Póréhagymás, kaliforniai paprikás húsos piték
A múltkori pitekészítésem kapcsán kis családom jelezte, hogy meg kellene ismételnem a projektet, de most nem csak egy, hanem egyből három pitét kellene megsütnöm. Esztikémnek jeleztem, hogy valamit variálni fogok az ízesítésen, bár Ő azt szerette volna, hogy egy az egyben a múltkori recept alapján dolgozzam – de hát az már nem én lennék, mert nekem mindig valamit kísérleteznem kell… Most úgy döntöttem, hogy a póréhagyma és a kaliforniai paprika lesz a hús mellett a fő összetevő, de hát lássuk a részleteket.
Hozzávalók ( egy-egy pitéhez ):
- 40 dkg darált hús ( sertés és marha fele-fele arányban )
- 1-1,5 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1/2-2/3 kaliforniai paprika
- 1/3 szál póréhagyma
- 1,5-2 szál répa
- 6-8 levél friss zsálya
- 8-10 levél friss bazsalikom
- 2-3 ek paradicsom sűrítmény
- só és bors
- leveles tészta
- 1 tojás a lekenéshez
A vöröshagymát és a fokhagyma gerezdeket géppel apróra darabolom, majd kevés olajon megpirítom. A megtisztított, majd apró kockákra vágott répákat a hagymás alapra öntöm, majd hagyom, hogy kicsit megpiruljanak, megkaramellizálódjanak.
Ezt követően érkezhet a darált hús, ami nálam fele-fele arányban sertés és marha, ami szerintem egy tök jó kombináció. Hagyom, hogy a hús kifehéredjen – de azért itt egy fakanállal folyamatosan kevergetem is a masszát, hogy minden rész egyenletes legyen.
Jöhet a felkockázott kaliforniai paprika is, amit a kombóba keverek, majd saját készítésű vagy bolti paradicsom pürét teszek az alapba, hogy ne legyen nagyon száraz a húsos közeg. Érkezik a feldarabolt kétféle fűszernövény, a só és a bors illetve a felkarikázott póréhagyma is – ízlés szerint.
Hagyom, hogy a darált hús és a többi összetevő szépen megpuhuljon és hogy az ízek szépen összeérjenek – majd a leveles tészta felé fordítom az irányt.
A sütőformát kikenem vajjal, majd meg is lisztezem, hogy majd a tészta szépen kijöjjön a formából. A tésztát belefektetem a helyére, kézzel beigazgatom, majd jöhet a húsos kombó, amit evőkanállal belekanalazok a formába. A tészta leeső részéből csíkokat vagdosok, majd a pite tetejét ezzel berácsozom – ami kis spórolás is, na meg szerintem király módon is néz ki. A pite tetejét lekenem tojással, majd mehet is a drága kis pite a sütőbe. 170-180 C-os sütő, 25-35 perc sütés, de lényeg az, hogy akkor vagyunk kész, amikor a pite teteje már aranybarna, szépen meg is sült.