Erdélyi tokány polentával

Rögtön magyarázkodással kell kezdenem. Már nagyon sokan jelezték nekem, kérdezték tőlem, hogy miért nem főzök, miért nincs új blogbejegyzés – nos erre nagyon sok magyarázat van. Elsősorban az, hogy tizenkét éve írom a blogot, rengeteg, de tényleg rengeteg ételt lefőztem, megsütöttem már – és sajna, már így is sokszor elkészítettem ugyanazt az ételt más-más verzióban – és őszintén nem szeretnék uncsi lenni. Az igazság az, hogy itthon így is nagyon sok ételt készítek, de minek feltenni ugyanazt a fogást x-edszer, úgyhogy önmérsékletet tanúsítottam. De az is benne van a dologban, hogy a ’24-es évben nagyon sokat utaztunk, megszületett az első unokám ( Olli Olivér ), akit szintén látnunk kellett – és aki a távoli Lappföldön látta meg a napvilágot. Szóval vagyok, élek, főzök és sütök most is ezerrel – de csak olyan dolgokat fogok feldobni a blogra, ami még tényleg újdonság számomra, vagy ami még eddig hiányzott a sok-sok bejegyzésből.

Tehát egy erdélyi fogás. Több receptet is megnéztem ezzel a fogással kapcsolatban, ahol szinte mindenhol ugyanazt a munkamenetet írták le – egy különbséggel, ez pedig az őrölt piros paprika használata. Nos gasztró történelmi tény, hogy az őrölt piros paprika használata elsősorban a Kárpát medencén belül alakult ki, míg Erdélyben a paprika nem jelent meg a receptekben – ott a bors és a helyi zöld fűszerek jellemzik a konyhát. Tehát ebben az ételben NINCS őrölt piros paprika, a színét a paradicsom sűrítéstől kapta.

Eszterem nagyon rendes volt, mert előkészítette nekem az alapanyagokat: megtisztította és felcsíkozta a lapockát, fokhagymát és vöröshagymát pucolt, sőt a szalonnát is felkockázta.

Gyorsan fel is dobtam a szalonnákat egy serpenyőbe, hogy elő pirítsam őket, majd amikor kész lettek, akkor kiszedtem a kockákat egy kisebb tálba. A vörös hagymát kézzel felapróztam, majd a szalonna zsíron megdinszteltem az egészet. A felcsíkozott húsok egy idő után bekerültek a serpenyőbe – az volt a terv, hogy egy kicsit le is pirítom őket is. Mivel nem volt kevés a lapocka, így ez egy kicsit tovább tartott, de idő mint a tenger…

Bontottam egy Haraszthy fehér bort, persze meg is kellett kóstolni, nehogy elrontsa az ételt. Persze erre semmi esély sem volt, de a főzés akkor a legjobb, ha egy kis fröccs is jár mellé. Szóval a húsos alapot meglocsoltam borral, pakoltam az edénybe paradicsom kockákat és paradicsom sűrítményt is, majd jött a só, a bors, a majoranna – aztán hagytam, hogy rotyogjon a cucc.

Köret is kellene valami – hát erre a legautentikusabb a polenta. 2 dl víz és 2 dl tej ment egy edénybe, amiket felforralok. Van egy fél zacskónyi (kb 250 dkg) kukorica darám – ez megy a tejes alapba, na meg egy darabka vaj és reszelt parmezán sajt. Sózom a cuccot, kicsit kavargatom is, de gyorsan besűrűsödik – vagyis lassan kész is a köret. Egy kerámia edénybe kanalazom a forró masszát, kiviszem az edényt a hűvös teraszra, majd hagyom így kihűlni.

Közben Eszti is megjelenik a konyhában, fedőt tesz a kajára, mert lapocka lévén, e nélkül sosem készülne el. Az íz már így is király, de a húsnak még tényleg kell idő. Időnként a folyadékot (víz vagy fehér bor) pótoljuk – de egyre többször ránézünk az ételre, mert nagyon jó az illat.

És igen, a végén egy vajpuha, ízes és zamatos étel kerül a tányérokra, a polenta nem lett túl kemény, nem is lett túl lágy – szóval tökéletesre sikeredett. A tokány nagyon szaftos, a bor és a paradicsom nagyon szépen tette a dolgát – vagyis egy nagyszerű ebéd került az asztalra, sőt, holnap még az irodai ebéd is ez lesz. 🙂