Garnélás rizottó
Nagyon-nagyon régen főztem rizottót – és valahogy most eszembe is jutott, hogy milyen jó lenne egy ilyen finomságot enni.
Volt is itthon egy doboznyi rizottó rizs, mert ehhez és a sushi-hoz is spéci rizst érdemes használni – úgyhogy elő is vettem ezt a kincset. Ami még nagyon fontos a rizottó készítéshez, az az alaplé, a fehérbor és a vaj. A bor legyen jó minőségű és száraz, amit aztán a szakács kóstolgathat is – ahogy én is tettem… 🙂
A rizs egy mélyebb serpenyőbe kerül, ahol a vajon egy kicsit átpirítjuk a rizsszemeket. Folyamatosan kevergetni vagy rázogatni kell, addig csináljuk, míg el nem kezdenek barnulni a szemek.
Egy másik serpenyőben – párhuzamosan dolgozva – kevéske vajon elősütjük a garnéla rákokat. Először a folyadék mennyiség tűnik el a serpenyőben, majd tényleg meg is pirulnak a rákocskák. Több etapban dolgozok, hogy egyszerre nem legyen túl sok állatka a serpenyőben. Amikor már majdnem elkészül a tétel, előtte még friss citrom lével is meglocsolom a rákokat.
Közben a kisebb garnélákat apróra darabolom, vágok fel aszalt paradicsomokat és újhagyma szárakat – ezek mehetnek a már majdnem megpirult rizsszemekre. Most érkezik a száraz fehérbor, amit a serpenyőbe töltök. Az illat frenetikus, a fakanállal folyamatosan kevergetem az alapot. A rizottó készítésének a lényege az, hogy folyamatosan legyen egy kevéske folyadék (alaplé) a rizsszemek alatt, vagyis időről-időre öntök egy kevéske alaplevet a serpenyő aljába.
Fűszerként csupán a sóra és a borsra lesz szükség – kavargatunk, öntözgetünk és várjuk, hogy a rizsszemek szépen felvegyék a folyadékot. Fontos, hogy nem szabad túl főzni a rizottót, arra kell törekedni, hogy kívül enyhén roppanós, belül pedig krémes legyen minden rizsszem.
Amikor már al dente a rizottó, akkor tálalunk is.
