Húsételek

Pulled pork szendvics készítése

Nem egy túl gyakori fogás a pulled pork nálam itt a blogon – ugyanis nekem egyszerűen nincs türelmem ennyi időt egy kajával foglalkozni, de most annyira megkívántam ezt a finomságot, hogy erőt vettem magamon. Egyszer – még 2016-ban – a grillemen már készítettem pulled porkot, most azonban hideg van kinn, állandóan fel kellene öltözni, megnézni hogy minden OK odakint – így a konyha langy melegét választottam – és így sokkal egyszerűbb is volt az életem.

Szóval, ne dumáljunk, dolgozzunk. Esztivel a Pásztor Húsnál vettünk egy normál méretű, gyönyörű sertés tarját, amit egy kicsit meg is nyesegettem, már csak az esztétika miatt is. Az alábbi fűszereket vettem elő:

  • bors
  • őrölt szegedi piros paprika
  • római kömény
  • szárított fokhagyma granulátum
  • őrölt gyömbér
  • szárított oregánó
  • őrölt kömény

illetve kerestem a szekrényben barnacukrot, majd egy edénykében elkészítettem egy „rub”-ot. Gyakorlatilag saját ízlésem szerint kanalaztam a fenti fűszerekből (evőkanálnyi) mennyiségeket, majd ezt a fűszerkeveréket alaposan összedolgoztam. A husit ráfektettem egy darab folpack-ra, majd a felületét bekentem mustárral – ez elsősorban arra jó, hogy a fűszereket bele tudjam dörzsölni a hús rostjaiba, ne pergejen le a keverék. Természetesen a hús mindkét oldalát bekenjük, befűszerezzük, majd a fóliával alaposan bebugyoláljuk őkelmét. Egy napra hűtőbe pakoljuk a batyut, majd másnap elkészítjük a csodát.

Másnap a sütőt beizzítottam, 200 C-ra, alsó-felső sütésre állítottam a szerkezetet. Elővettem az öntöttvas edényünket – illetve csak vettem volna, mert persze Esztinek szólnom kellett, ugyanis megint új helyet talált a kedves ennek az edénykének, mert valahogy mindig új és új helyeket kell találni a drágám szerint néhány eszközünknek. 🙂

Nos az edény aljára öntöttem oliva olajat, bepakoltam a fűszeres húst a kiolajozott felületre, majd narancslevet öntöttem még a hús mellé, hogy ettől is klasszabb, összetettebb legyen az íz. Ment a tető az öntöttvas edényre, fél óráig hagytam, hogy felforrósodjon a cucc, majd 150 C-ra mérsékeltem a hőmérsékletet. Két óra telt el így, egy idő után már lehett érezni a konyha környékén, hogy valami finomság készül, majd a két óra után megfordítottam a húst, és újra kettő órára állítottam be a sütő időzítőjét.

Eltelt így szépen összesen 4,5 óra, kinyitottam a sütőt, gondoltam, hogy még rásütök kvázi egy fél órányit úgy 190 C-on – de nem volt rá szükség. Ahogy a fotókon is látszik, gyönyörű lett a hús, két villával elkezdtem szétszedni a rostokat – de erre alig volt szükség, mert annyira omlós lett a hús.

A szétcincált húsrostokra még rákanalaztam az edény alján felgyűlt szaftot, mártást, fűszeres löttyöt, majd alaposan össze is kevertem ezeket a húsokkal. Ezt követően átpirított gyökér kenyérkékre pakoltam a húsokat, hajszálvékony savanyú uborkákkal és különféle mártásokkal gazdagítottam még az ízeket – de alapvetően a húsok szaftossága adta meg a végső élményt.