Grill ételekHúsételek

Pljeskavica és lepinja

A hétvégére a sógoromék érkeztek hozzánk egy családi együttlétre – mi pedig úgy gondoltuk, hogy azért illik különleges és finom ételekkel fogadni őket.

Azt találtam ki, hogy valami grill étellel fogadom őket – a választásom pedig a pljeskavica-ra estett, ugyanis a múlt héten Etyeken ezt az ételt ettük, és az élményt pedig a hazai környezetben gondoltam újraélni. De ha már ezt a fantasztikus szerb ételt sütöm a grillen, akkor egy klasszikus pitát is kellene sütni – ez pedig a lepinja.

Hozzávalók:

  • 80 dkg liszt
  • 4 dl meleg víz
  • 5 dkg élesztő vagy két zacskó szárított élesztő
  • 1 tk cukor
  • 2 tk só

Én nem vagyok egy klasszikus pék emberke, úgyhogy kértem Esztikémet, hogy vigyázó szemei rajtam legyenek. Az összetevőket keverő tálba tettem, majd a melót a robotgépre bíztam. Addig dolgoztattam a masszát, míg a tészta el nem vált a keverőtál falától, majd egy konyharuhával letakartam az edényt – és egy órát hagytam kelni a tésztát.

Az egy óra leteltével egy éles késsel felporcióztam a tésztát, majd nagyjából azonos méretű tészta korongokat formáztam belőlük. Itt szerintem egy kisebb hibát követtem el – ugyanis még kellett volna keleszteni a tésztákat, amiket én a lassan érkező vendégek miatt sajna kihagytam. Nos fátylat reá, majd a következőnél jobban figyelek…

Szóval a lepénykéket sütőpapírra és tepsire pakoltam, majd 200 C-on 15-20 perc alatt készre sütöttem őket. Ahogy elkészültek, kivettem őket a sütőből, majd egy konyharuhával lefedve hagytam pihenni a tésztákat.

A pljeskavica elkészítése egy Húsimádó számára nem nagy tudomány, de segítek Nektek 🙂

Hozzávalók:

  • 40-50 dkg darált sertés hús
  • 40-50 dkg darált marha hús
  • 2 tk szódabikarbóna
  • 3-4 fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • só és bors
  • esetleg egy kevéske víz ( 3-4 cl )

A kétféle darált húst egy jénai tálba öntöttem, a hagymát és a fokhagymát géppel apróra daraboltam, majd a tálba egy villával mindent alaposan összedolgoztam. Igazándiból legalább egy napot állni kellet volna hagyni a masszát, de nekem erre sajna nem volt időm, de egy pár órát így is pihent a cucc a hűtőben. Amikor megérkeztek a vendégek, akkor kézzel kis hús tallérokat formáztam, majd amikor mind elkészült, akkor kimentünk mindannyian a teraszra.

A teraszon már szisszentek a sörök, készült egy-két Aperol-pezsgő kombó is – én pedig el kezdtem gyártani a pljeskavicákat. Az öntött vas lap már kellően forró volt, a húsoknak oldalanként elég volt néhány perc – majd jöhetett a szenyók összeállítása.

A lepinjákat éles késsel bevágtam, majd az Eszter által korábban elkészített ajvárral megkentem a tésztát, erre érkezett a frissen sült húspogácsa, majd egy jókora adag apróra vágott fehér hagyma – és már ehettünk is.

Íme a végredmény: