Róma – Évzárás és évindítás az Örök városban V.

Azért be kell látni, hogyha naponta tíz kilométereket sétálunk, akkor reggelenként már nem esik annyira jó felvenni a cipőket, de mivel egy nagyon klassz és élményekben gazdag város van körülöttünk, így leküzdjük ezt az akadályt is.

A reggeli után lesétálunk a Piazza Del Popolora, ahol tegnap az estét zártuk, de már nyoma sincs a hatalmas rendezvénynek , rend és tisztaság fogad bennünket. Gyönyörű a tér kialakítása, egy mutatványos csávó jóvoltából kellemes zene is szól. Megnézzük a “kötelezőket”, a Santa Maria del Popolo bazilikát és a tér másik felén álló iker templomokat is, de kihagyjuk a Leonardo kiállítást, mert utána néztem, és ez valójában a találmányairól szól és ezek rekonstruált eszközök, amelyek így már kevésbé érdekelnének bennünket.

Inkább felsétálunk illetve mászunk a Terrazza del Pincio- ra, ahol találkozunk az általunk nagyon kedvelt Mucsi Zoltán színművésszel és feleségével – na jó, elmennek mellettünk – ami már csak azért is érdekes, mert este pont az Ő egyik filmjét néztük meg elalvás előtt. Szóval innen a teraszról csuda látvány tárul elénk , itt látszik igaziból a tér szerkezete, a szimmetriája, messzebb pedig Róma nevezetességei. Egy gitáros csóka fantasztikus zenét nyom a látvány mellé, süt a nap – ez kérem a nagybetűs Dolce Vita.

Mögöttünk a Villa Borghese, amit őszintén én kihagytam volna, mert nem vagyok nagyon oda a parkokért – de ez valami brutál szép. Sétálunk is egy nagyot a fák alatt, már csak azért is, mert a Nemzeti Galéria felé is erre vezet az út.

A National Gallery of Modern and Contemporary Art egy nagyon impozáns épület, a jelenlegi kiállítás azonban nagyjából csalódás, mert olyan koncepciótlanság uralkodik az egészen. Nem ragozom túl, nekünk kevésbé jött be – pedig mi nagyon-nagyon szeretjük a kortárs művészetet… Mindegy is, volt egy-két nívós alkotás, az épület lenyűgöző , szóval nincs nagy dráma .

Innen busszal átmentünk a Venezia térre, ahol pedig villamosra szálltunk – és ismét a Trastevere városrészbe indultunk, enni-inni. Találtam is egy nagyon autentikus kis helyet (La vita è’ n’osteria), ami étlapban, kiszolgálásban és árban is mindent vitt. Most kivételesen nem is a teraszon ültünk le, de jól is tettük, mert el kezdett cseperegni az eső .

Esztivel úgy döntöttünk, szép lassan haza is sétálunk, közben azért el-el köszönünk a már megismert híresebb helyektől, de találtunk még megnézni valót így is (Largo di Torre Argentina) – ami arról híres, hogy itt gyilkolták meg Julius Cezart annak idején.

Nos, a nap így is klasszul telt el, megint sikerült nagyon elfáradni, a holnapi nap pedig már inkább a haza utazásról fog szólni – bár a délelőtt még a mienk… Na majd meglátjuk.