HúsételekKedvenceim

Párolt borjúcomb szeletek knédlivel és vörösboros kökénymártással

Párolt borjúcomb szeletek knédlivel és vörösboros kökénymártással

135

A múltkoriban a hentesnél vettem egy nagyon szép, közepes borjúcombot – amit akkor az idő hiánya miatt lefagyasztottunk, de most úgy éreztem, eljött az idő…

Amint a hús kiengedett, akkor lehártyáztam őkelmét, majd négy közel azonos szeletet vágtam belőle. Egy serpenyőben vajat olvasztottam, majd két rozmaring ágat dobtam bele, majd jött két szelet husi – amelyeket elősütöttem, de csak azért, hogy kapjon egy kis pörzsréteget. Amint már megbarnult az egyik oldaluk, akkor megfordítottam őket, majd jött a másik két hús is. Amint elkészültek, akkor megsóztam őket, kaptak egy adag borsot, majd jöhetett a következő fázis.

Répát, gyökér zöldséget és vöröshagymát felkockáztam, majd az előző serpenyőben elő pirítottam őket úgy, hogy folyamatosan kevergettem is a kombót. Amint éreztem az illatokat, akkor felöntöttem egy kevés alaplével a zöldséges ágyat, majd bepakoltam a húsokat – és kezdődött a párolási folyamat. Friss bazsalikom leveleket és petrezselymet szórtam a zöldségekre, fedőt tettem rájuk – és hagytam, hogy szépen rotyogjon az egész.

A legkisebb fiam ballagására mi főztünk, mi vendégeltük meg a népes családunkat – és ennek a főzésnek a kapcsán landolt a mélyhűtőnkbe néhány gombócnyi knédli – aminek az elkészítését azért meg tudjátok nézni egy régebbi posztomban: https://husimado-blog.hu/2015/03/05/pacolt_sertestarja_zoldsegmartassal_es_knedlivel.

Most ezeket a knédliket egy forró vízben lévő edénybe feltettem átforrósodni, a kökény lekvárt pedig vörösborral együtt redukáltam, majd szűrőn szépen átpasszíroztam őkelmét.

Mire a húsok átpárolódtak, szálasan omlóssá váltak – addigra a többi összetevő is elkészült. A knédliket ujjnyi vastagságúra vágtam, a mártást evőkanállal széthúztam, majd jött a hús és kevés zöldség is – és már lehetett is élvezni az ízeket, az illatokat.

097

100

103

105

108

112

114

116

117

118

119

125

129

132

135

138

139

Vélemény, hozzászólás?