Húsleves – nekem ez volt az első ( mármint leves )

Húsleves – nekem ez volt az első ( mármint leves )

118


Most sem fogok konkrét receptet leírni – arra ott a sok receptgyűjtemény – inkább sztorizok az első húslevesem kapcsán.

Kezdem azzal, hogy már az első sorban is füllentettem. Nem ez volt az első, hanem az első igazán ehető. Valójában a 80-as években, műszaki főiskolás koromban a barátnőmmel – aki azóta már a felségem – a kollégiumban kitaláltuk, hogy főzzünk husilevest. Vettünk a debreceni piacon minden alapanyagot – majd uccu neki. Gyakorlatilag nagyjából tudtuk a menetet, de mégsem. Ja meg az is közrejátszott a mérsékelt sikerhez, hogy jófajta elektromos főzőlapok voltak a koli teakonyhájában a folyosó végén, amelyek vagy izzóan forrók voltak – vagy semmi. Szóval feltettük a karaj csontot hideg vízbe főzni, majd visszamentünk a szobába – gondolom rajzolni, vagy logaritmust számolni – majd amikor visszamentünk, akkor már nem sok lé volt a csont alatt, csak valami habos sűrűség. Mivel elég ronda volt, mi leöntöttük róla – és újabb vízzel feltöltöttük. Utána már nagyjából követtük a sztenderdeket, csak nálunk nem “pöszörgött” a leves, hanem forrt, minta az állat. Hát nem lett életünk fő műve – de jóízűen megettük. A koli benn lévő lakossága még így is irigykedve követte az illat útját – akkoriban, hétvégente nem volt bevett szokás, hogy valaki főz. Azóta a nejem persze tökélyre emelte a magyar lakosság vasárnapi ebédjének koronájának elkészítését – bár apukám husilevesét szerintem Ő sem tudja űberelni – ebben az öregem közép-európa bajnoka. ( Persze, tudom, hogy ez minden családban hasonlóan van – de tényleg apukám minden nagy családi eseményre prezentálja ezt a csodát. )

Szóval a párom úgy ügyeskedett, hogy szépen rábeszélt, próbáljam már megfőzni a levest – persze addig Ő sem unatkozott ( takarítás, mosás,… ), van mindig tennivaló három nagy-kamasz fiú és egy főzicskéző apuka körül. Úgyhogy belevágtam – persze azért a figyelő szemek mindig ott voltak.

Tehát karajcsont és egy tyúkhús volt az áldozat. Hideg vízbe velük, majd amikor már majdnem forrt, akkor takarékláng, fűszerek. Ha már habos a teteje, akkor kis szűrővel habmentesítés, majd főzés ezer évig, alig lángon – csak úgy “pöszörgősen”. ( Tényleg, mi a helyes szó ide? Mi így mondjuk, de biztos van hivatalos szóhasználat is ). Közben megpucolom a sok zöldséget, fotózok és próbálok a gyermekeim fejével is beszélni, hogy anyának segíthetnének – gondolom sejtitek, mérsékelt sikerrel. Amikor a mentorom javasolja, akkor elkezdem belepakolni a zöldségeket, betartva a fokozatosságot. Gyakorlatilag a legvége a karfiol – mert annak szinte alig kell valami.

Na de a vége már sietős, mert reggel kitaláltam, hogy 2 óra körül menjünk el a Demeter pincészet “Pincepiac” rendezvényére, és már 1/2 2 van. ( Az a helyzet, hogy egy csomószor terveztem már, hogy elmegyünk erre a rendezvényre, de a hétvégéink majdnem mindig “be vannak táblázva”, sokszor megyünk Sarudra a Tisza mellé – így ez mindig elmaradt. Most viszont az időjósok esőt, zivatart és egyéb szépet ígértek – így hát Egerben maradtunk. Persze tök jó idő volt, napsütés, havaj-dizsi… Ezen kedves “szakemberek” miatt nem mentünk a Gourmet Fesztiválra sem !!! Kösz, fiúk )

Tehát a végét azért elkapkodtam, nem volt nagy gáz, de a karfiol még “ress” volt – de sikerként könyveltem el. Köszi drága mentorom!

047

058069110

111

Vélemény, hozzászólás?