Rendezvények, egyebek

Pincepiac – Demeter pincészet, Eger

Pincepiac – Demeter pincészet, Eger

Tegnap ha már Egerben maradtunk, akkor ebéd után kiszaladtunk a Kőlyuk úti pincesorra, megnézni a Demeter Csabi által gründolt pincepiacot.

Az az igazság, hogy már egy csomó meghívót kaptunk facebook-on erről a rendezvényről, de hétvégente mi szinte mindig megyünk valahova – tehát ez a rendezvény mindig kimaradt. ( Ahogy az előző posztban is írtam, hittem a tanult meteorológusoknak, akik égzengést, esőt és drámát ígértek – ehhez képest Egerben verőfényes, napsütéses idő volt… ) Nos kocsiba vágtuk magunkat, és irány a pince. Az a jó ha az embernek már nagy fiai vannak, hogy nem csak az észt tudják osztani, hanem ilyen alkalmakkor a sofőr szerepét is átveszik, így apa és anya legalább egy kis Demeter XY-t is megkóstolhat.

http://www.italclub.hu/data/ws_items/6062_egri_demeter_xy_sm.jpg

Mivel mi jóval ebéd után érkeztünk, így nem volt nagy tömeg – de ezt nem is bántuk nagyon, mert nem nyomorogni jöttünk, hanem élvezkedni. Persze Eger kisváros, és rögtön ismerősökbe is akadunk a pult másik oldalán, ami mindig nagyon jó, mert személyes infókat, élményeket is kap az ember. Nem ragozom nagyon túl, de kóstoltunk és vettünk füstölt, főtt fürj tojásokat – ami egy nagyon kellemes íz és élmény. Kibontod a pici, pöttyös kis tojást, megillatozod és kóstolod – majd a finom tojás íz vegyül egy kolbászos, füstölt ízzel. Teljesen jó. 

Ez után kóstoltunk egy Bikavér Selection-t, megnéztük a kézműves mézeket ( vettünk is két üveggel ), majd a másik pinceágban jöttek a kézműves sajtok. Szerintem a fényképek magukért beszélnek, de Ági, az ismerős eladó barátnőnk szerint a készítő profizmusa, a felhasznált alapanyagok, a technológia csak egy ilyen tökéletes eredményre vezethet. Ezek a ízek és illatok – fantasztikusak. 

Még trécseltünk egy kicsit az ismerősökkel, jöttek azért még turisták is – aztán a gyerekek kezdték unni ezt, úgyhogy elgurultunk. Én csak annyit tudok javasolni, ha Egerben jársz és szombat van, akkor ne csak a sztenderd látnivalókat nézd meg, hanem ugorj ki Demeterékhez, és kóstolj: sajtot, tojást, mézet, bort, kolbászt és miegymást. Hidd el, megéri.

Demeter Csabinak pedig gratula, kiváló ötlet – jó megvalósítás.

138

141

125

126

129

127

Vélemény, hozzászólás?