Finnország – 8 nap Ouluban és a környékén – I.
Igen, ismét Finnország – és ismét az ország északibb része, Oulu. A történet onnan kezdődik, hogy tavaly Viktor fiunk és
Read moreIgen, ismét Finnország – és ismét az ország északibb része, Oulu. A történet onnan kezdődik, hogy tavaly Viktor fiunk és
Read moreSajnos ez a nap is elérkezett. Péntek van, lassan végéhez érkezik a helsinki utazásunk – de hál’ istennek a gyerekektől
Read moreCsütörtökre már kellően fáradttá vált a család, így közösen úgy döntöttünk, hogy egy lazulós délelőttöt tartunk, majd délután elmegyünk egy
Read moreA szerdai napon ismét egy nagyobb sétára készültünk, melyben azért volt egy könnyedebb hajóút is oda-vissza. Az apartmanból 11 után
Read moreAhogy a címből és az alcímből is látjátok, a keddi nap is az intenzív séta, majd egy könnyedebb kerékpározás jegyében
Read moreKemény, sétálós napra ébredtünk – ami után azt mondhatom, hogy le a kalappal a szüleim előtt, akik a több mint
Read moreEgy nagyon izgalmas és tartalmas napot mesélek most el Nektek – de gondolom a címadást is meg kell magyaráznom… Nos
Read moreReggel egy kicsit szomorkás napra ébredtem, a család még szunyókált – majd elkezdtem főzni egy rakat kávét a családtagjaimnak. Gondoltam,
Read moreNos végre eljött ez a nap is. Egész héten pörgettük a melót, szerettünk volna minden ügyfelünknek megfelelni, szerettük volna, hogy
Read moreMost július 22-e, szerda van, immáron itthon ülök – és mesélek. Mesélek egy kirándulásról, egy nagyon klassz útról, ahova el
Read more