Húsételek

Dubarry csirkemell

Dubarry csirkemell

2013.12.10 033

Már többször is készítettem ezt az ételt, most megint ehhez nyúltam, mert kis családi összeröffenés volt nálunk, nem nagyon akartuk a kaját túlbonyolítani – ez pedig melegen és hidegen is kiváló fogás. Eszter főzte a tartalmas húslevest, sütött sütit – én pedig bevállaltam a főételt.

Első lépésként a csirkemelleket hosszában felvagdostam, majd folpack alatt kicsit kiklopfolgattam és sóztam őket. A hússzeleteket lisztben megforgattam, majd kevés olajon elősütöttem mindegyiket. Eszter vett egy akkora karfiolt, mint egy lónak a feje, már ránézésre is látszódott, hogy nekem ez sok lesz, úgyhogy kb a 2/3-át szétszedtem és feltettem főzni mindegyiket sós vízbe. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a karfiol illatát, sőt tök jó egy-egy kisebb darabot el is lopkodni menet közben…

Míg a karfiolok wellness-eztek, addig egy lábasban besamelt készítettem, szép és selymes, finom sajtos mártás született – végre már nem kellett a nejemet megkérni, hogy asszisztáljon hozzá – csak összejött a dolog.

A húsokat közben egy kivajazott tepsibe fektettem egymás mellé, mindegyikre fektettem egy-egy sonka szeletet, jött rá a besamel egy kanállal, majd érkezett a karfiol. Az egészet egy kicsit megborsoztam, majd az egészet ismét megkentem a besamel-el, majd megszórtam vastagon reszelt sajttal. Már a látvány is frenetikus, pedig még sütőben sincs az egész.

Hogy legyen egy kis csavar megint, készítettem ananászos változatot is, azt már egy kisebb kerámia tálba – de vasárnap délután, hidegen ez az adag olyan gyorsan „elkopogatott”, hogy alig maradt belőle nekem is 🙂

Szóval a tepsiben lévő karfiolos és a kerámia edényben várakozó ananászos csirkemell is mehetett az előmelegített sütőbe, 200-220 C-on sütöttem vagy 30-35 percig – és mire megjöttek a „pesti rokonok”, addigra pont kész is lett minden.

A köret egyszerű krumplipüré, bár nem annyira lágyra kevertem, mint Tomi fiam szerint lennie kellene – de higgyétek el, lágy és krémes volt – és nagyon illet a húsokhoz.

2013.12.10 001

2013.12.10 002

2013.12.10 015

2013.12.10 003

2013.12.10 009

2013.12.10 010

2013.12.10 021

2013.12.10 001

2013.12.10 011

2013.12.10 016

2013.12.10 027

2013.12.10 032

Vélemény, hozzászólás?