HúsételekKedvenceim

Töltött gőzgombócok – Bao Dim Sum

Image00064

Már régen akartam rendelni a neten bambusz gőzölőt, de most aztán meg is történt a megrendelés a részemről, illetve meg is érkezett a napokban az új kis csodám. Persze lehetett volna e nélkül is gőzölni bao-kat eddig is, de azért úgy gondoltam, hogy egész más lesz a így folyamat, talán az íz is autentikusabb lesz.

A hűtőnk reggel elég üres volt, ugyanis holnap indulunk a gyerekekhez Finnországba – a cél Lapperanta, majd a végcél Jyväskylä lesz, amiről még lehet hogy fogok is írni … – szóval a hűtőnket tudatosan kiürítettük a napokban, de annyi alapanyagom még maradt, hogy ezt a keleties kis ebédet meg tudjam csinálni.

Image00004

Hozzávalók ( 17-18 db bao-hoz ):

A tésztához:

  • 50 dkg B55-ös liszt
  • 1 ek ( 5 g ) instant élesztő
  • 1 ek cukor
  • 2,8 dl langyos víz
  • 1 tk só

A töltelékhez:

  • 80-90 dkg darált sertés hús
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 fej fehér hagyma ( újhagyma jobb lett volna, de nem volt itthon )
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1/2 ek római kömény
  • 1/2 ek őrölt csillag ánizs
  • 1/2 ek őrölt gyömbér
  • 1/4 ek őrölt fahéj
  • 1/4 ek őrölt szerecsendió
  • szója szósz
  • halszósz
  • chili
  • só és bors
  • kevéske víz vagy alaplé

Először készítsük el a tésztát, mert annak úgyis állnia kell egy órát – amíg pedig kel a tészta, addig megcsináljuk a tölteléket.

Nos én nagyon el vagyok kényeztetve, mert Eszterem mindig ügyesen összedobja a tészták alapját, de most kihasználtam, hogy Ő Ádival foglalatoskodott, vagyis kipróbálhattam, hogy tudok-e keleszteni egyáltalán tésztát. Tehát kimértem a mérlegen a lisztet, kimértem a langyos vizet is, majd a vízben feloldottam a élesztőt és cukrot, majd robotgéppel összegyúrattam az összetevőket. Pár perc után klassz, homogén kis tészta gombóc lett a végeredmény, amit letakartam konyharuhával, majd meleg helyen hagytam kelni őkelmét.

Image00006

Image00007

Image00009

Image00010

Image00012

A töltelék elkészítése a zöldségek pucolásával, darabolásával kezdődött. Egy nagyobb serpenyőben olajat hevítünk, majd a felaprózott vöröshagymát megdinszteljük. Ezt követi a darált hús előpirítása, majd ha már kifehéredett a darált hús, akkor jöhet a felkockázott répa, illetve az összes fűszer. Kevés vizet vagy alaplevet öntünk a ragu alá, majd fedő alatt pároljuk a kombót.

Image00014

Image00016

Image00022

Image00018

Image00023

Image00029

Az egy óra leteltével ránézünk a tésztánkra. Nos jó munkát végeztünk, a tészta gyönyörűen megkelt – úgyhogy lisztezhetjük a gyúródeszkát. Kinyújtjuk a tésztát, két vaskosabb hurkát készítünk belőle, majd kb azonos méretű kisebb hengerekre vagdossuk a tésztát. Először kézzel készítünk egy-egy tészta tallérkát, majd sodrófával vékony kis korongokat gyártunk. Fontos trükk, hogy a korongok szélét a sodrófával még vékonyabbra nyújtsuk – ez azért fontos, mert ezeket a széleket fogjuk a batyuk tetején összefogni, és ha ezek nagyon vastagok lennének, akkor nehezen főnek meg, esetleg nyersek maradhatnak.

Tehát ha megvan egy tészta korongunk, akkor a tenyerünkbe fektetjük, majd 1-1,5 evőkanálnyi ragut kanalazunk a tészta közepére, majd a másik kezünkkel az egyik irányba összecsipkedjük a tésztát. ( Ha ezt így nem értitek, akkor itt meg tudjátok nézni, hogy Fördős Zé ezt hogyan csinálja… )

Image00031

Image00033

Image00035

Image00045

Image00038

Image00042

Image00046

Amint elkészült 4-5 bao, akkor felteszünk egy lábasba vizet forralni, majd a bambusz gőzölőnket a tetejére tesszük. Én a gőzölő aljára vágtam egy-egy sütőpapírt, hogy  tészta le ne ragadjon, majd 15-20 percig gőzöltem a bao-kat. Végső műveletként egy serpenyőben a bao-k alját egy kicsit lepirítottam, de ez ízlés és kedv kérdése.

Image00056

Image00052

Image00051

Image00063

Image00073

Image00061

Tálaláshoz én készítettem egy fehérhagymás, szójás, teriakis, chilis mártogatóst, de Eszter kipróbálta még egy chilis mártással is a tésztákat – és így volt teljes az élvezet.

Nos mára ennyi, pakolunk, majd holnap indulunk Lappföldre – és remélem lesz annyi élmény, hogy majd megosszam Veletek. Egy biztos, sokat fogok fotózni, aztán majd meglátjuk.

Image00074

Image00076

Vélemény, hozzászólás?