Málta – 2025/2026 – Szilveszter – V.

Január 2. – Péntek. A tegnapi napot még ott kell folytatnom, hogy délután nagyon jót sétáltunk – de a megtett kb 7-8 km a jobb bokámnak nem tett túl jót – mire hazaértünk, jócskán bedagadt. Eszter még lefekvéskor készített egy szuper jeges borogatást, ami egész éjszaka a bokámon is maradt. Jót tett, de reggelre még nem volt százas.

Arcsi és Éva reggel leszaladt egy gyógyszertárba – és hoztak nekem egy kinezológiai tapaszt/szalagot, amit Éva profin fel is ragasztott a lábamra. Tök jó lesz, már most érezhető – de mi Esztivel mégis úgy döntünk, hogy ma maradunk a szállodában. A terv mára az volt, áthajózunk Gozo-ra, de mivel ott sokat kellene sétálni, azt is le-föl, így ezt most kihagyjuk. Arcsi és Éva elmennek, mi pedig relaxálunk, olvasgatunk, YouTube videókat nézünk a még nem látott máltai látnivalókról.

Végülis azért döntöttünk a maradásról, mert szombaton Mdina és Rabat lenne a cél, amit viszont már ép lábbal szeretnék végig sétálni.

Dél körül azonban már kezd korogni a gyomrunk, úgyhogy csak lemegyünk a tengerparti sétányra – eszünk valahol valami finomat. Úgy süt a nap, olyan szép idő van – hogy már dobáljuk is le a mellénykét, majd kicsit később a pulcsit is. A végén egy sima pólóban napozunk – január másodikán. Húú, de király az élet.

Persze kérünk egy-egy negroni-t – nézzük a sétálgató embereket, élvezzük a tavaszi napsütést. Rendelünk kajákat – Eszti paradicsomos tésztát kér, én pedig húsgolyókat kapok szintén paradicsom mártással, pirítósokkal. Nagyon király a kaja, pedig ezeken a sétányon lévő objektumokban alig van konyha, inkább a bárpult a prioritás. Ügyesek és nagyon jó vendéglátók a máltaiak, az biztos. Még elücsörgünk egy darabig, kérünk még egy-egy italt is – majd csak visszamegyünk a szállodába, pihentetni a csülkeimet.

Petiék késő délután érkeznek vissza – vegyes élményekkel, amiket el is újságolnak nekünk. Sajnáljuk, hogy ki kellett ezt az utat hagyni, de a lábam sokkal jobban van: valamit-valamiért.

Azt javaslom a csapatnak, hogy hívok taxit (illetve Bolt-ot), amivel be tudunk menni Valettába, ahol kicsi sétával be tudunk valahova ülni élvezni az esti nyüzsgést. Így is teszünk, 12 €-ért oda is visz bennünket egy magyar csaj… Amikor beülünk, nem esik le, hogy érti, hogy miről beszélgetünk, de egyszer csak megszólal magyarul… amire én azt hittem, hogy „bakker, megtanultam máltaiul”.

Meséli, hogy régóta kint él, máltai a férje, jót dumálunk a célig. Beérve nem a főutcán, hanem egy keskenyebb mellékutcában sétálunk le a lépcsőkön, majd rájövünk, hogy kisebb, menő bárok sorakoznak egymás mellett, egymás után.

Az egyik legjobb hely a Gin & Tapas Bar, ahol nem csak fantasztikus tapas-okat eszegetünk, hanem különleges gin alapú koktélok kerülnek az asztalainkra. A kis csapatunk ismét marad a negroni-nál, de itt korianderes-kardamom-os italt kérünk – ami valami nagyon bejön nekem és Eszternek is. Amikor itt végzünk, akkor pakol ki éppen egy utca-zenész fiú – de már nem várjuk meg, mert vár bennünket a pezsgő éjszakai élet.

Az egyik utcában, az egyik bárban egy négy fős klasszikus rocker csapat nyom valami brutális jó zenét, olyat, ami a 80-as években szólt még a kazettás magnókból – de ezek a srácok maximum 25 évesek, és nagyon jól nyomják a rock-ot. Két szám után tovább állunk, mert annyi jó hely van még.

Benézünk a Valetta Food Market-be, de nem eszünk semmit, mert ez inkább nemzetközi konyha, mi pedig most inkább a máltai ízekre vágyunk. Jó a hely, de húzunk tovább.

Az egyik lejtős, lépcsős utcácskában nagy tömeg ül a lépcsőn és a kis székeken – és mi is leülünk ide. Kiderül, hogy lejjebb egy meleg bár dolgozói szolgálják ki a vendégeket – jön is egy jópofa, laza csóka. Igen, másik kapura játszik, de kit érdekel. Nagyon jó fej, az italok kihozatalakor még humorizál is ezzel, mi pedig „vesszük a lapot”. Szuper a hangulat, szuperül érezzük magunkat – olyan, mintha pótszilvesztert tartanánk.

Elindulunk egy irányba, ahol hangos zenét hallunk – erre ismét belebotlunk a Gin & Tapas Bar-ba, ahol a korábbi fiatal srác olyan zenét nyom, hogy vissza kell mennünk. Székeket húzunk az utcára, az utca és a bár közönsége pedig táncol. A srác – Milan Trickovic, szerb utca zenész – mindent is játszik gitáron és énekel: Pink Floyd, ABBA, Elvis Presley, Bon Jovi, stb – szóval bármit ide hoz nekünk.

Mi élvezzük továbbra is a tapasokat, a különleges negroni-kat és a zenét. A koncert végére – mert ez kvázi az volt – a srác mindenkihez odamegy, köszöni Ő is a visszajelzéseket, dumál szívesen mindenkivel. Egyszerűen szuper nap volt, most már hívok egy Bolt-os autót, amivel visszagurulunk a kéglihez.