni. Az azért érdekes megoldás, hogy az altemplom nem a föld alatt van – ennek pedig az az oka, hogy az már a tenger szintje alatt lenne – úgyhogy ez az épület ebből a szempontból is különleges.

Besétálunk a belvárosba, egy kis élelmiszer üzletben be is vásárolunk Eszterrel sonkákból, sajtokból, veszünk két üveg helyi vörösbort – ugyanis este a szállásunkon már nem lesz kaja. Szépen ránk is sötétedik, a telefonom valami miatt full lemerül – de tojunk mindenre, szépen köszön el tőlünk Dél-Olaszország, mert gyönyörű a hely, gyönyörű a naplemente.

Petiék kidobnak bennünket Bariban a reptéri szállásunknál, Ők még három napot maradnak – de mi úgy gondoltuk, hogy most hat nap szabi elég lesz. A szállás teraszán végéig tudjuk nézni a gyerekek esküvői fényképeit, mert pont mostanra készültek el, eszegetünk, iszogatunk – kibeszéljük a hat nap történéseit – majd elmegyünk tentikézni.

Reggel ötkor csörög a telefon, felrázom Esztikét, majd hatkor elindulunk gyalog a reptérre. Fél óra séta egy autóút mellett egy járdán a napfelkeltében – de ezt azért találtam ezt így ki, mert így nem kellett taxit rendelni, nem voltunk kiszolgáltatva a link olasz taxisoknak.

Sima repülés Budapestre, a különleges élmény csak a landolásnál ér bennünket, ugyanis a dél-olasz utasok tapssal köszöntötték a pilótát – hasonlóan ahhoz, ami a magyar gépeken zajlott a 80-90-es években. 🙂

Köszönöm, ha ismét Velünk voltál, remélem, sikerült egy kicsit megmutatni, hogy mi hogyan láttuk ezt a régiót, ezt a csodálatos országrészt. Remélem mielőbb ismét találkozunk vagy egy főzés, vagy egy út, vagy egy festmény mellett. Szép napot Nektek!