Gombás, medvehagymás csirkehúsos pite
Gombás, medvehagymás csirkehúsos pite
A televíziós, főzős műsorokból az angol és amerikai szakácsok, séfek folyamatosan pitéket sütnek, úgy édes mint sós változatban, melyet úgy éreztem nekem is ki kell próbálnom. Így kísérleteztem, próbálkoztam – olyan sikerrel, hogy közel 10 perc alatt mind el is fogyott, pedig mindenki csak kóstolgatta…
Kezdtem a műveletet azzal, hogy egy csirkemellet apró kockákra vagdostam, majd hagymával és fokhagymával olajon megpirítottam, elősütöttem. Hogy komplettebb legyen az íz, húsos szalonnát is szeleteltem bele, majd megszórtam petrezselyem zölddel, sóztam és borsoztam a ragut.
Amikor már puhult a hús, akkor apróra vágott csiperkével szórtam meg a kombót, majd hagytam kevés levet ereszteni illetve együtt főlni a ragunkat. Ahogy ezzel kész vagyunk egy kerámia tálat kivajazunk, kevés liszttel megszórunk, majd az egyik leveles tésztát beleszabjuk úgy, hogy a tészta a peremig érjen. A tésztát megtöltjük a raguval, a tetejét megszórjuk jó sok apróra vágott medvehagymával, majd leöntjük az öntettel. Ez három felvert tojásból, főzőtejszínből és reszelt sajtból tevődik össze – ez klasszul belesül majd a piténkbe és a raguba egyaránt.
A másik leveles tésztát a ragu tetejére szabjuk úgy, hogy a peremig kiérjen a tészta, összenyomkodjuk a másik tésztával, majd megkenjük tojás sárgájával, villával helyenként megszurkáljuk. Mehet a sütőbe az egész, 180-200 C, és addig sütjük, amíg a tészta gyönyörű aranybarna nem lesz.
Melegen és hidegen is nagyon finom, az elkészítése gyerekjáték.