Fazer, Vantaa, Prisma, séta Helsinki belvárosában és vacsorára sült csülök
Reggel egy kicsit szomorkás napra ébredtem, a család még szunyókált – majd elkezdtem főzni egy rakat kávét a családtagjaimnak. Gondoltam, most nem csak Eszteremet, hanem az egész csapatot így ébresztem – majd ez a szokás az egész út alatt meg is maradt. Szomorkás volt a reggel, mert konkrétan esett odakint – de ezen én személy szerint nem lepődök meg, mert annak idején nekünk még Egyiptomba is sikerült esőt varázsolnunk, miközben ott ez majdnem csoda számba megy.
Szóval szép lassan felköltöttem a családot, kreáltunk egy közös reggelit, majd Viktorék javaslatára becéloztuk a Fazer csokigyárat. Ezt a céget kb úgy kell elképzelni, mint az osztrák sógoréknál a Milka-t – vagyis ez egy nemzeti kincs, ez egy fogalom. A gyerekek próbáltak online becsekkolni egy tárlatvezetésre, de sajnos későn kapcsoltunk, és erről lemaradtunk, de ettől függetlenül elmentünk a bemutató termükhöz, ami nem meglepetés, de egy park kellős közepén áll, egy ultramodern épület, ami gyakorlatilag a shop és a bemutató terem. Leparkoltunk, majd benn tébláboltunk, vásárolgattunk, élveztük a látványt és az építészeti ötleteket.
A Fazer csokigyár egyik különleges terméke egy csokitojás, amiből mi is hoztunk egy csomót ajándékba – és ennek az édesség különlegességnek az a főbb jellemzője, hogy egy igazi tojáshéjban van a csoki, a tojást szó szerint meg kell törni, majd a csokit el kell majszolni. Ez a csoda úgy készül, hogy az ügyes finn versenyzők a tojáson ejtenek egy pici lukat, a tojást kiszívják, a héjat fullra lefertőtlenítik – majd a lukon keresztül csokit pumpálnak a tojás belsejébe. (A cégnek van egyébként egy óriási pékhálózata is, így a sok tojás fehérje és sárgája nem megy veszendőbe… )
Fontos dolog azonban, ha finn csokoládét veszel, akkor arra figyelj, hogy a termékben van-e salmiaki vagy lakritsi – mert drága vendéglátóinknak ez a nagy becsípődése. Ez a cucc gyakorlatilag a nálunk csak medvecukornak nevezett, barna, spéci ízvilágú történet, amit a mi drága finnjeink szeretnek mindenbe belepakolni – így rengetegszer a csokiba is belecsempészik. Nem mondom, hogy drámai a helyzet, mert néha nagyon finom tud lenni – de azért vannak meredek íz ötletek is időnként… 😀
(De ha már erről írok, akkor meg kell említenem a finnek jellegzetes italát, a Salmiakki-t is, ami egy 32 %-os likőr, és amit ezek a rendes és aranyos emberek nagyon szeretnek inni – és amiről meg vannak győződve, hogy nagyon finom… Nos ezen már lehetne vitázni, ez a dolog nagyon megosztja az embereket. Lényeg a lényeg, hogy a finneknek ez olyan, mint a szauna, vagyis a kultúrájuk része. )
Csokikkal megpakolva autóztunk tovább a gyerekek vantaa-i lakására, ami egy pici kis lakáska, de amit csak rövid időre béreltek ki, ugyanis a jövő hónaptól még északabbra, Oulu-ba fognak költözni. Az autóból felcipeltük a kajákat, piákat, ruhákat és miegymást, amit az őshazából hoztunk – és természetesen akkor szakadt legjobban az eső, amikor cipeltük be a dobozokat. Mondanom sem kell, hogy szénné áztam pár perc alatt, de a lakásban azért sikerült egy kicsit leszárítkozni. A vantaa-i utazás célja nem csak az volt, hogy megnézzük, hogy hol lakik a két fiatal, hanem a bicajukért is mentünk – ugyanis Esztivel kitaláltuk, hogy majd Helsinkiben mi szeretnénk egyszer-kétszer tekerni is, ha lehet. Szóval bedobtuk a két bicajt, majd mentünk a Prisma-ba bevásárolni. A Prisma a finneknél kb az, mint nálunk az Auchan, Cora, Interspar, … szóval egyfajta hyper. Úgy gondoltunk, hogy ebben az esős, kaka időben túlesünk a heti bevásárláson – aztán egész héten elkerülhetjük ezeket az általam utált üzleteket.
Első meglepődésem az volt, hogy senkin sem volt maszk – viszont rengeteg helyen lehetett kezet fertőtleníteni. A maszk már csak azért is indokolatlan szerintem, mert a finn rokonok eleve 1,5-2 méter távolságra vannak mindig egymástól – és ez tök független a vírus helyzettől. Tavaly, amikor jyväskylä-ben voltunk, akkor még a liftből is kiszállt egy kedves néni, mert úgy érezte, hogy túl közel lennénk egymáshoz – pedig akkor még a covidról nem is hallottunk. Szóval shoppingoltunk, de elsősorban anyuéknak szerettük volna megmutatni, hogy milyen az itteni kínálat, mi mennyibe kerül, miben is másabb egy finn hyper mint egy magyar.
Mire a bevásárlással végezünk, végre az idő is kezdett egy kicsit barátságosabb lenni – így ledobtuk a kocsit, majd nyakunkba vettük a belvárost, egy felfedező sétát terveztünk így kora délután. Mivel a szállás tényleg a belvárosban volt, így pár perc alatt a Kampii Centernél és a csend templománál voltunk, ami egy modern tér közvetlen közelében fekszik. Mivel most csak ismerkedtünk a várossal, így csak kívülről néztük meg ezt a különleges, kortárs építészeti remeket, majd elsétáltunk a robosztus, de lenyűgöző főpályaudvarhoz is, amely a BBC szerint a világ tíz legszebb vasútállomásai között szerepel, és ami 1862-ben épült.
Innen átsétáltunk ismét egy nagyon modern épülethez, ami a Central library Oodi nevet viseli – és gyakorlatilag könyvtár, kiállító hely és kulturális központ. Sajnos az épület már be volt zárva – ami miatt apukám volt nagyon elkenődve, mert szeretett volna valami kézzelfogható térképet beszerezni -, de természetesen ide is visszajöttünk később… Az épület, a környezete, az előtt lévő park lenyűgöző – kicsit úgy érzetem itt magam, mintha Párizs valamelyik modern negyedében és parkjában lennék. A pázsiton rengeteg vadlúd család szambázott le és alá, a finn srácok gördeszkáztak, kosaraztak, a kerékpárúton pörgött a tömeg – szóval a helyiek életvitelszerűen használják a várost.
A könyvtár épületével szemben áll egy hatalmas lépcsősor tetején a finn parlament, mellette talán koncert terem, a másik irányban pedig irodaházak, utak és parkok. Külön érdekesség, hogy az utca szintjétől lejjebb, egy kvázi árok részben fut egy széles gyalogjárda és egy kerékpárút, amely így a város forgalmától és zajától mentesen visz haza bennünket a lakáshoz. Ez a kis délutáni séta közel 3 km volt, amit a szüleim lazán letudtak – egyedül annyi bajuk volt, hogy mi és a fiatalok nagyon loholunk…
Az apartmanban közben már kiengedtek az Egerben fehérborban és fűszerekben előpárolt csülkök, amiket már csak le kellett sütni. Természetesen a húsokat eme blog írója, maga a Húsimádó készítette elő a távoli Finnországban élő ifjúságnak, majd a lesütés után a család apraja és nagyja nekiállt a pusztító művelethez. Természetesen itt már szisszentek hazai sörök is, bontottunk egy palack Vana Tallinnt is, majd jött az estébe hajló kártya parti is.
