Mexikói sajtleves
Ez a fogás is gyakran megjelenik az asztalunkon, de néha úgy érezzük, hogy nem elég gyakran. Nekem csak egy bajom van vele, az pedig a jó alapanyag – ami néha nem is annyira jó. Sejtem, hogy nem értitek, de elmagyarázom. Nos a sajtról van szó. Igyekszünk mindig jó minőségű sajtokat venni, de jártam már úgy, hogy elkészítettem ezt a szuper levest, majd a sajt nem egy krémes, homogén állagot mutatott, hanem el kezdett összeállni kisebb-nagyobb gombócokká, ami ízre hozta a tőle elvártat, de gasztronómiai szempontból nem igazán volt nyerő.
Most Eszter unszolására csak rászántam magam a sajtleves elkészítésére, tudva azt, hogy ismét egy nagyon jó, cheddar sajtot szántunk a levesbe – ami aztán hozta is a tőle elvárt íz és állag világot.
Elsőként bacont szeleteltem, majd a nem is túl vékony csíkokat egy serpenyőben elősütöttem. Az elkészült szalonnákat félretettem ,majd a maradék zsíron az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát és szárzeller darabokat kezdtem el dinsztelni.
A hagymás alapra darabolok kápia paprikát (nekem most csak sima tv paprikám volt), de apróra vágott jalapeno-t is dobok erre a kombóra, majd továbbra is hagyom a gázt takarékon. Só, bors, friss koriander és kakukkfű is érkezik, de az elősütött bacon csíkok is most érkeznek, teszek fedőt is az edényre, és ki ne felejtsem a sört sem – mert az is kell az alapba.
Készítünk egy kisebb adag rántást, ezt is ráöntöm az alapra, majd csomómentesre keverem a már klasszul illatozó kombót. Én most is fagyasztott alaplével dolgoztam, ami szépen felolvadt, majd egy idő után csak el kezd rotyogni a leveskénk is.
Jöhet a jófajta cheddar sajt, amit belereszelek a levesbe, majd öntök még hozzá tejszínt, aztán szépen kevergetve kóstolgatok. Ha nem elég csípős az íz, akkor még szeletelek a levesbe jalapeno-t, de jöhet még friss koriander zöld is, de lassan kész is vagyunk.
Egy lapos serpenyőben szárazon pirítunk tortilla lapokat, majd találunk is. Hál’ istennek a sajt szépen szétolvadt, az alap kellően krémes, de a szárzeller, a paprika és a jalapeno darabok illetve a bacon csíkok adnak egy klassz, sűrűbb tartalmat is a levesnek.