Znojmo, Šatov (Csehország) – Nyitott pince napok – II.

A fiatalokkal megbeszéltük, hogy kilenckor találkozunk a reggeliző helyen – ami nagyjából össze is jött. A kaja nagyon bejött nekem, mert olyan volt, mintha Londonban reggeliznék: főtt bab, kis kolbászkák, sült bacon szeletek, sült tojás, pirítós – szóval olyan volt mint egy brit reggeli. A hely nagyon menő, a panoráma és a napsütés csak jókedvet tud csinálni – szóval nagyon klasszul indul a reggel.

Kis készülődés után elindulunk a vasútállomásra, keresztül a történelmi belvároson. Olyan, mintha a budai várnegyedben lennénk, a főtér lenyűgöző … lenne, ha a szocializmus nem rombolt volna Csehországban is. A tér összes épülete, a tér közepén álló pestis szobor nagyon szépen hozza a történelmi környezetet, erre egy vaddisznó, építésznek nevezett gyökér belerondított egy vasbeton szörnyet a tér felső karéjába. A kezét verném el, ha lehetne – de gondolom, nem csak én vagyok így vele. Teljesen tönkretette az egész tér szerkezetét, hangulatát. Annyira ronda, hogy le sem fényképeztem…

A vasútállomás szintén a szocializmus lenyomata, ez teljesen olyan, mintha Magyarországon lennénk. A csehek – hozzánk hasonlóan – próbálnak ezekből az épületekből valami jót is kihozni, kisebb sikerrel. Nos Znojmóban sem sikerül, olyan semmilyen az egész állomás, a ránk váró szerelvény azonban nagyon klassz. Ez a vonat gyakorlatilag Bécsbe indul, mi csak egy magállót megyünk, kb 15 perc az egész út.

A hely ahova érkezünk: Šatov, egy 1133 fős kis falu, amely kimondottan a szőlőre és a bortermelésre építette a múltját és a jövőjét. Itt fogunk ma meglátogatni (elvileg) 22 pincét és/vagy borászatot – már amennyire lesz időn és energiánk.

Az első magánházban megvesszük a karszalagokat, az egy-egy kóstoló poharat, kapunk egy-egy térképet, amibe majd lehet pecsételtetni. Először ezt nem is értem, de Eva elmagyarázza: ha mind a 22 pincészetet felkeresed és iszol mindegyik helyen legalább fél deci borocskát, akkor a végén kapsz egy ingyen üveg bort… Hát nehogy már… Egy magyarnak ilyet felajánlani?

No azért óvatosak vagyunk, azt tervezzük, hogy a nyolcadikig megyünk, kóstolunk rendesen – aztán ott lesz egy csomó lehetőség az evésre is és akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz később.

Nagyjából egyébként azt kell elképzelni, hogy kis családi borászatok, pincészetek tesznek ki sátrakat, asztalokat, székeket az utcára vagy a kertjükbe, majd a család apraja-nagyja fogadja a vendégeket. A kóstoló borokért itt kell fizetni (ellentétben a múltkori osztrák élményeinkhez képest) – de nem számottevő a pénzecske, amit kérnek a borocskáért. Elsősorban a fehér borok a dominánsak, ami érdekesség számunkra, hogy itt elég sok édes vagy félédes bor is ott van a kínálatban – de mi azért maradunk a száraz vonalon.

A harmadik vagy negyedik helyen Eva vesz nekünk egy-egy horgolt pohártartót, amit a nyakunkba lehet akasztani.. hát kb úgy érezzük magunkat, mint a keletnémet turisták, de kb úgy is nézünk ki. Jókat röhögünk magunkon, de tök jól érezzük magunkat. A borok nagyon finomak, szárazak és savasak, de nagyjából erre is számítottunk. Egyes pincészetekben eszegetünk is, de már alig várjuk a 8-as helyet, mert ott tényleg lehet főtt kajákat is enni – a bor pedig már dolgozik bennünk. 🙂

A nyolcaska már nagyobb hely, ez nem csak pincészet, itt kvázi étterem is van. Kis sündörgés után szerzünk magunknak ülőhelyet a fedett teraszon, ahol helyi zenekar is muzsikál. Nálunk azt mondanánk, hogy cigány zenekar, de itt a cimbalomnál egy csajszi üti a húrokat – a srácok azonban helyi népviselben nyúzzák a húrokat. (Érdekesség lesz a továbbiakban, hogy a többi helyen is láttunk ilyen csapatokat és mindenhol csaj volt a cimbalmos – ami nálunk nem egy megszokott látvány.)

A zenekar nagyon lelkes, zenélnek, éneleknek ezerrel, mi pedig eszegetünk – mert a sok fehér bor azért marja rendesen a belsőnket. Én helyi gulyást kértem, amit tudtam is, hogy egy nagyon szaftos, hagymás pörköltnek felel meg – és ami fantasztukus választás volt. Eva káposztás leveskét evett, Arcsi sült oldalasokat majszolt, Eszter pedig alufóliában sült/párolt hús és zöldség kombóval próbálkozott – de mindegyik nagyon jó választásnak bizonyult.

Megpihentünk, ettünk, indulhat az újabb menet. Mostantól azonban változik a szitu, ugyanis mostanáig nagyobb távolságokat is kellett sétálni, mostantól viszont egymást fogják érni a pincék – vagyis gyorsabban „kell” inni. 🙂

Iszonyú jó a hangulat, de nemcsak a mi részünkről, hanem összességében. Kisebb és nagyobb csapatokkal megyünk együtt vagy jönnek velünk szemben, valamikor egyen pólóban. Látszik, hogy a környékbeliek, cégek dolgozói, baráti társaságok készülnek erre a napra és együtt lazulnak, iszogatnak, élvezik a saját országukat. Mert az látszik, hogy külföldi alig akad, aki itt van, annak a 98%-a cseh vagy morva, vagyis helyi arc.

A pincészetekben a vendéglátók nagyon kedvesek, vidámak – igaz hogy a pult másik oldalán állnak, de ők legalább annyira élvezik a napot mint a vendégek. Nagyon érdekes táblákat is látunk, amik a borászati „vészhelyzetre” figyelmeztetik az ide érkezőket. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a helyi borász közönség bevállalta, hogy aki májustól októberig ide érkezik, akkor annak biztos hogy lesz nyitva borospince – amit a térkép alapján be is tudsz azonosítani. Bájos, nem?

Nem részletezem a helyeket és a borokat, de a 17.-ig megyünk, iszunk, nézünk, látunk, élvezkedünk – de én már fáradok. Nem a lábam, hanem a belsőm. A sok savas bor azért dolgozik, de őszintén a fejünk is kezd kótyagosabb lenni – a beszédünkről már nem is beszélve. Én javaslom a csapatnak, hogy elég volt ennyi – de mindannyian leszavaznak. Már csak 5 pecsét hiányzik… nehogy már feladjuk! Kapok a társaságtól nagyon finom lekváros palacsintát – lehet hogy le akarnak kenyerezni? Na jó, engedek az erőszaknak.

A 18-as pince környékén egy nagyon bájos, fiatal kislány cimbalmozik – de fantasztikusan. Egyedül nyomja a dallamokat – bár nem értjük a helyi nyelvet, de egyértelmű, hogy incselkedik a tömeggel, folyamatosan a nézőknek énekel, várja a reakciókat – amik jönnek is hangos nevetés formájában. Nem is kell érteni, baromi jó a kis csaj, iszonyúan megtapsolják a helyiek.

A 21-esben még kapunk folklór műsort – de nem cinkelni akarom a produkciót, mert tényleg nagyon jó ez a zenekar is. Ezeken a részeken én már próbálkozom a helyi vörösborokkal is – amik nem olyan erősek, mint a mieink – de asztali, filmnézős borokank teljesen megállják a helyüket.

Már csak 20-25 méter, és ott is vagyunk a 22-es borásztban. Iszok még egy könnyed vöröset, pecsételünk – majd örömmel adom át a csajnak a bilétát – és kapjuk az INGYEN bort. Értitek, megittunk 22 pincében fél/egy deci bort azért, hogy haza vihessünk egy-egy üveg bort… 🙂 Jó nagy hülye az ember, de ez így van jól.

Mire ide érünk, már késő délután van – indulni kellene a vonathoz. Vár ránk még egy jó kilométeres séta – de a napi séta adagunk így is 11 km lett, ami egy kis falu esetében nem rossz teljesítmény.

Znojbóba érve már tényleg fáradt a csapat – de érdekes módon vacsizni senki nem szeretne. Az én lökött barátom azt javasolja, hogy még igyunk egyet lefekvés előtt… A végén beülünk egy kiskocsmába, de a sok savas bor után sörre szavazunk, a csajok frizzantéban utaznak. Bár próbálkozom azzal, hogy ne igyunk Beherovkát, a barátom csak rendel – így a végére sikerült is kellemesen bekarmolni… Znojmó, így szeretünk.

Másnap szakadó eső fogad bennünket a reggeli időben – majd bármennyire is reménykedünk, az eső nem enyhül. Próbálkozunk még egy kisebb városnézéssel, de mindehol rengeteg ember gondolkodik ugyanígy – így elengedjük a végén a dolgot.

Rövid konklúzió? A csehek, a morvák baromi kedves emberek – de ezt eddig is tudtuk. A vidéki ember itt is nagyon vendégszerető, a helyi arcok dologosak, a boraik nagyon finomak – az árak nagyon barátiak. Ha egy nagyon kellemes és tartalmas hétvégre vágysz, akkor érdemes átruccani Cseh földre, mert közel van, az ár/érték arány nagyon jó – nem fogsz csalódni.